Fotó: Valuska Gábor
Barack Obama, Woody Allen, Mark Zuckerberg, Angela Merkel – csak néhány olyan híresség, akik a csendes emberek, azaz az introvertáltak közé tartoznak. Ők az élő bizonyítékok arra, hogy nem feltétlenül muszáj hangosnak és feltűnőnek lennünk ahhoz, hogy sikeressé váljunk. Ezt a témát vizsgálja Sylvia Löhken A csend öröme című könyvében, amely a zárkózott emberek számára nyújt megoldásokat a szakmai, valamint a magánéletben való érvényesüléshez. A német szerző, aki önmagát is az „intrók” közé sorolja, nemrég Magyarországon járt. Mi többek között arról beszélgettünk vele, hogy milyen sztereotípiákkal kell megküzdeniük az introvertáltaknak, és miért lenne jó végre elfelejteni a komfortzóna fogalmát.
Bár sokszor úgy tűnhet, hogy a társadalom zöme extrovertált, Sylvia Löhken szerint a látszat csal: a legújabb kutatások azt mutatják hogy az emberek 30-50%-a inkább befelé forduló. A 21. századi felgyorsult életforma azonban nem kedvez az introvertáltaknak, mivel ők inkább a lassabb tempót, a mélyebb kapcsolatokat és a megfontolt döntéseket szeretik. A túl sok inger nem inspirálja, hanem kimeríti őket. Az introvertált kommunikáció szakértője ezért döntött úgy, hogy kézikönyvében összegyűjti azokat az életvezetési tanácsokat, amelyek segítségével a csendes emberek is megtanulhatnak jobban érvényesülni, és önazonosan együtt élni extró társaikkal.
Sylvia Löhken: A csend ereje
Fordította: Malyáta Eszter, Libri Könyvkiadó, 2018, 274 oldal, 3499 HUF
Az introvertált-extrovertált fogalompárt már Jung is használta, ennek ellenére a személyiségünknek ez az aspektusa sokáig nem foglalkoztatta az embereket. Az utóbbi években viszont számos könyv és cikk jelent meg a témában, és egyre több kutató kezdett foglalkozni az intró személyiségjegyekkel. A téma Susan Cain Csend – A hallgatás ereje című kötetének megjelenése után robbant be a köztudatba, akinek az introvertáltakról szóló TED-előadását több millióan nézték meg. Sylvia Löhken pont ezzel egy időben jelentette meg A csend ereje című könyvét, ami más aspektusból, de ugyanarról szól: hogyan lehet sikeres és boldog egy intró az extrovertáltak uralta nyugati kultúrában.
Amikor egy ilyen témát ennyire felkap a közvélemény, annak Löhken szerint, oka van: bizonyára sokan vártak már arra, hogy valaki végre beszéljen róla. „Talán azért vált ennyire fontossá, mert manapság sok introvertált érzi úgy, háttérbe szorul. A társadalomban népszerűbbek az extrovertáltak, és él egy olyan hiedelem is, miszerint mindenkinek sokkal nyitottabbnak, hangosabbnak kéne lennie. Valójában azonban a világ szörnyű hellyé válna, ha ez így lenne, mindenki csak azzal foglalkozna, hogy magát tolja előtérbe – vallja a szerző, aki szerint a mostani folyamat kiszámítható reakció volt egy olyan társadalom részéről, amelyben folyamatosan el kell adnunk magukat, és a külső fontosabbá vált, mint a benső.
A szakértő könyvének egyik fő tézise, hogy a világnak egyaránt szüksége van introvertáltakra és extrovertáltakra, amit szerinte az is jól jelez, hogy a társadalomban körülbelül egyenlő arányban található meg a két személyiségtípus. Viszont míg az extrók sokkal jobban láthatók és hallhatók, az intrók kevésbé tűnnek ki a tömegből. A csend örömében ezért két dologra fókuszált: a zárkózott emberek erősségeire, és azokra a helyzetekre, amiket tudatosabban kell kezelniük annak érdekében, hogy ne szoruljanak háttérbe. Megváltozni szerinte nem kell és nem is lehet, de egyes dolgokban fejlődni igen. „A személyiségünknek ez a része biológiailag meghatározott, az agyunk működésétől függ. Egy pillanatra képzeljünk azt, hogy a személyiségünk olyan, mint egy avokádó: van egy nagyon kemény magja. Ez csak akkor változik, ha megütjük a fejünket, vagy súlyosan megbetegszünk, esetleg valamilyen trauma ér minket. Az introverzió és extroverzió kérdése ebben a magban dől el, ez tehát éppen olyan meghatározott tulajdonságunk, mint hogy biológiailag férfiak vagyunk vagy nők.”
Szerinte tehát az agyban dől el, hogy az ember személyisége az intró-extró skálán melyik irányba húz. Ez befolyásolja például, hogy inkább a külső benyomásokra vagy a belső folyamatokra fókuszálunk, ahogyan azt is, hogy az ingergazdagságra vagy a biztonságra törekszünk-e. Ezek kapcsán pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az introvertáltak jóval kevesebbszer élnek meg euforikus pillanatokat, nagyon sok olyan tulajdonságuk van, ami segíti őket a hosszútávú, boldog és beteljesült élet elérésében. Ilyen például az óvatosság, a koncentráció, a mélység, a nyugalom, a függetlenség, az analitikus gondolkodás, az íráskészség, a kitartás és az empátia.
