Vámos Miklós: Sajnos én a regényeimben élek

barraban | 2015. november 07. |

vamoslevai.JPGKép forrása: Európa/Instagram

Szép számú közönség várta Vámos Miklóst az Alexandra Pódiumon. Az író új kötetének több novellája a kilencvenes években íródott, és a beszélgetésen gyakorta elhangzó, múltidéző hívószavak – a Lehetetlen című tévéműsor, Szegvári Katalin tévés szerkesztő neve, ósdi szőnyegreklám – a közönséget párás szemű nosztalgiába ringatták. Vámos a beszélgetés során többször bélyegezte magát korszerűtlen, 19. századba ragadt írónak – nem volt könnyű eldönteni, hogy az irodalmi ítészekre haragszik-e kicsit, vagy kiszólásait fogjuk fel inkább önironikus gesztusnak.

A vendéget tényleg nem hordozza mindenki a szívében. Vámos és Lévai Balázs megemlékeztek arról, hogy kilenc évvel ezelőtt egy közös beszélgetésükön valaki zsidózó sorokkal telehintett papírdarabot emelt a magasba, a teremből történő eltávolíttatása után pedig utcai hirdetőoszlopra rótta magvas gondolatait, miszerint „rohadtbüdöszsidóbuzivámos”. A megszólított bevallotta, hogy hasonló helyzetekben igen militáns: egy másik nyilvános beszélgetésen az egyik vendég „auditíve zsidózott”, ő pedig nem restellte a színpadról tegeződve rendre utasítani és kivezettetni. De nem csak a leplezetlen antiszemitizmus hozza ki ennyire a sodrából, akkor is kíméletlen, ha hölgyeket kell megoltalmazni vehemensen udvarló, félmeztelen férfiaktól.

Vámos Miklós: Bárnovellák + Fakciók

Európa Könyvkiadó, 2015, 496 oldal, 3790 HUF

 

Az erőszakhoz fűződő viszony boncolgatása után terítékre került az Európa Könyvkiadó Vámos-életműsorozatában megjelent bárnovellák + Fakciók című új kötet. A mű első fele a Bár című 1998-as kötet novelláit gyűjti össze, majd tizenöt év ugrással a jelenben találjuk magunkat: a második rész, a Fakciók csupa új novellát tartalmaz.

Vámos elárulta, hogy nem szereti visszaolvasni saját műveit, a bárnovellákat mégsem hagyhatta meg eredeti, rozoga állapotukban, túl nagyot változott a társadalmi közeg. Sok stiláris dolgot is helyrepofozott, jelzőket ítélt halálra, kipucolta a szóismétléseket, egy bekezdésben például nem hagyott két „meg” igekötőt – bár mint megtudtuk, neki az is szóismétlés, hogy „bement a beteg”. Szerinte Tolsztoj is átírná a Háború és békét, ha élne: a nyelv alakul, és a változásokhoz a szépirodalomnak alkalmazkodnia kell.

A Bárral visszacseppentünk a kilencvenes évekbe. A Lehetetlen című szépemlékű tévéműsor mellett Vámosnak nem volt ideje regényt írni, így lopott félnapokban novellákat körmölt. Épp két házasság között vergődött magányosan, belevetette magát a munkába és az éjszakai életbe. Különös évek voltak, a tévézéssel hirtelen lett népszerű, de ha megbámulták az utcán, mégis rögtön azt kereste, hol ette le magát. Sok akkoriban preferált írói eszközt ma már nem használna: a tüzetesen leírt tájat és időjárást, a szereplők külsejének túlzott részletezését

Annak idején megszabta, hogy minden novella címében szerepelnie kell a bár szónak – később kompromisszumként csak minden második írás címébe építette be. Furcsa volt a szövegeket újraolvasnia: nincs baja az életkorával, mondta, hisz az csak adat, mégis nosztalgikus érzés volt visszakerülni negyvenes évei legközepébe.

Vámos nem titkolózik, ha szerzői trükkökről van szó: készséggel elárulta saját novellaírói receptjét, amivel az olvasókat be tudja rántani a szövegek világába.

Első szabály: ki kell ötölni egy nagyon találó és behúzó első mondatot, egy „dramatic hook”-ot, amin az olvasó rögvest horogra akad, és szükséges egy hasonlóan ütős zárómondat is.

