B
Szalay Károly: A Sátán helytartója
Nesztor, 1995, 301 oldal
Nem vagy hajlandó teljesíteni az asszonyi kötelességeidet? Takarodj a cseléd szobájába, a cselédlány pedig mostantól a te lakosztályodban fog lakni.
Számon kéred rajtam a kölcsönadott pénzedet? Számíts rá, hogy jócskán meg fogsz bűnhődni ezért.
Bepanaszoltál? Ne csodálkozz, ha te leszel a következő, megmérgezett áldozatom.
A Bécs közelében található Köpcsényen általánossá vált a rettegés. Ha eltűnt valaki, vagy előbukkant a közeli folyóból egy testrész, esetleg egy test nélküli fejre bukkantak a falubeliek, tudták, hogy csak a vár ura, Listius László tehet róla. Tisztában voltak vele, hogy hiába indítanának eljárást a báró ellen, hiába mutatnák be a gyilkosságok és más borzalmak után maradt bizonyítékokat, hiába tanúskodnának ellene, Listiusnak semmi bántódása nem esne és továbbra is kedvére terrorizálhatná, akit csak akar. Hiszen ő az ördög leghűségesebb szolgája.
Mi sem bizonyítja jobban, mint az az éjszakai rituálé, amelyen Listius szolgái és meztelen nők körében egy pap vezetésével áldotta a Sátán nevét, majd paráználkodtak és szodómiát követtek el egy kecskén. A gonosz pedig meg is hálálta a báró hűségét: a szóbeszéd szerint hatalmas vagyonában magának, az ördögnek a keze (patája) is benne volt, mivel a fazekakba gyűjtött és a keresztutakon elásott állati maradványokat egy arannyal teli, kiapadhatatlan erszénnyel viszonozta.
Martin van Maële: La Sorciére (1911)
De nem ezen tetteiért érdemelte ki Listius a valódi gyilkosokat taglaló toplista ezüstérmét, hanem mert felfedezte a gyilkolás egyik leghatásosabb eszközét, a mérget. A kiszemelt áldozat biztosan meghal az előre kiporciózott adagnak köszönhetően és nem akadályozza tovább a bárót, feltéve, ha sikerül a terv. A többi gondot pedig elég a birtokon húzódó, feneketlen mocsárra bízni. Ha pedig unalmas lenne már a méregkeverés, más gyilkos eszközt is be lehet vetni, csak a változatosság kedvéért.
Szalay Károly a történész hitelességét fűzte össze a rémtörténetek mesélőire jellemző borzongatókészséggel, melynek eredményeként a hihetetlenül babonás és hiszékeny embereket már-már komikus, tehetetlen bábuknak, a főszereplőt pedig ördögien gonosz alaknak láthatjuk - és most nem a műanyagszarvú, gumiálarcos gagyiról van szó, hanem a dermesztő tekintetű, kénszagos lényről, akinek útját a halál lengi be. Egyedül a XVII. századi, latin eredetű fogalmakkal kell megküzdenie az olvasónak, ha Listius történetére kíváncsi, mivel a lábjegyzetben kigyűjtött magyarázatok sokszor kevésnek bizonyulnak az értelmezéshez. Plusz néhol képzavar állhat be a ki nem javított fogalmak miatt - nemcsak egy jó korrektor fért volna rá a regényre, hanem egy jó szerkesztő is, aki észreveszi a tárgyi tévedéseket. Ezektől eltekintve egy hatásos és pörgős rémmesét olvashatunk, aminek plusz zamatát az adja, hogy nem egy fantáziadús író fejéből pattant ki, hanem tényleg megtörtént a valóságban. Kizárólag lámpaoltás után!
Listius történetét meséli el a sokkal tárgyilagosabb hangvételű A méregkeverő gróf is (Eszenyi Miklós, 2000).