Löhken egyébként úgy gondolja, nemcsak az intróknak kell tudatosítaniuk magukban az erősségeiket, az sem árt, ha az extrók is felfigyelnek arra, hogy a környezetükben lévő csendes emberek milyen képességekkel rendelkeznek. Szerinte pozitív változást hozott, hogy az utóbbi években egyre többen tisztába kerültek a két személyiségtípus közti különbséggel, ahogy az is, hogy már világnapja is van az introvertáltaknak (január 2. - a szerk.). „Amikor a világ nagyon hangossá válik, a csendre való igény kinő a hangzavarból. Ez szinte mindig így zajlik a társadalomban, ha sokáig él egy nagyobb trend, akkor egy idő után kiegyensúlyozza azt egy új divat. Nem igazán hiszek abban, hogy az introvertáltak világnapja önmagában sok mindent megváltoztat, de ha sokat beszélünk a témáról, az már igen. Ha csak annyit elérünk, hogy az emberek zöme nem gondolja, hogy introvertált az, aki félénk és magányos, már beljebb vagyunk.”
Itt az ideje annak, hogy az emberek végre félretegyék az introverzióval kapcsolatos sztereotípiákat, véli Löhken. „Sokan úgy gondolják, hogy az intrók félősök, passzívak, és utálják az embereket, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ezért sem árt tisztázni a különbségeket, és sokszor hangsúlyozni, hogy egyszerűen másképp működik az agyunk” – mondta hozzátéve, hogy az intrók számára is vannak pozitív példák, olyan hírességek, akiket sokan tisztelnek, és akik rengeteg mindent értek el. Ez is bizonyítja, hogy a csendes emberek is lehetnek boldogok és sikeresek, ha tudatosan odafigyelnek egy-két dologra. „A szóbeli készségek például nagyon jól fejleszthetők. Erre jó példa az önmagát introvertáltnak tartó Barack Obama, vagy a német kancellárunk, Angela Merkel. Idővel mindketten megtanultak a nyilvánosság előtt határozottan fellépni, pedig korábban mindenki elaludt a beszédeiken.”
Löhken ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy sokat segíthet, ha valaki megtalálja azt a munkát, vagy hobbit, ami megfelel a személyiségének, hiszen az intrók és az extrók számára is vannak előnyösebb foglalkozások. „Elég gyakran dolgozom nagy tekintélyű tudósokkal. Ezen a területen az introvertáltaknak könnyebb az élet, mert jobban hozzá vannak szokva ahhoz, hogy mélyre ássanak, és hosszútávon dolgozzanak egy-egy projekten. Az extrovertált akadémikusok viszont sokszor arról számolnak be, hogy introvertált kollégáik nem tartják őket igazi tudósnak, mert túl gyorsan jutnak eredményekre. Ez egy jó példa arra, hogy az extrovertáltaknak is meglehetnek a maguk problémái, attól függően, hogy milyen területen kell érvényesülniük.”
A kérdésre, hogy mit tehetnek az introvertáltak a frusztráció ellen, amit a felgyorsult világ okoz, Löhken szerint csak egy megoldás létezik: hogy egyszerre csak egy dolgot csinálunk, és az egész figyelmünket annak szenteljük. „Éppen a múlt héten tartottam egy nagyon izgalmas szemináriumot a döntéshozatalról. Osztrák bankok tapasztalt vezetőivel dolgoztam együtt, és arra jutottunk, mindegy, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, egy nagy döntés meghozatalánál az a legfontosabb, hogy lépjünk hátra egyet és vegyünk egy mély levegőt. Figyeljük meg, mit mondanak az érzéseink és mit sugall a racionális gondolkodásunk. Bármilyen gyorsan is kell élnünk, érdemes tehát valamelyest lassítani, és elkerülni a multitasking csapdáját.”
Az introvertáltak számára nem megoldás a határok folyamatos feszegetése, mert az csak folyamatos stresszt generál. „A komfortzóna fogalma mostanában nagyon divatos, de én nem szeretem ezt a kifejezést, mert azt üzeni, hogy soha ne legyél elégedett azzal, aki vagy” – mondta, hozzátéve, hogy ő például sokkal jobban szereti azt képzelni, hogy az élet olyan, mint egy hatalmas svédasztal, ami tele van csodálatosabbnál csodálatosabb ételekkel. „Minden egyes nap eldönthetjük, hogy milyen lehetőségekkel élünk, és kipróbálunk-e valami újat. Az introvertáltak erre éppúgy képesek, mint az extrovertáltak. Ez sokkal jobban hangzik, mint az állandó kitörés és határfeszegetés. Mindenki kiszolgálhatja magát és meríthet a kínálkozó lehetőségekből a saját igényei szerint.”
Sylvia Löhken szerint sok bajtól megóvhatná az emberiséget, ha mindig figyelmesen meghallgatnánk az introvertáltakat. Léteznek például olyan tanulmányok, amelyek a 2008-as nagy gazdasági világválságot vizsgálták ebből a szempontból. „Bizonyítékok vannak arra, hogy a bankokban az introvertált alkalmazottak figyelmeztették a főnökeiket, hogy ha így folytatják, előbb-utóbb az egész rendszer össze fog omlani” – mesélte, rámutatva, hogy ha az extrovertált vezetők hallgattak volna beosztottaikra, a válság nem tört volna ki. „Az introvertáltak óvatos és megfontolt emberek, akikre mindig lehet számítani, ezért vannak olyan esetek, amikor az elővigyázatosságuk megmentheti a világot.”
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg,
