Fiam, ha kimész szarni egyet, akkor menj olyan messzire a háztól, amilyen messzire csak tudsz! - mondogatta az egyszeri baka édesanyja a viccben, amit Zombory-Moldován Béla mesélt háborút sosem látott fővárosi barátainak. A viccbéli baka megfogadta anyja tanácsát, és egészen a keleti frontig menetelt, hogy latrinát találjon. Csak úgy, mint ZMB, az 1880-as évek közepén született magyar festő, akire ma már alig emlékszik valaki. A hét könyve az ő irodalmi igényességgel megírt, korábban még sosem publikált első világháborús memoárja, a The Burning of the World, melyet unokája, a Londonban élő Peter Zombory-Moldovan fordított angolra.
1914. július 25., Novi Vinodolski. Húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó jólöltözött fiatalok mosolyognak a kamerába az adriai sziklákról. Ügyvédek, könyvkiadók, tanárok, művészek töltik megérdemelt pihenésüket a tengernél, a fotózás pillanatában azonban még sejtelmük sincs arról, hogy három nap múlva világuk a feje tetejére áll, és ha ez még nem lenne elég tragédia, ki is gyullad. A legalsó sziklán üldögélő fiatal festőnek, a 29 éves Zombory-Moldován Bélának sincs sejtelme arról, hogy bő egy héttel később, 1914. augusztus 4-én már Veszprémben jelentkezik szolgálatra a Magyar Királyi Honvédség 31. gyalogezredénél, maga mögött hagyva Dohány utcai stúdióját, kávéházi cimboráit, és szüleit, akiknek ő az egyetlen gyermeke. Sorsát az adriai üdülőhely egyik fürdőmestere pecsételte meg, aki nem csak magányosra tervezett, reggeli úszását zavarta meg búcsúzkodásával, de napját, évét, sőt egész hátralévő életét is. ZMB tőle értesült először a fürdőhelyen kiragasztott plakátról, melyre a hadköteles férfiak neve került. Onnantól pedig „csak egy szó számított: háború.” ZMB egyetlen dolgot vitt magával az Adriáról a csatatérre. Azt a fehér mellénykét, ami az fürdőruha takarása miatt a felsőtestén maradt. Úgy gondolta, a fehérség előhívja majd a gondtalan nyár emlékét a legnehezebb pillanatokban is, ám a frontvonalban rájött, hogy ha lőnek, nincs értelme a dicső múlton gondolkodni.
Pusztul a világ
Moldován Béla 1885. április 20-án született Munkácson. Édesanyja vezetéknevét, a Zomboryt 1933-ban vette fel, talán azért is, hogy megkülönböztesse magát Moldován Istvántól, a kolozsvári születésű festőművésztől. Miután elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, festőként, grafikusként kezdett dolgozni - illusztrációkat készített többek közt a Jó Pajtás és a Dörmögő Dömötör című gyereklapnak. Háborúban azelőtt sosem járt, nem is járhatott, hiszen hazája majd hetven éve nem állt hadban senkivel. Konzervatív, hagyománytisztelő férfi volt, igazi régi vágású úriember, aki csak akkor ütött, ha a gyengébbet bántják. Egy Rottenbiller utcai kocsisnak például azért kellett megismerkednie az öklével, mert ZMB többszöri felszólítására sem hagyta abba lova kínzását.
Illusztráció a Jó Pajtásnak (forrás)
A besorozott fiatal művész úgy döntött, szülein kívül senkitől sem búcsúzkodik, a csatába pedig mindössze néhány meleg zoknit és alsóneműt, valamint egy pár vízálló csizmát vásárolt, Utóbbi egészen addig maradt vízálló, míg nedvesség nem érte. Mielőtt felszállhatott volna a keleti frontra tartó vonatra, ezredére egy hetvenöt kilométeres menetelés várt, Veszprémtől Keszthelyig. Az ezred végül már Tapolcánál vonatra ülhetett, a katonák nem kis megkönnyebbülésére. ZMB szerint még egy apró karcolás, és nem marad ember, akit a frontra küldhettek volna. A következő állomás a lengyel határ közelében álló ukrán város, Rava Russzkaja volt, majd a katonák bevették magukat az erdőbe, és egyre közelebb kerültek a tűzvonalhoz. ZMB, a kávéházakban szocializálódott életművész, aki korábban azon aggódott, hogy ki mos majd rá a fronton, és aki Pesten még az egyszerre nyitva felejtett ajtó és ablak közelében is megfázott, hirtelen ott találta magát az ukrán erdő közepén, egy földbe ásott lyukba vackolva, egyetlen vékony köpennyel védekezve a csontig hatoló hideg ellen. Egy anakronisztikus háborúban, amit sehogyan sem tudott beilleszteni a fejlődést, változást ígérő korba, amibe beleszületett.
