A bűn a megszokásból építi fel önmagát

Valuska László | 2014. január 26. |

A-

Babiczky Tibor: Magas tenger - Egy nyomozó küzdelme a bűnnel és a bűntudattal

Magvető, 2014, 180 oldal, 2490 Ft


Első mondat: A hatodik áldozatot június elején találták meg.

"-Végigkérdeztem a szomszédokat, senki nem hallott lövést - mondta csalódottan. - Gyanús alakot sem láttak, egyáltalán semmi megszokottól eltérőt nem tapasztaltak.
>>Miért is kellett volna nekik.<< - gondolta a nyomozó. >>A bűn a megszokásból építi fel önmagát. Ami eltér, ami különleges, az már egy új élet. Ahhoz nem gyilkolni, hanem megszületni kell. A bűn abból ered, hogy a megszokás folytathatatlan, de nincs hová menni. Vagy nem tudunk.<<" (24.)

">>Fölösleges a bűn nyomába eredni<< - gondolta. >>A bűn elénk jön, és felkínálja magát.<<" (113)

Úgy jött ki, hogy a Magas tengert Budapest különböző pontjain olvastam, általában rengeteg ember vett körül, sokszor már sötétedés után a villamoson vagy a metrón. Egy idő után azt vettem észre magamon, hogy a regényben szereplő nyomozóhoz hasonlóan vedlem le magamról az embereket, majd a várost is, hogy csak én legyek, a szöveg és a saját bajaim. Később ismételni kezdtem mondatokat, hogy mennyire állnak jól nekem. "Ha a valóságra gondolt, a férfinek mindig a kappanháj jutott az eszébe", "Ez egy férfi zokogása, nem egy nőé", "Vagy az évszázad meccse megy, vagy már a szagomról megérezte, hogy idegen vagyok". Átlényegültem, az én órám is már csak 6:06-ot mutatott, ahogy minden óra a Magas tengerben.

Egy krimi, amiben nem a nyomozás a legfontosabb? Amiben nincs üldözés? Nincs egy igazi tettes se? Hogy egy krimi, amiben egy nyomozó francia írótól idéz? Ilyen kérdéseket kaptam, miután megpróbáltam összefoglalni ismerőseimnek a Magas tengert, aminek a nyomozója olyan fekete-fehér világban él, hogy ahhoz képest a Sin City egy színes virágkarnevál. A nyomozó napi két szál cigire van beállítva, iszik, szorong, de legfőképpen valamikor az életében rengeteget olvasott, emiatt mindenről eszébe jut valami idézet, és marhára ki tud akadni nyelvhelyességi ügyeken is. A bűneseteknél nem a tettes vagy a gyilkosság indítékainak megfejtése érdekli, hanem a bűn mögött megbúvó ember. És a nyomozó is a bűn mögé bújik el, ezért elsősorban önmagával foglalkozik, ezt nevezzük bűnhődésnek. Metafizikus detektívregény ez, nem krimi. Ettől nem kell megijedni, aki megnézte a Breaking Badet, az sem elsősorban egy drogfilmsorozatot nézett, hanem egy Walter White nevű rákos férfit, akinek nagyon sok gondja van, épp ezért megoldásokat keres. Van egy nyomozónk, akinek nincs neve, ezért nyomozónak hívják. Lehetne minden történetben más nyomozó, de valójában nem számítana, attól nem lenne vidámabb az élete.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

Részlet a könyvből

Könyvbemutató január 28-án a Gödörben

Trailer

Interjú Babiczkyvel a The Pallagiston

Az egész Magas tenger nagyon minimalista és költői: Babiczky elképesztő sűrűséggel képes néhány szóból világokat, tereket és sorsokat felhúzni. A kedvenc nyitómondatomat regényíró akadémiákon kellene tanítani: "A szeptember úgy feszült a városra, mint egy nejlonzacskó a száj köré". Se város, se városlakó nem lennék ilyen esetben, ez nyilvánvaló. A nyomozónak is nagyon nehéz dolog, hogy legyen valaki. Zavaros múltja és semmilyen jövője van, magára maradt egy világban, ami egyfelől Budapest, de valójában lehetne a világ bármelyik nagyvárosa, mert a nagyváros és a bűn kéz a kézben járnak, mint azt tudjuk. Miközben főszereplőnk nyomozgat, addig mi az ő életének nyomait próbáljuk feltérképezni és megfejteni: mi mehetett tönkre, mitől lett ilyen ez az ember.

