Fotók: Valuska Gábor, Posztós János
„Ha megfelelő számú emberrel találkozol, óhatatlanul megméred magad, hogy te elég érdekes vagy-e” – mondta Veiszer Alinda tegnap a PIM udvarán, amikor Ott Anna arról kérdezte, hogy milyen a másik oldalon ülni egy interjúhelyzetben. Alinda, aki itt a Margón is több beszélgetést levezényelt már, nem jött zavarba a helyzettől. Láthatóan kényelmesen érezte magát, szívesen beszélt munkájáról, és kedvenc könyveiről. Utóbbiról már csak azért is, mert épp a Margó Extra vendége volt, ahol a nagy hatású olvasmányélmények szolgáltatják a beszélgetések vezérfonalát.
Mint kiderült, ő maga ugyan nem ír (még naplót is csak hektikusan), de nagyon sokat olvas. Elmondta, hogy rá már az is nagy hatással volt, amikor ki tudta betűzni az első szavát, és a mai napig is emlékszik, hogy ez a fortuna volt. Később a képregényekbe szeretett bele, azon belül is leginkább a kutyásokba, mert mindig is nagy kutyás volt. Gyerekkorában tehát rengeteget olvasott, de amikor gimibe került, és jött Mikszáth, meg Jókai, akkor leállt egy időre. A szülei, akik szintén sokat olvastak, persze próbálták inspirálni, az apjával például fogadtak abban, hogy átrágja magát az Ulyssesen, de ez nem sikerült, Joyce könyve azóta is nagy mumusa maradt.
A beszélgetésen arról is szó esett, hogy ha egy lakatlan szigetre vihetne könyvet, a Bibliát vinné. „Sok vitám van Istennel” – mondta, majd a választást azzal magyarázta, hogy pár éve karácsonyra egy Károlyi-bibliát kért, amit rendszeresen szokott olvasni, és tele is firkálta, mert sok esetben nem érzi következetesnek. „Van egy erős kritikus attitűdöm vele.”
Alinda egyébként nem gyakran hagy abba könyveket, inkább küzdő típus, mert fiatal korában egyszer érte egy pozitív csalódás Zola Nanájával kapcsolatban. Viszont akkor nem visszakozik lerakni egy könyvet, ha az a megítélése szerint rossz. Mint mondta, ő ugyan nem tanult soha sem színházról, sem irodalomról, viszont annyi előadást látott és annyi könyvet olvasott már, hogy megérzi, mi jó és mi nem. A gyerekei kezébe például csak olyan könyvet ad, amit nyelvileg is igényesnek tart, ebbe a kategóriába a Bogyó és Babóca például számára nem fért bele. Ott Anna kérdésére azt is elárulta, hogy hozzá Závada Pál könyvei állnak a legközelebb. Az ő irodalma szerinte komoly élmény. „Ezt ő is tudja, nem baj, ha visszajut hozzá” – tette hozzá nevetve.
Alinda egyébként színésznek készült, szerinte megvan benne az a nagyfokú érzékenység, ami ehhez a pályához kell, de úgy érzi, mégsem lett volna igazán jó benne. „De nem én vagyok az egyetlen újságíró, aki eredetileg színész akart lenni” – tette hozzá, mondván, hogy szerinte valamiért sokan kötnek ki a médiában a hozzá hasonló emberek közül. Ott Anna rákérdezett, hogy mit gondol, milyen egy igazán jó színész. „Megújulni képes, manírtalan, őszinte” – vágta rá rögtön Alinda.
A legfájóbb olvasmányélmények között Zoltán Gábor Orgiáját említette meg. Ott Anna ezt azért találta érdekesnek, mert szerinte az Egy piaci napban és az Orgiában van valami közös, mégpedig a gonoszság. „Az Orgiában a kegyetlenség olyan esszenciája van, hogy időnként abba kell hagyni” – reagált Alinda, hozzátéve, hogy valóban hasonló a két könyv ilyen szempontból, ráadásul mindkettőben sok a dokumentarizmus is. Mint megállapította, ő nagyon érzékeny a kegyetlenségre, nem bírja az agresszió semmilyen formáját, de valószínűleg épp ez az oka, hogy az ilyen típusú könyvek nagyon hatnak rá.
A kérdésre, hogy ha politikai újságírónak indult, akkor miért kötött ki a kultúránál, annyit mondott, hogy mindig érdekelte ez is, az is. A műsorában is megjelent mindkét terület, ahogy egyre karcosabb lett a helyzet itthon. Szerinte Magyarországon eltűnt az objektív újságírás, ma már csak az elvek mellett lehet kitartani, de úgy általában is haldoklik a szakma, mert
elkezdtünk olyan dolgokat is újságírásnak hívni, ami nem az.
Mint rámutatott, nagyon becsüli az oknyomozó újságírók munkáját, de sajnos nem látszik a haszna, mert nagyon kevés emberhez jut el.
„Szerintem sok ember van, akinek lenne hatalma, de fél” – mondta, majd ennek kapcsán megemlítette Fluor Tomi esetét, akinek a dalait azért nem játszotta a Petőfi Rádió, mert egy adásban bekiabálta, hogy „Soros”. Saját bevallása szerint benne nincs félelem, tisztában van vele, hogy vagy nem újságíróként fog nyugdíjba menni, vagy nem ebben az országban. „Harcban élek régóta, és nekem ez tökéletesen megfelel” – jelentette ki, hozzátéve, hogy nem szabad csak azért menetirányt változtatni, hogy egy oligarchának megfeleljünk.
Ott Anna arra is rákérdezett, hogy volt-e olyan interjúalanya, aki utólag félelemből meg akarta változtatni a nyilatkozatát. Alinda elmondása szerint több ilyen eset is volt, de ő sosem engedi, hogy utólag módosítsák az anyagot, az interjú közben viszont lehet nemet mondani. Őt egyébként az empátia és a kíváncsiság hajtja a beszélgetések közben, de nagyon sokat készül is, megpróbálja beleásni magát a másik gondolkodásmódjába. Ezenkívül fontos képességének tartja, hogy tud figyelni, szerinte erre ma már kevesen képesek.
A beszélgetés végén arról is szó esett, hogy most, hogy véget ért Alinda című televíziós műsora, egy „vad fordulat” fog következni. Részleteket még nem árult el, de annyit mondott, hogy szeretne sokkal több emberhez eljutni. „Már nem akarok biztonsági játékot játszani, többet akarok elérni a formálásban.”
