Fotó: Valuska Gábor
Kezdjük (a második) legfontosabb kérdéssel. Idén nem volt lazacszín nadrág, és technikai okokból nem volt jegygyűrű sem, az ugyanis koccan, mikrofonhoz, pohárhoz, úgyhogy hosszú évek után lekerült az ujjról, hogy aztán egy közönségben elmotyogott nincsenek véletlenekben manifesztálódjon, épp amikor a felolvasó szerző a „magányosan meredő gyűrűsujja” részhez ért a sorkatonai önpusztítást modellező fejezetben. A gyűrűtlenség Szegő János szerint remek metafora az új Kun-regényre, amelyben az apró részletekre irányuló fényből bontakoznak ki motívumok, anekdoták, és belőlük egy ember élete. Az ember az irodalmi keresztségben a Kun Árpád nevet kapta, minden hasonlóság és különbség a véletlen vagy az írói szándék műve, Bovaryné az új Schrödinger macskája, akiről addig nem tudjuk eldönteni, hogy kicsoda, amíg ki nem nyitjuk a regényt, bár miután kinyitottuk, csak még jobban összezavarodunk. A Margó zárónapján bemutatott Megint hazavárunk egy kontinensen és egy prózai énnek látszó fiktív identitáson átívelő utazás, ahol az útjelzőtáblákról nemcsak norvég városnevek, hanem olyan kérdések is leolvashatók, mint a ki az én, és van-e egyáltalán. A személyességet az évtizedekig gyakorolt alanyi költészet befolyásolta, a Beetlejuice-csíkos zoknit a Teslában egy keményebb tripekhez szokott diszkógömb világította meg.
Kun vizuális típus, kisebb-nagyobb képek, víziók ugranak be neki, a részletek újabb részleteket világítanak meg, motivikusan rendeződnek, és kiadnak sorsokat. A sajátját például elég egyedinek tartotta ahhoz, hogy valami nagyon személyeset akarjon csinálni belőle, a kézirat egyik olvasója viszont megjegyezte, hogy tulajdonképpen minden ember élete tök ugyanolyan. Minden személyesség ellenére mégsem akart a saját életéről írni, azt tényszerűen nem is lehet, ráadásul a memóriája is borzasztó. Nem akart utánamenni az emlékeinek sem, erős benyomásai voltak, nincs jelen, ahonnan vissza van gondolva valamire, az a lényeg, hogy ott vagyunk valahol, nem az, hogyan jutottunk odáig. A kunárpádozásnál nem tudott jobbat kitalálni: bár próbált kibújni a saját neve alól, tudja, hogy az olvasók úgyis vele azonosítják majd a főhőst, és írás közben kétszer érezte is, hogy baj van, most a szerző beszél, újratervezésre van szükség. Intim és személyes élményeket használt fel a regényben, rendesen fel is kavarták, sokat gondolkodott rajta, mit és mennyit lehet megírni, és számos dolgot el is változtatott, de ennél többet, jobban már nem sikerült neki. Erősen motiválta, hogy jó könyvet írjon, közben pedig nem ismert sem istent, sem embert.
Szegő szerint a könyv folyamatos mozgásban van, ám nem csak azért, mert a fiktív Kun Árpád 2006 őszén nekivágott Európának a családjával és a friss jogosítványával: különböző idők dermednek meg és koccannak benne egymáshoz, hullámzanak, rezonálnak. Kun írt már egy regényt az asztalfióknak egy hasonló utazásról, csak abban nem Norvégia volt a cél, hanem néha-néha Erdély, a megtett út pedig még a keresztülszelt kontinensnél is hosszabb volt: a felnőtté válásig tartott.
Egy szövegnek a legjobb forgatókönyv szerint egy lendületből kell megszületnie, munka előtt, hajnali négy és fél hét között, vagy például futás közben, amikor ritkábban mondatok, gyakrabban meg szerkezeti megoldások villannak be neki. Ezek aztán a mobilján landolnak, amelynek hangrögzítőjét úgy eldugták a fejlesztők, hogy neki csak fél év után sikerült megtalálnia, bár ha megkérdezte volna a kisfiát, lehet, hogy fél perc is elég lett volna a boldogsághoz.
A Megint hazavárunkig vezető útnak számos állomása volt:
- A Boldog észak már majdnem elkészült, amikor Kun úgy döntött, kéne írni egy E/1. regényt, amelyben senkinek nem adja kölcsön a tapasztalatait. Az életrajzokat egyébként is nagyon szereti, Rousseau Vallomásait, Proustot, Gorkijt, Cassanova emlékiratait, a javítatlan változat három vaskos kötetét, amelybe nem kontárkodtak bele a viktoriánus magyartanárok.
- Még Bordeaux-ban élt, amikor rákapott a francia-német tévécsatorna, az Arte dokumentumsorozatára, amelyben német kivándorlócsaládok életét követték végig, és arra gondolt, hogy ezt irodalmi eszközökkel is meg lehetne csinálni.
- Arra is gondolt, hogy a Boldog észak majd senkit sem fog érdekelni, mert kit is érdekelnének egy fekete férfi norvég kalandjai Magyarországon, és bár tudja, hogy ez marhaság, azt beszélték a feleségével, hogy nem ártana írni egy népszerű könyvet.
A fiktív Kun Árpádot a gyermekitől a málén át a kontemplatívig számos jelzővel lehetne illetni, sorolja Szegő, Kun pedig korábbi beszélgetőpartnerei nyomán a bambával és a félkegyelművel bővíti a sort. A hős ráadásul még szavalással is súlyosbítja a körülményeket, a legkifordítottabb, legéletidegenebb helyzetekben tör rá a verselhetnék, egy német McDonald’s pakolójában például a rilkézés. Nagyon elképzelhető, hogy ráadásul még egy idegesítő, tenyérbemászó alak is, írás közben nem volt cél, hogy az olvasók megszeressék. Azt, hogy a húsvér Kun Árpád kicsit „máshogy strukturált”, mint az emberek általában, már megszokta, nem is kér többé elnézést a kilógásért.
Bal felől megnyílt a fasor. Életem egyik fontos elágazásához közeledtem.
- hangzik a regény első két mondata, ami Szegő szerint, aki nemcsak moderál, de mélyelemez is beszélgetés közben, az olvasás allegóriája, már ebben a pár szóban benne van a kétely, hogy melyik irányba is induljon el a szerző. Az első kép hamar bevillant Kunnak, ám, hogy a kezdetben igen vacak nyitómondat végül allegorikusra sikerül, szerkesztőjének, Turi Tímeának is köszönhető, akinek vezetéknevét a freudi szövegszerkesztő Tutira javította, ám amilyen hálásan a szerzője mesélt róla, akár úgy is hagyhattam volna.
Kun rengeteg helyhez kapcsolódik, most például portugálul tanul, hogy elutazhasson a Zöld-foki-szigetekre, mert nagyon szereti a mezítlábas Cesaria Evorát. Másik kedvencét, Georges Brassens-t Franciaországgal kipipálta, a kérdés már csak az, hogy hány kedvence van még és azok hol is élnek pontosan, mert ott előbb vagy utóbb biztos, hogy ő is felbukkan. De bárhová is megy, mindig ott érzi magát otthon, ahol a szerettei is tartózkodnak: épp olyan, mint a világ legerősebb állata a találós kérdésben. Csigaerősségű.