És bár látszólag a nyomozó uralja a történeteket, de makrosztorikban, kifejtetlenül rengeteg érzékeny, súlyos és bravúros megoldás olvasható, mint amikor a világ legunalmasabb gyerekrablásából egy szomorú emberi sors rajzolódik ki: "Nem bírtam a gyerekek nélkül élni - mondta halkan". Babiczky látszólag könnyedén teremt sorsokat, amelyek közül én bármelyiket szívesen továbbolvasnám. Ha regényekhez lehetne rendezői kiadás, akkor ezek megérdemelnék.

A nyomozó mindentől függetlenül két lábbal áll a magyar valóságban: kocsmákból kitiltott dohányosok, a miniszterelnök legyőzi az évtized árvizét (">>A nemzet megmutatta, mire képes<<" - hangsúlyozta. >>A folyó is megmutatta<< - gondolta a nyomozó félálomban, és felhangosította a rádiót. - >>Folyt.<<), elmegy Esterházy Péter darabját megnézni a Nemzetibe (Én vagyok a te), ahol gyilkosság is történik az előadás után, az Újszínházban a drámaíró lő, a Lövőház utcai Gyöngyben isznak, Erőss Zsolték tragédiája is szóba kerül. De ezek csak finom jelzések ebben a nagyon zavarba ejtő világban, hogy mégis tartozunk valahova.

A hét könyve: a sorozat minden darabját megtalálja ezen a linken>>

A helyszín, az idő csak annyira finoman kitapintható, mintha egy nagy ködfelhő lenne. Ezt csak megerősíti, hogy a könyvben néhány újságcikkbeli keresztnévtől eltekintve szinte semminek és senkinek nincs neve. Itt senkit nem ismer senki. A nyomozó reménytelenül elveszett, olyan családtörténetet hurcol napról-napra, hogy kiégése egyáltalán nem meglepő.

Ars poeticája is van a nyomozónak:

"A nyomozó félt a testtől. A hústól, a vértől. A sajátjától is. Minden tapasztalata azt bizonyította, hogy nem tudja megmenteni. A test menthetetlen. Egy sikló, egy ember, ő maga. Az ijesztette meg leginkább, hogy ebben a menthetetlen hústömegben kapott otthont a lélek. Az ő munkája akkor kezdődött, amikor a test végképp magára maradt." (33.)

"A nyomozó szerette azt gondolni magáról, hogy képes különbséget tenni jó és rossz között. Vagy fekete, vagy fehér. De rá kellett döbbennie, hogy valójában fogalma sincs, mi a fekete, és mi a fehér. Hogy tökéletesen tanácstalan." (53.)

Babiczky rengeteget olvas, élményeiről rendszeresen beszámol többek között az Élet és Irodalom Ex Libris rovatában, és nem mellesleg sokat ír könyvekről, a Könyves magazinban annak idején a magyar és a skandináv krimit mutatta be. Nesbo, Simenon, Chandler, Hammett, Block mind itt vannak a történetekben. Miért érdekes ez? Láthatóan a krimi különböző fajtáinak minden szabályát, trükkjét és rontási veszélyét ismeri, ezért nem meglepetés, hogy a Magas tenger egy elég jól felépített világot és szabályrendszert jelent. 

A regény 15 rövid elbeszélésből épül fel, mindegyik önálló, kerek egész, saját világgal és elég erős zárlatokkal. Finom kapcsolódási pontok jelzik, hogy ez egy töredezettséggel építkező regény, amit nem egy gyilkosság vagy nyomozás, hanem kizárólag a nyomozó fog össze. Gyilkosságra már nincs is szükség ebben a rendkívül közönyös világban.

Babiczky bemutatta nyomozóját, most jön a feladat, hogy folytassa, amit elkezdett, mert saját világára egyfelől nagyon ráérzett, másrészt szeretném látni, mit hoz ki a nyomozóból, ha még több bűnesethez hívják ki. A Magas tenger nem tökéletes könyv, az ondó/ANDO poént nem tudom megbocsájtani, de mégis bátor és friss vállalkozás, mert az utóbbi évek krimisikereinek hullámára (Kondor, Baráth, Kolozsi) nem akar felszállni, hanem ellentétes irányból közelíti meg témáját.

"-Mi van az anyával?
-Keressük.
-Az kevés. A keresztények is mindig ezt mondják Istenről, és nézze meg, hol tartunk" (149)

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!