Óriási indulatokat kavart Varró Dani gyerekverse

.konyvesblog. | 2014. október 21. |

(Kép forrása)

Lackfi János Véletlen című verse, amely egy kilencedikes tankönyvben szerepelt, az elmúlt hetekben nem kevés indulatos hozzászólást generált az interneten, és nem is kellett sokat várni, itt az újabb költemény, amelyet sokan őszinte értetlenkedéssel fogadtak. Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak című verse az ötödikes tankönyvben jelent meg, valaki lefotózta, kiposztolta a Facebookon, dühödt és értetlen reakciók egész sorát váltva ki ezzel. Az internetes hozzászólók között volt például, aki leelmebetegezte a költőt, akadt, aki a gyerekei egészségét féltette, más pedig közölte, hogy majd kitépi azt a lapot a tankönyvből, amelyen Varró verse szerepel.

A költő felesége a Facebookon ironikus posztban reagált a támadásokra, egyebek között ezt írva:

"Ugyanakkor többen kérték, hogy árulja el a tisztelt költő úr, hogy miről is szól ez a vers, mi indította a megírására. Itt részemről anyai bűnvallás következik: szabadelvű nevelésünk eredményeképp a gyerekeink szabadon járhattak-kelhettek a szobákban, közvetlen közelébe kerülve akár a macskának is! Néha hozzá is értek! Méghozzá a farkához! A biztonsági dugóval ellátott konnektorokba is megpróbáltak különböző tárgyakat illeszteni, és ki tudja, hogy, de túlélték. A játszótéri homokozóban – engedve a szabatos nevelési elveknek – játszhattak a kislapáttal. Csökevényes elveink folyományaképpen nem törődtünk azzal, hogy félelmetes testi erejüket kihasználhatják, ezért közel is mentünk hozzájuk, akkor is, ha kislapát (kisvödör, gereblye, ágacska, körteforma) volt a kezükben.

Szégyenszemre bevallom azt is, hogy itthon nincsenek elzárva a gyerekek elől a könyvek, és így megesik, hogy a gyerekek a kezükbe veszik őket. Még a verseskönyveket is! A nyálzásra igazán nincs mentségünk, sajnos gyerekeink fogzása minden igyekezetünk ellenére nyálkiválasztással jár, de tudjuk, hogy ez egy extra speciális, csak a mi gyerekeinket érintő dolog.

Sajnos ebből is látszik, micsoda csapnivaló szülők vagyunk, de mentségünkre szóljon, hogy vágyakozva nézzük azon szülőtársak gyerekeit, akik nem mozognak, nem beszélnek, nem fogzanak, nem játszanak a játszótéren, nincs a lakásukban se konnektor, se verseskötet. Van hova fejlődnünk, tudjuk, és még egyszer köszönjük a közösségi oldalak kedves népének, hogy erre szeretetteljes hangon és nagy türelemmel rávilágítottak!"

Varró egyébként új verseskötet készül kiadni, ennek Akinek a kedve dacos lesz a címe.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Vérszerződést kötünk, hogy komfortzónán kívüli könyveket olvasunk! / Flair #6

A Vigadó tér 18-as standjánál az olvasó podcasterek vakmerő kihívásra vállalkoznak: álkapcsolatok, escortnapló és feminista fantasy. Hallgassátok!

...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.