A Földalatti Légitársaság világában a rabszolgatartás nem olyasmi, amit a történelemkönyvekből, a niggerező klasszikusokból vagy a családi kalendáriumból ismerhet az amerikai állampolgár. De még csak nem is olyasmi, ami a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok második legmerészebb álmából. Ben H. Winters alternatív történelemleckéjében a rabszolgaságot sohasem törölték el, és Amerika négy déli államában még mindig teljesen legális. Victor, a regény narrátora maga is rabszolgaként, vagy ahogy a Kemény Négyekben nevezik, MK-ként (munkára kötelezettként) kezdte, majd megszökött az ültetvényről, ám a hatóságok rövidúton a nyomára bukkantak. A (részleges) szabadságáért cserébe a férfi lepaktált az ellenséggel, és fejvadásznak állt. Egy fejvadásznak pedig egyetlen feladata van: visszajuttatni a szökött rabszolgát oda, ahová tartozik. Ben H. Winters emailben kérdeztük társadalmi felelősségről, kortárs kizsákmányolásról és kulturális kisajátításról.
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
Fordította: Orosz Anna, Agave Könyvek, 2017, 336 oldal, 3480 HUF
Bármilyen szolidárisan megírt regény is a Földalatti Légitársaság, a megjelenése után azonnal kitört a vita arról, hogy megszólalhat-e egy fehér író egy fekete főhős hangján, meg arról, hogy a megszólalásával vajon elvonja-e a reflektorfényt a fekete írók elől, akik a könyveikben hasonló témákra világítanak rá. Vagyis tulajdonképpen arról, hogy kulturális kisajátításnak minősül-e, ha egy író egy olyan kultúráról (sőt, az E/1. miatt: kultúrából) ír, amelynek nem tagja, és egy olyan problémákról beszél (faji alapú megkülönböztetés és kizsákmányolása), amelyről nincsenek zsigeri tapasztalatai. Winters számított a szélsőséges reakciókra.
Izgatott voltam, főleg, mert tudtam, milyen régre visszanyúló, csúnya történelme van annak, hogy fehér írók rosszul vagy tiszteletlenül írnak meg fekete karaktereket, és biztos voltam benne, hogy számos potenciális - főleg afrikai amerikai - olvasó ebből adódóan szkeptikus lesz az én könyvemmel kapcsolatban is. Emellett viszont valós veszélynek gondolom, hogy a fehér írók (és általában a fehér emberek) egyszerűen ignorálják a rasszizmust Amerikában, vagy „fekete problémának” minősítik, amit a feketéknek kell megoldaniuk. Pedig az intézményesített rasszizmus és a feketék elleni erőszak jelenlegi válsága közös felelősségünk.
Winters szerint csak akkor minősül kulturális kisajátítónak egy regény, ha
kizsákmányolóan használja egy másik kultúra szimbólumait és történelmét, megerősíti a sztereotípiákat vagy szimbólumként használja az embereket.
Az ilyen könyveket ő egyszerűen „szarnak” tartja, az ilyen könyvek szerzőit pedig „rossz írónak”. Ahhoz, hogy meg tudja írni a Földalatti Légitársaságot, „egyértelműen fontos volt, hogy annyit megértsek a rabszolgaság történelméből és abból, hogy milyen feketének lenni a jelenben, amennyit csak lehetséges. Mivel nem vagyok fekete, a barátok és ismerősök kérdezgetése mellett ennek másik útja az olvasás volt”. Winters a szerzői oldalán meg is említ jó néhány írót, költőt, akiktől inspirálódott, például James Baldwint, Zora Neale Hurstont, Claudine Rankine-t, Toni Morrisont és Ta-Nehisi Coates-ot.
Coates Atlanticba írt, The Case for Reparations című hoszúcikke különösen megérintett és különösen sokat is tanultam belőle. A cikk egy tucat útját vázolja fel annak, hogyan ismétlődtek és erősödtek meg a rabszolgaság idején létrejött intézmények és kialakult magatartásformák.