Második (ún. csehovi) szabály: egy erős kontúrokkal megrajzolt főhős, akire az olvasó tíz év múlva is emlékszik majd.

Harmadik szabály: minden szereplőnek ki kell tervelni a horoszkópját és az aszcendensét. Ez a mankó természetesen csak neki fontos, a szövegben nincs semmi jelentősége.

Negyedik szabály: a novella befejezése után Kosztolányi módszerét követve az első, locsogástól hemzsegő oldalt olvasatlanul el kell hajítani, de legalábbis nagyon meghúzni, akárcsak a párbeszédeket. Ő ahhoz a szabályhoz is tartja magát, amit sokan elavultnak tartanak: a novellákban minden szereplő máshogyan beszél, valamint létezik női és férfi beszéd. Nem tartja ördöginek, ha az emberek kíváncsiak a szerző személyére – ő maga is az szokott lenni –, sőt azt is kikerülhetetlennek véli, hogy a fiktív figurákat az olvasó szinte mindig az író alakváltozatainak tekinti (tegyük hozzá, Vámos regényei esetében ez nem is teljes melléfogás).

Lévai idézte Borges-t, aki szerint a regények mindig hemzsegnek a hibáktól, egyedül a novella műfaja alkalmas a tökéletességre. Vámos ezzel általánosságban egyet is ért, bár szerinte rontja az állítás hitelét, hogy – Llosa szavaival élve – Borges soha nem írt nagyepikát. Ráadásul létezik majdnem tökéletes regény, bár saját műveit egyáltalán nem sorolná közéjük. Újraolvasáskor mindig észreveszi a hibákat, és részvéttel tekint a traumáknak kitett olvasóra.

Bevallotta azt is, hogy fontolgatja a végleges szakítást a novellákkal. Mindig a nagy formák érdekelték inkább: igazi történetmesélőnek tartja magát, a világot történetekben éli meg. Mindig másként meséli el ugyanazt az eseményt, akár interjúban beszél, akár egyetemi katedrán áll, sőt a magánéletben is. „Sajnos én a regényeimben élek” – mondta. Álmodik a szereplőivel, otthon gubbasztva sokszor virtuális figurákkal tölti az idejét valóságos emberek helyett. Ez nem annyira neki rossz, tette hozzá, inkább a környezete szenved az életformájától.

Az író szülei számtalan novellában, szövegben előkerülnek, mindketten nagyon sokat foglalkoztatják Vámost, talán azért is, mert egyik se játszotta el igazán a maga szerepét. Ugyanakkor világító erejű mondatnak érezte, amit egy családállításon hallott: meg kell elégedni azzal az érzelmi muníció-mennyiséggel, amennyit a szülők nyújtanak, mert ez a maximum – nem várható több az emberektől, mint amennyit adni képesek.

A Bár novellái után tizenöt évet ugrunk.Vámos bevallotta, maga is megrettent, mennyire lecsupaszította a 2013-2014-ben keletkezett Fakciók szövegeit. Egyszavas címeket adott nekik, és jóval rövidebbek, lényegre törőbbek, gyorsabb tempójúak és játékosabbak lettek, mint a bárnovellák. „Nyolc napon belül gyógyulnak” – világított rá az új írások lényegére. Vámos szerint nem kell mindig fennköltnek lenni, a könnyedség senkinek sem árt, a szépirodalom templomába beléphetünk piszkos lábbal is, a lényeg, hogy ne maradjunk odakint.

A beszélgetés végére a vendégből – saját szavaival – előtört a prédikátor. Szerinte egy bizonyos kor felett az embernek gyűjtenie kell a szenvedélyeket – ő például él-hal a gitározásért, a teniszért, a magányos evezésekért a Dunán. Mesélt egy amerikai íróbarátjáról, akinek a lassan elhatalmasodó Parkinson-kór miatt kellett abbahagynia az írást – ő pedig kétségbeesésbe süppedés helyett inkább festeni kezdett. A hallgatóság csillogó szemmel hallgatta az intelmeket – lehet, hogy Vámosért nem rajong mindenki, mások viszont áhítattal isszák bölcselkedéseit.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.