– Megjelenés előtt álló regényed a Doktor urak címet viselte sokáig, ez aztán Ördöglugasra módosult. Mi az oka a címváltoztatásnak? Szerkesztői javaslat volt vagy saját döntés? És egyáltalán: mi az az Ördöglugas?
– Nos, igen, ennek több oka van. A Magvető Kiadó is szívesen látott volna egy új címet. Másfelől viszont úgy látom, én nem tudom megúszni a dupla, tripla munkát. A Klein-naplót teljesen újra írtam, és így lett belőle az Isten hozott. A Doktor urak már egy kész regény volt. Most írom az Ördöglugast. Ebből az alap matériából azért több marad, mint a Klein-napló esetében. Úgy látom, elég szerencsétlen alkatom van, a „vázlat” egy teljes regény, és csak utána látok tisztán. Pontosabban tisztábban, ha távolabb kerültem a munkától. És akkor lehet előröl kezdeni az egészet. Itt tartok most, úgyhogy a regény őszi megjelenését elhalasztottuk.
– Mi volt a probléma?
– Ezt hosszú és körülményes lenne elmondani, mert néhány száz sorban le kellene írni a regényt is, és utána, hogy mi változik.
– Sokan várják az új könyvedet, mikorra jelenik meg végül?
– A könyvfesztiválra szeretnénk, és bízom benne, hogy az menni fog. De nem kapkodom, addig nem jelenik meg, amíg nem szeretem igazán.
– Több beszélgetésben is elmondtad, hogy szakítasz a faluval mint témával, mert nem akarod, hogy beskatulyázzanak. Az Ördöglugas ezek szerint maga ez a szakítás?
– Szerintem igen. De nem akarom, és nem is lehet megszabni, ki mit olvas majd ki belőle. A társadalmi közeg megint nem lényegtelen, és persze megint nem belváros. Tehát a mikroklíma pressziója meghatározó. A közeg viszont nem falu. Remélem, elég zavaros vagyok.
.
– Az új regény szerkezetileg is különbözik az előző könyveidtől?
– Igen, sokkal klasszikusabb és egyszerűbb, nem anekdotákból építkezik.
– Mennyi ideje írod az Ördöglugast?
– Kétezer öt augusztusában kezdtem, azóta egy két hónapos szünet kivételével, minden hétköznap hajnalban és reggel írom. Pontosabban mindig, mikor itthon vagyok.
– Nemrég érkeztél haza Berlinből. Milyen alkalomból hívtak meg oda? Hogyan sikerült a kinti szereplésed? Milyen élményekkel tértél haza?
– A Bipolar német-magyar kulturális egyesülés egyik projektjében vettem részt, és ezt mutattuk be. „Revisiting memory” volt a címe, én magyarul Múltfutamra kereszteltem el. Az eredményt a Lettre-ben lehet elolvasni, ha érdekel valakit. Német és magyar fotósok és írók kutattak egymás múltjában, nekem egy André Lützen nevű fotóművész volt a társam. Az ő falujában „kutattam” a múltját, majd ő jött el Szegvárra. Ebből született egy képsorozat, én pedig írtam egy összehasonlító faluesszét. Megváltozott életformák találkozása. Nagyon izgalmas vállalkozás volt. Akit érdekelnek a képek, a 2B galériában láthatók a Ráday utcában.
– Sokáig szabadúszó voltál, néhány hónapja pedig a Nők Lapja vezető szerkesztője vagy. Milyen változásokat hozott ez az életedben?
– Természetesen átrendezte az életem, de igyekszem alkalmazkodni. Ez egy nagyon jó lehetőség, és sok sikerélményem volt már. A lap rendszeresen közöl kortárs irodalmat, és jut lehetőség valódi problémák feldolgozására is. Ez pedig baromi jó.
– Nos, igen, ennek több oka van. A Magvető Kiadó is szívesen látott volna egy új címet. Másfelől viszont úgy látom, én nem tudom megúszni a dupla, tripla munkát. A Klein-naplót teljesen újra írtam, és így lett belőle az Isten hozott. A Doktor urak már egy kész regény volt. Most írom az Ördöglugast. Ebből az alap matériából azért több marad, mint a Klein-napló esetében. Úgy látom, elég szerencsétlen alkatom van, a „vázlat” egy teljes regény, és csak utána látok tisztán. Pontosabban tisztábban, ha távolabb kerültem a munkától. És akkor lehet előröl kezdeni az egészet. Itt tartok most, úgyhogy a regény őszi megjelenését elhalasztottuk.
– Mi volt a probléma?
– Ezt hosszú és körülményes lenne elmondani, mert néhány száz sorban le kellene írni a regényt is, és utána, hogy mi változik.
– Sokan várják az új könyvedet, mikorra jelenik meg végül?
– A könyvfesztiválra szeretnénk, és bízom benne, hogy az menni fog. De nem kapkodom, addig nem jelenik meg, amíg nem szeretem igazán.
– Több beszélgetésben is elmondtad, hogy szakítasz a faluval mint témával, mert nem akarod, hogy beskatulyázzanak. Az Ördöglugas ezek szerint maga ez a szakítás?
– Szerintem igen. De nem akarom, és nem is lehet megszabni, ki mit olvas majd ki belőle. A társadalmi közeg megint nem lényegtelen, és persze megint nem belváros. Tehát a mikroklíma pressziója meghatározó. A közeg viszont nem falu. Remélem, elég zavaros vagyok.
.
– Az új regény szerkezetileg is különbözik az előző könyveidtől?
– Igen, sokkal klasszikusabb és egyszerűbb, nem anekdotákból építkezik.
– Mennyi ideje írod az Ördöglugast?
– Kétezer öt augusztusában kezdtem, azóta egy két hónapos szünet kivételével, minden hétköznap hajnalban és reggel írom. Pontosabban mindig, mikor itthon vagyok.
– Nemrég érkeztél haza Berlinből. Milyen alkalomból hívtak meg oda? Hogyan sikerült a kinti szereplésed? Milyen élményekkel tértél haza?
– A Bipolar német-magyar kulturális egyesülés egyik projektjében vettem részt, és ezt mutattuk be. „Revisiting memory” volt a címe, én magyarul Múltfutamra kereszteltem el. Az eredményt a Lettre-ben lehet elolvasni, ha érdekel valakit. Német és magyar fotósok és írók kutattak egymás múltjában, nekem egy André Lützen nevű fotóművész volt a társam. Az ő falujában „kutattam” a múltját, majd ő jött el Szegvárra. Ebből született egy képsorozat, én pedig írtam egy összehasonlító faluesszét. Megváltozott életformák találkozása. Nagyon izgalmas vállalkozás volt. Akit érdekelnek a képek, a 2B galériában láthatók a Ráday utcában.
– Sokáig szabadúszó voltál, néhány hónapja pedig a Nők Lapja vezető szerkesztője vagy. Milyen változásokat hozott ez az életedben?
– Természetesen átrendezte az életem, de igyekszem alkalmazkodni. Ez egy nagyon jó lehetőség, és sok sikerélményem volt már. A lap rendszeresen közöl kortárs irodalmat, és jut lehetőség valódi problémák feldolgozására is. Ez pedig baromi jó.