ZMB-plakát 1916-ból
Nem gondolt sem múltra, sem jövőre, aminek talán már csak a következő öt percet nevezhette, az egyetlen valóság a jelen volt – az pedig semmi jóval nem kecsegtetett. Bár kétségkívül az osztrák-magyar haderő volt a legjobban öltözött a fronton, az ő felszerelésük volt a legalkalmatlanabb a harcra. Alig néhány 7,5 centiméteres tábori löveggel szálltak szembe a háromszoros túlerőben lévő, 12 centiméteres lövegekkel felszerelt oroszokkal. Az osztrák-magyar haderő jelentős része már a háború első két hetében odaveszett, a háború végét többmilliós veszteséggel zárták, ZMB viszont a halált és a fogságot is elkerülte. Alig három hónappal frontra kerülése után egy gránáttöredék fejen találta, és sérülése miatt visszakerült Budapestre. Bár koponyája nem károsodott maradandóan, a háború megviselte az idegeit. Az orvosok traumás neurózist (vagy, ahogy ma hívják, poszttraumás stressz zavart) állapítottak meg nála, ő pedig alig 29 évesen úgy érezte magát, mint egy sokatlátott öregember.
Vissza az életbe
Bár a feljegyzések nem valós időben születtek, a világégés óta eltelt évek, évtizedek nem szépítették meg az emlékeket - a lapokat szomorúság, és generációja reflexként rögzült, állandó félelme itatja át. ZMB soha senkinek nem mutatta meg jegyzeteit. A teleírt lapokra halála után talált rá felesége, aki egészen a saját halálát megelőző pillanatokig megőrizte férje titkát. Az okokról a festő unokáját, a könyvet fordító Peter Zombory-Moldovánt kérdeztük, ám szerinte nincs élő ember, aki választ tudna adni a kérdésre. „Csak találgatni tudok. A nagyapámnak talán magányra volt szüksége, hogy végiggondolja és felidézze azokat az emlékeit, melyek túl személyesek, és néha túl fájdalmasak voltak ahhoz, hogy megossza őket másokkal, még a hozzá legközelebb állókkal is.” Szerinte figyelembe kell vennünk a memoár íródásának idején fennálló politikai helyzetet is, hiszen ZMB –bármikor kezdte is emlékei lejegyzését az első világháború vége után - sosem számított a mindenkori hatalom kedvencének. Bár egész életében kiállt a konzervatív eszmék mellett, Horthy hatalomra kerülését nem nézte jó szemmel, és nem akart a Vitézi rend tagjai közé tartozni sem. A német megszállás alatt egy zsidó családot bújtatott, a nyilasok ténykedését pedig mély megvetéssel figyelte. Ő sem úszta meg az ÁVÓ vizsgálódásait, 1946-ban pedig távoznia kellett munkahelyéről, a Képzőművészeti Főiskoláról - nemkívánatossága a festményei eladását sem tette többé lehetővé. A negyvenes évek végétől visszavonult balatonfüredi nyaralójába, és minden idejét a festésnek szentelte. A halál is a Balaton mellett érte, 1967. augusztus 20-án, ám még utolsó szavai is a háború fájdalmait visszhangozták. „Földre! Földre! Arról is lőnek!”
Kicsoda a fordító, Peter Zombory-Moldovan?
Peter Zombory-Moldovan szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot, fiuk már Angliában született 1958-ban. Kétnyelvűként nevelkedett, és bár folyékonyan beszél magyarul, szerinte nem tökéletesen, ezért kérdéseinkre is angolul válaszolt. Cambridge-ben szerzett bölcsészdiplomát, jelenleg Londonban él és ügyvédként dolgozik. Fordítani főleg németből szokott, alkalmanként, és pusztán kedvtelésből - jelenleg Bertolt Brecht Furcht und Elend des dritten reiches (Rettegés es ínség a harmadik birodalomban) című művének új változatán dolgozik. Érdekli az európai történelem a kora újkortól a huszadik századig. Nagyapja feljegyzéseinek fordításában szerinte ZMB hangjának megtalálása volt a legnehezebb. A hangé, ami angolul is elég meggyőző, mert nem akarta, hogy az angol szöveg paródiának vagy fordításszagúnak tűnjön, és nagyon elüssön a kontextustól. A kézirat ZMB gyerekkorának, fiatalságának és diákéveinek feljegyzéseit is tartalmazza, ami unokája szerint épp olyan jól van megírva, mint az idén megjelent memoár, melynek címét az eredeti szövegből kölcsönözte. Hogy ezeket a feljegyzéseket is olvashatjuk-e majd, az csak a kiadón múlik, amint ideje engedi, ő el fogja kezdeni a fordításukat. A közelmúltban felfedezték ZMB 1943-1945 között írt naplóját is, ám erről szerinte még túl korai lenne beszélni. A The Burning of the World magyar kiadásáról ugyanakkor már folyik a diskurzus magyar kiadókkal.
