Nico Naldini: Pasolini élete

Európa Könyvkiadó, 2010, 491. o., 4200 Ft A-

„Olyan vadul, olyan kétségbeesetten szeretem az életet, hogy annak már nem lehet jó vége: az élet kézzelfogható dolgaira gondolok, a napra, a fűre, az ifjúságra. Sokkal szörnyűbb ez a bűnös szokás, mint a kokain, nem kerül semmibe, és hatalmas, korlátlan mennyiségben kapható, én meg csak habzsolom és
habzsolom...Hogy mi lesz a vége, magam sem tudom...”
(P. P. Pasolini)

Az Európa Könyvkiadó Életek és művek című sorozatának frissen szüretelhető gyümölcse ez az eredeti nyelvén 1989-ben megjelent monográfia. Szerzője nem más, mint Pier Paolo Pasolini unokaöccse: Domenico Naldini, aki gyerekkorától a polihisztor zseni életének része volt, szinte minden filmjében közreműködött, halála után megjelentette kiadatlan verseit és prózatöredékeit, írt róla rövidebb életrajzot (Nei campi del Friuli – la giovinezza di Pasolini, 1984), majd 2000-ben egy újabb biográfiát (Mio cugino Pasolini). Nico néven a szövegben is fel- feltűnik, ahogy ezt a Kelemen János által írott Utószóból megtudhatjuk.

Részlet a kötetből itt >>>

A Pasolini élete monumentális vállalkozás. A két részre osztott, majdnem 500 oldalas mű részletes, informatív életrajz, sűrű tényanyaggal: a szerző viszonylag ritkán lép ki a forrásanyagot gondosan átfésülő-rendszerező biográfus szerepköréből, és általában akkor is kerüli az okokkal, következményekkel játékosan bánó, kedvtelve analizálgató alkotói attitűdöt. Az általa ismert tényeket viszont korrektül és aprólékosan citálja, igyekszik a pontos ismeretekre hagyatkozni, és – hogy a következtetéseket hiteles módon támassza alá - szinte mindent idéz az életműből, amihez csak hozzáfér. Olvashatunk szakaszokat a „Piros füzetek” című kiadatlan naplóból, megismerhetünk levélrészleteket – és váltásokat, barátok és munkatársak visszaemlékezéseit – akik sok esetben szintén híres és meghatározó művészek -, esszéket, cikkeket, irodalmi polémiákat és interjúrészleteket, sőt bírósági jegyzőkönyveket minden mennyiségben.

Ezeken az írásos dokumentumokon keresztül tárul fel Pasolini sokarcúsága, alkotói és magánéleti habitusa: anyjával való szeretetteljes kapcsolata, ambivalens kötődése apjához, öccse halálának sokkja, vívódása nemi irányultságát illetően, rendkívül szerteágazó művészi és tudományos érdeklődése (rajzolt, írt szinte minden irodalmi műfajban, sportolt, tanított, foglalkozott nyelvészettel, társadalommal, politikával), jellegzetes „pasolinis” ideologikuma („kulturális antifasizmus”, marxizmus, kereszténység, radikális fogyasztóellenesség), vonzódása az autentikus világ, a friuli nyelv, a paraszti élet, a vidék iránt: vagy épp konszenzusos elutasítottsága szinte minden politikai párt részéről, botrányai, a rengeteg mondvacsinált per, amikkel gyötörték egész életében.

Magyar olvasói szemnek talán szokatlan, hogy a filmes auteurizmus Naldini megközelítésében csak egy lesz a sok közül, belesimul az alkotói sokszínűség teljességébe (sőt egy leheletnyit talán hátrébb is szorul az irodalmi tevékenység javára): a kötet azoknak ajánlott, akik erre a változatos korpuszra kíváncsiak. Akik inkább a Pasolini halála körüli találgatásokról, konspirációs teóriákról olvasnának, azok nem a megfelelő könyvet tartják a kezükben.