Egy régi görög mítosz szerint Ariónt, a korszak popsztárját egy különlegesen sikeres turné után ki akarták rabolni és meg akarták gyilkolni az őt utaztató tengerészek – mire a művész dalra fakadt, majd a tengerbe vetette magát. Csakhogy addigra egy, a költészet hatalmától elbűvölt delfin már meg is jelent, hogy hátára kapva megmentse őt.
Egy költő számára tizenegy év kötet nélkül felér némi esztétikai halálveszéllyel. Mesterházy Balázs Szélen balzsam című könyve 2006-ban jelent meg, majd következett a csend, amelyet a Soha nem látott bálnák hangja bemutatóján a szerző szűkszavúan annyival indokolt, hogy egy egészségügyi katasztrófával kellett megbirkóznia. Annál bőbeszédűbben és nagyon profin beszélgetett viszont a Kalligram főszerkesztőjével, Mészáros Sándorral a költői nyelv szakmai titkairól, filozófiai mibenlétéről, intertextuális jellegéről, játékosan és/vagy halálosan komolyan alakváltó természetéről. Metaforikusan szólva a kötetcímben megjelenő bálnák hangjáról, akiknek hátán Mesterházy visszatért az irodalmi életbe.
Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja
Kalligram, 2017, 96 oldal, 2500 HUF
A kötet főszereplője az emberi halandóság és az állandóan reflektált költői nyelv. A szövegek témaválasztása a végességben rejlő evilági, gyakran a mediterrán táj- és életérzékelésben megérzékített halhatatlanságról mesél, valamint a művészet-test-szerelem viszonyainak mindig átrendeződő halálraítéltségéről. A betűk, szavak és az általuk felidézett jelentéstartalmak súrolják, sértik, átjárják egymást, hol játékosan csengő-bongó „gyerekvers és ákombákomokban”, hol nagyívűen áradó vagy szaggatottan ziháló szonettekben, szabadversekben. A kötet lapjain szerelmek, versidézetek, természeti alakzatok és mindenek előtt az emberi test mikroszerkezete elemeinek (sejtek, rostok, szövetek, izmok, neuronok) érintkezései, szét- és elbomlási folyamatai képződnek meg nyelvileg. Mindeközben viszont nem fulladunk bele egyfajta túlfeszített tragikumba - az egész kötetet egyes darabjain belül és nagyszerkezetét tekintve is átszövik a nyelv akusztikus, ritmikus és intertextuális játékai; ahogyan az alkotó kéz jár a hangok és a lírai tradíció klaviatúráján, úgy vonódik be az olvasó is a nyelv önteremtő gazdagságába:
Néhány darabom van
repertoáron. azokat
kívülről játszom,
elemeire szedem,
és újra egymásra hányom,
aztán, tessék, felcicomázom,
ha elvesztettem és
nem találom,
nem keresem,
újra megcsinálom,
szavakból, megszövöm,
kényelmesre gyártom,
a hátamra fordulok
és úgy angyalkázom,
ha pedig már nem kell,
és nem arra vágyom,
összesöpröm, darabjaira
vágom, megszakítom.
(fúga-remix)
A kötet négy ciklusra tagolódik, ebből az első három ([lázársz]; Mennyből, padlóról (Tandori-átiratok); Néha átereszt) kirajzolja azt a Biblia- Rilke-József Attila-Petri-Tandori-Eminem tradíció-szegmenst, amelyben a szövegek költőien lakoznak, motívumhálót építenek, rímeket csendítenek, alakzatokat építenek, rombolnak, ironizálnak és irizálnak. A kötetnek címet adó utolsó ciklus nyelve viszont sajátosan és meditatívan letisztult, az életbe vetettség és a halálba tartottság távlatait szemlélő.
Érett, autonóm nyelvi világot vagy inkább spektrumot elénk táró könyv a Soha nem látott bálnák hangja. Önmozgásainak dinamizmusa, alakzatainak képződései és lebomlásai, a betűk és a test anyagisága közötti játéka valószínűleg 2017 egyik legjelentősebb lírai kötetévé teszik.
Szerző: Szarka Judit