A The Burning of the World kézirata 2012-ben került Peter Zombory-Moldovanhoz, aki a fordítás kezdetén nem gondolt arra, hogy publikálja nagyapja feljegyzéseit. Saját olvasását akarta megkönnyíteni azzal, hogy angolra írja át a szöveget, ám ahogy haladt előre a munkával, rájött, hogy a családi kincsnél sokkal fontosabb dokumentumot tart a kezében. Mivel azt akarta, hogy a könyv minél szélesebb közönséghez jusson el, angolul publikálta, így például magyarul nem beszélő unokaöccsei is olvashattak dédnagyapjuk életéről. A frontról való hazatérés után Zombory-Moldován Béla feljegyzései még öt hónapig folytatódnak, ám unokája szerint nagyapja valami sokkal nagyobb szabásút tervezett, és legalább 1945-ig le akarta jegyezni élete krónikáját. ZMB az egész háborút egyenruhában töltötte, ám a frontra már nem küldték vissza. A mai Sitkére került szolgálatba egy orosz hadifogolytáborba, ahol végig emberségesen bánt a fogvatartottakkal, sőt még alkotómunkára is ösztönözte őket - erről a foglyoktól hálául kapott míves fafaragások árulkodnak. Később az akkori Honvédelmi Minisztériumnak tervezett plakátokat grafikusként - az ő nevéhez fűződik például IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének dizájnja is.
Mindenki háborús hős, aki hazajön a frontról?
A vékonyka, jegyzetekkel alig 180 oldalas kötetben mindössze egyetlen fejezet mesél a frontról. Alig néhány oldalba sűrűsödik a konstans halálfélelem, a sárral és tűlevéllel kibélelt lövészárok összes szorongása, a lassan csorgó éjszaka és az értelmetlen veszteség. A szöveg megterhelő ugyan, ám egyetlen bekezdés erejéig sem válik túlzsúfolttá. ZMB memoárja a naturális leírások és a véres részletek helyett arról árulkodik, hogy milyen az, ha az élet már sosem lesz többé olyan, amilyennek megismertük. A fiatal festő mindössze három hónapot töltött a frontvonalban, ám amikor kórházi kezelése után elindult, hogy végigjárja múltja helyszíneit, úgy érezte, legalább száz évig volt távol. Szellemként lézengett a pesti utcán, és többé már nem volt képes visszailleszkedni a régi társaságba, pedig barátai még néhány cikket is szenteltek a háborús hősnek a Jó Pajtásban és a Magyar Hírlapban. Ám a sakktábla és a gőzölgő fekete mellett a háború nekik egészen mást jelentett, mint egy frontkatonának.
Peter Zombory-Moldovánnak néha eszébe jut, hogy felkutatja nagyapja bajtársainak, cimboráinak leszármazottjait, ám ez szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Nagyon reméli, hogy a leszármazottak hallanak majd a könyvről, és felfedezik benne őseik életének nyomait. „Óriási örömmel töltene el, ha hallanék Voit Ervin, a Mauser család, Miklósik tizedes, vagy ZMB hűséges tisztiszolgájának, Dráfi Jánosnak leszármazottjairól. Legjobban talán azt remélem, hogy él még valaki, aki felismeri Dráfit, akit számos társával együtt 1914-ben öltek meg Rava Ruskában, és akit teljesen elfelejtett a történelem. Neki is volt egy gyászoló családja.”
Önarckép 1915-ből
A The Burning of te World valószínűleg a legszínesebb memoár, amit valaha írtak a háborúról. ZMB remek megfigyelő, írásban is profiként bánik a színekkel, és bármilyen nyomorúságosak is a körülmények, sosem felejtkezik meg arról, hogy tájképpé varázsolja a csatateret - bíbor holddal, kadmiumsárga fényben menetelő bajtársakkal, mélylilán hullámzó, lápiszkékben fürdő árnyékokkal. Bár számos önarcképet festett, legjobban sikerült önportréja mégis első világháborús memoárja volt. Egy poklot megjárt, érzékeny művészember arcképe ez, mely olyan közel hozza a háború színeit, szagait, fájdalmát, mintha egy múzeum falára kifüggesztett festményt szemlélnénk. Megrendítő, intenzív és emlékezetes olvasmány, minden időben aktuális mementója annak, hogy a világ sokkal könnyebben kap lángra, mint gondolnánk, és annak, hogy a lángok sokkal gyorsabban terjednek, mint hogy tenni tudjunk ellenük valamit.
Ez a könyv kockázatos olvasmány, írja ajánlásában a hátsó borítón Krasznahorkai László. „Arra ösztönzi az olvasót, hogy átélje, amin a szerző keresztülment. Muszáj vele tartanunk, együttérzésből, könyörületből, hogy aki tényleg átélte mindezt, ne legyen teljesen, elviselhetetlenül egyedül.” Még akkor is, ha ez az utazás minket is megváltoztat majd.
Miért beszélnénk egy ilyen pillanatban, kérdezte magától ZMB a hullámok játékától megbabonázva a lovranai tengerparton. Legyünk hálásak neki, hogy a legkritikusabb pillanatokban mégis megtette.