CArnon Grunberg: A zsidó messiás - A remény hal meg utoljára 1-2., Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007, 4999 Ft.
Nehéz lehet szörnyeteget teremteni, egyáltalán kigondolni, pláne meggyőzően megjeleníteni. Ha túl kevés emberi van benne, először nevetségessé, majd unalmassá válik. Arnon Grunberg túladagolta a sötét oldalt.
Nem illik túl részletesen elmesélni egy regény sztoriját, de erre szerintem ki kell tenni a figyelmeztető táblát: mazochista emberkísérlet elolvasni. Vissza is fogom magam, és csupán zanzákat gyártok, nem a legjóindulatúbb olvasatban, viszont a szerző kifejezéseit használva.
A Dávid király nevű heregolyó
Az embertársai többségétől eltérően szinte mindig boldog Xavier szeretné megismerni a zsidók szenvedését. Főleg miután megtudja, hogy nagyapja SS-tiszt volt, és a boldogság ellenségeit őrizte egy táborban, nehogy elkószáljanak vagy valami bolondságot csináljanak. Körül is metélteti magát egy félvak mohéllel, akinek kicsit megszalad a keze, így a beavatkozás következtében el kell távolítani bal heregolyóját, melyet aztán elnevez Dávid királynak és egy formalinos üvegben mindenhová magával cipel.
A heregolyót először Amszterdamba hurcolja, ahol festőművésznek képzi magát, majd pedig Izraelbe, ahol szónoki képességeinek hála előbb miniszterelnök lesz, később pedig a zsidóság nagy vigasztalója. Ugyanis egyre többen látnak isteni jelet abban, hogy Izraelnek homoszexuális elnöke lehet, és Istennek megvannak a maga szándékai a csodáival. Sőt, egyes keresztény teológusok sem zárják ki, hogy maga Jézus tért vissza heregolyóként erre a világra.
Végül szövetségeseivel megszórja atombombával Európát, és miután bunkerében ledurrantotta szeretett német juhászait, ölébe veszi meglincselt fiúszeretője levágott fejét, és azt suttogja: "Avroméle! Hallasz? A mi egyetlen vigaszunk a pusztulás".
Önfeledt promiszkuitás
Grunberg könyvesblogon megjelent interjújában azt mondta: "Xavier nem azért lett meleg, mert ezzel provokálni akartam. (...) rájöttem, sokkal érdekesebb lenne, ha a szerelmi szál két férfi között alakulna ki. Ennyi."
Akkor én is röviden elintézném a homoerotikát. Xavier a körülmetélésnek köszönhetően megtudja, hol lakik a zsidóban a legnagyobb fájdalom, természetesen a farkában. A vigasztalást így Avroméle falloszán kezdi, később pedig végbelén folytatja. Ha másban nem is, ebben a kapcsolatban megtapasztalja a szenvedést. A bázeli álrabbi fiát ugyanis nem igazán érdekli a lelkizés meg filózgatás. Szerinte Istennek az a terve velünk, hogy hozzájáruljunk az élvezet mennyiségének növekedéséhez. Amszterdamba költözésük után bele is veti magát az önfeledt promiszkuitásba. Anyja végül is mindig azt mondta neki, a zsidókat úgyis annyira utálják, egy zsidó ne mondjon nemet. És ő nem is tud, bármennyire kitartóan hajtagotja Xavier, hogy baszással nem lehet küzdeni az antiszemitizmus ellen.
De emelkedjünk el a szextől
Az analitás Xavier fejében a legfőbb metafizikai tényezővé válik. Egy nap ugyanis rájön, minden jó az ánuszból származik, nagyapja is a világ ánuszában tevékenykedett. A gonosz pedig a pinából jön, és ezért a pinát be kell falazni.
Régóta nincs regény nyelvfilozofálgatás nélkül. Grunberg hősei szerint elérkezett a tabuk ledöntésének ideje. Mielőtt az emberek elfelejtik, egyáltalán ki volt az a Hitler, le kellene fordítani jiddisre a Mein Kampfot. A felső fogyasztói réteget simán meg lehetne célozni egy keménykötésű, gazdagon illusztrált kiadással (benne semmi nonfiguratív), és akár szóróajándéknak is jó lenne. Kevés szabadidejükben együtt fordítgatják. Xavier kedvenc passzusa:
"A Zsidó parazitaként élősködik más államok testén, aminek következtében kialakult egy jellegzetes tulajdonsága, amely Schopenhauert egyszer már idézett mondására kényszerítette: a Zsidó a hazugság nagymestere. A Zsidót életkörülményei kényszerítik arra, hogy hazudjon....".
De mindketten túl szeretnének lépni a nyelven. Az egyik parkban lebonyolított első felláció után pár másodperccel ugyanis betoppan az életükbe öt korukbeli fiú egy releváns Kierkegaard-idézettel és némi megrugdalással.
"Kierkegaard azt mondta: a semmit mondás legbiztosabb módja nem a hallgatás, hanem a beszéd. Ezért beszélünk mi a lábunkkal. Félünk, hogy semmitmondók lennénk. Mit tudnánk mondani nektek a szánkkal? Üres Ígéreteket, az ördög sziszegését? A lábunk valódi barátságot ajánl. Ne utasítsd vissza a lábunk barátságát!"
Meg is tanulják a leckét. Avroméle inkább a száj és a végbél nyelvét beszéli, ha csak teheti, Xavier kezében viszont dalra fakad még a kő is egy szép, palesztínnak tűnő fiú fején.
"Fejbe vágtalak egy kővel, de tudnod kell, hogy ez a beszéd egyetlen módja, kisfiam. Mert a kő a nevemben szól hozzád. Ráadásul sokkal jobban, mint jómagam képes lennék. Elmondja, ami bennem van, aminek ki kell jönnie, de amire nincsenek szavak, ha pedig lennének, nem értenéd, amit beszélek. Ezért beszélek a kővel. Minden fájdalom kommunikáció, érted? És minden kommunikáció fájdalom."
Az értelmetlen fájdalom felöltöztetése
A könyv több, mint felét teszi ki Xavier és Avroméle kapcsolatának boncolgatása. Ez a legjobban megírt rész. A történet fő szála köré odavetett mellékszálak viszont nekem hol vázlatosnak, hol pedig túlméretezettnek tűntek. Ezekről inkább már nem mondanék semmit, de nyugodtan elhihetik nekem, ugyanabból kapnának még többet, mint amilyeneket eddig írtam. Legyen elég annyi, Grunberg ugyanolyan kíméletlenül beszél mindenkiről,legyen az zsidó vagy antiszemita vagy akárki.
A regény utolsó ötven oldala Xavier izraeli politikai karrierje, melynek során megtanítja választóinak, hogy a valóság természetesen fájdalom, értelem pedig nincs, a politikus csupán annyit tehet, hogy ezt az értelmetlen fájdalmat felöltözteti valami vigasztaló ruhába.
Ez a sok évet átfogó befejező rész annyira hevenyészett, hogy szerintem másoknak is az lesz az érzése, Grunberget vagy elhagyta az arányérzéke vagy szorongatta a kiadójától kapott határidő. Olyan, mintha valami vezér ifjúkora típusú regény lenne, a vezérség viszont nincs rendesem megírva. Ez már csak azért is bosszantó, mert az 500 oldalt végigrágva gyakran felmerül az olvasóban, mi a fenére fog ez az egész kifutni.
Persze, lehet zsidó Hitlert teremteni. És akkor mi van?