Amerikában feketék vadásznak feketékre
Aranykorukat élik az alternatív tények, az alternatív történelmi regények és az antiutópiák pedig ezzel egy időben a reneszánszukat - elég csak Az ember a Fellegvárban vagy A Szolgálólány meséje friss adaptációira gondolni, vagy megvizsgálni a hatást, amit a Trump-éra az...
Winters nagy körültekintéssel formálta meg főhősét, Victort is, aki „egy utazáson vesz részt” a könyvben,
egy olyan helyről indulva, ahol teljes mértékig a világban tomboló gonoszág bűnrészese. Ezért kezdte fejvadászként, vagyis olyasvalakiként, aki érvényre juttatja a rabszolgaság totális gonoszságát, de kellett, hogy múltja is legyen, és így megérthessük, ő nem maga az ördög, csak egy fickó, akit megvesztegettek – Victor a körülötte munkáló gonosz terméke.
Könyvével nemcsak a történelmi hátterű, de a kortárs kizsákmányolásra is fel akarta hívni a figyelmet, például az ázsiai üzemek örökké dolgozó emberrobotjaira, a prostitúcióra kényszerített vagy emberkereskedők csapdájába esett fiatalokra, vagy az embertelen körülményekre, amik a kelet-európai vendégmunkásokat várják a reménnyel kecsegtető nyugaton.
Az ültetvények, amiket elképzeltem, a rabszolgaültetvények történelmi valóságának és a nagyon alacsonybérű foglalkozások jelenlegi valóságának keverékei, utóbbiakat gyakran kegyetlen és veszélyes körülmények között végzik
- mondja Winters példaként pedig a vágóhidakat, a különböző üzemeket és a bányászipart említi.
Szerinte „nem is kérdés”, hogy a globális kapitalista rendszer kiterjedt szektorai elvárják és megkövetelik, hogy az emberek éhbérért, az egészségüket nem kímélve, sőt, néha az életüket kockáztatva dolgozzanak nekik, gyakran már egészen fiatal koruktól kezdve.
Ez alatt azok, akik olyan szerencsések, hogy a rendszer fogyasztói oldalán állnak, hajlamosak alig gondolni a másik oldalon állókra, és arra a szenvedésre, amit egy-egy termék előállítása megkövetel.
A fehér társadalom sokrétűsége és összetettsége pedig, amely
lehetővé tette, hogy a rabszolgaság a lehető legtovább fennmaradjon, ma abban a társadalmi sokrétűségben visszhangzik, ami engedélyt ad, hogy gyárakban dolgoztassanak gyerekeket.
Amerika négy államában a rabszolgatartás mindmáig legális
Egy Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban - a Kemény Négyekben - mindmáig legális. Ben H.
Bár a közöny létező probléma, Winters nem gondolja, hogy a Black Lives Matterhez hasonló szervezetek és kezdeményezések arra sarkallnák a fehéreket, hogy ne foglalkozzanak többé a feketék problémáival,vagy megnyugtatnák őket, hogy vannak elegen, akik foglalkoznak velük, ugyanis ezek a szervezetek nem a feketék jogaiért küzdenek, hanem alapvető emberi jogokért.
Ragaszkodnak a feketékkel és a fehérekkel való azonos bánásmódhoz a kormányzati intézmények, különösen a rendőrség részéről, és kitartanak amellett, hogy a nemzet egésze, minden amerikai ember azon eszmék szerint élhessen, amelyeket állítólag ápolunk.
Hogy a regényt északi vagy déli olvasók olvasták-e többen, arról nincsenek információi, de „egy csomó komoly, figyelmes olvasóról” hallott „mindenféle helyekről”, akik elkezdtek gondolkozni mindazon, amit Victor története a múltról és a jelenről mondani tud.
A Földalatti Légitársaság nemcsak a szenvedőkről szól, és azokról, akik tartják az ostort, hanem azokról is, akik hallják az ostorcsapkodást, de nem tesznek semmit, hogy a rászorulón segítsenek.
Azon már csak az olvasói pesszimizmus kezd el gondolkodni, hogy kiben látnák meg többen a rászorulót. Abban, akit vernek, vagy abban, aki egyedül nem tudja elég magasra lendíteni a fegyverét.
