Véget ért a hollywoodi sztrájk, a színészek is megegyeztek a filmstúdiókkal

Véget ért a hollywoodi sztrájk, a színészek is megegyeztek a filmstúdiókkal

A több mint fél éve álló produkciók újraindítását már el is kezdték szervezni a gyártók.

ki | 2023. november 09. |

Miután a film- és televíziós színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA november 8-án ideiglenes, három évre szóló megállapodást kötött a producerek szövetségével (AMPTP), éjfélkor véget ért a sztrájk Hollywoodban.

A tiltakozást a forgatókönyvírók szakszervezete kezdte májusban, majd a színészek 160 ezer tagú szervezete is csatlakozott júliusban, méltányosabb bérezést és munkakörülményeket, illetve a mesterséges intelligencia elleni védelmet követelve. 

A kettős sztrájk miatt több mint hét hónapra leállt a gyártás – több mint 60 éve nem volt példa hasonlóra az amerikai filmiparban.

A SAG-AFTRA és a stúdiók közti egyezség részleteit pénteken hozzák nyilvánosságra, addig még a tartalmát hivatalosan el kell fogadnia a szakszervezet elnökségének, majd megszavaznia az arra jogosult tagoknak.

Ahogy a megegyezést bejelentették, a sztrájk miatt félbemaradt sorozatokban érintett színészek és stábok egy része már el is kezdte megkapni a munka újrakezdésének tervezett időpontjait november végére és december elejére, mivel ezeket a produkciókat a legsürgősebb befejezni. A forgatások előkészítése 3-6 hetet vesz igénybe, de ha még idén újrakezdik a forgatást, akkor tartani tudják a televíziócsatornák szokásos ütemtervét. A streamingszolgáltatókon ilyen szempontból valamivel kisebb a nyomás.  

A sztrájkoló érdekképviseleti szervekkel a filmstúdiók hónapokig szóba állni sem voltak hajlandók, majd amikor tárgyalni kezdtek, az egyeztetés gyorsan megfeneklett. Végül Kalifornia főügyészének sürgetésére és olyan sztárok felszólítására indultak újra a tárgyalások, mint George Clooney. A forgatókönyvírók céhe (WGA) szeptember végén állapodott meg a filmstúdiók és streamingszolgáltatók képviselőivel.

(Deadline)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Munkába állnak a hollywoodi forgatókönyvírók

Miután érdekképviseleti szervezeteiknek sikerült megállapodnia a filmstúdiókkal és streaming-szolgáltatókkal, véget ért a május óta tartó sztrájk, és készülhetnek a legújabb filmek és sorozatok szkriptjei.

...

Véget érhet a hollywoodi írósztrájk?

Előzetes megállapodásra jutott az amerikai forgatókönyvírókat tömörítő szakszervezet a stúdiók képviselőivel, így esély nyílt arra, hogy véget érjen a sztrájk.

...

Leáll Hollywood: a színészek csatlakozása berobbantja a sztrájkot

Az Egyesült Államok 160 ezer filmes és televíziós színészét tömörítő szervezet csatlakozik a forgatókönyvírók május elején kezdett tiltakozó akciójához. 

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

„Éreztem a fájdalmat, és felkiáltottam": Salman Rushdie felidézte az ellene elkövetett merényletet

...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

SZÓRAKOZÁS
...

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast