Tudósaink – máshogyan

.konyvesblog. | 2014. június 02. |

Kun Zsuzsa: A világhírű magyar agy – Beszélgetések Bolyai-díjas tudósainkkal

Cser Kiadó, 2014, 208 oldal, 3450 HUF

Agykutatás, lézerfizika, matematika, kémia és ókortudomány – akadémiai szinten. Elhisszük, hogy ezekről lehet úgy beszélgetni, hogy azt mi, hétköznapi emberek is megértsük? Kun Zsuzsa megpróbálta, és úgy tűnik sikerült neki. Az ismert újságíró a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerése, a Bolyai-díj hét kitüntetettjét faggatta ki, hogy betekinthessünk különös, emberfeletti, de mégis nagyon emberi világukba.

Akadémikust persze nem farag belőlünk a könyv, azt viszont elmeséli, hogy az interjúk alanyai hogyan lettek azok. És ahogy sejthető, történeteik nem szűkölködnek a várt és váratlan fordulatokban. Népmesei, mondhatnák, és valóban: a szegény ember legkisebb fiai vagont pakolnak, fűtetlen szobákban dideregnek és ingyenkonyhán állnak sorban ebédért, hogy végül tanszékvezető professzorok, világcégek által dédelgetett kutatók, vagy akadémiai elnökök legyenek. Magyarként, a világ legnagyobb elméi között. Ehhez pedig mindent fel kell áldozni, az ő életük nem szólhat másról, mint a tudomány szolgálatáról, heti hét nap, nullától huszonnégyig – gondolhatnánk. De persze ebben is tévedünk.

Freund Tamás neurobiológus, José Manuel Barroso európai bizottsági elnök tudományos tanácsadója például nem csak arról mesél szívesen, hogy mit jelent a tudomány számára az örök élet, vagy mi a különbség a férfi és a női agy között, de kiderül az is, melyik énekegyüttessel járja Európát. A szintén agykutató Nusser Zoltán elmondja, mit tenne, ha Alzheimer-kór jeleit venné észre magán, és azt is, vehet-e magának Van Gogh-képet a fizetéséből egy Amerikában dolgozó tudós. Roska Tamástól, a PPKE Információs Technológiai Karának alapító dékánjától – miután finoman bevezetett minket a bionika tudományának alapkérdéseibe - megtudjuk, miért nem lepődött meg, amikor a nagyobbik fia bejelentette, hogy a papi hivatást választja. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia nemrégiben megválasztott új elnöke a Princetone-on, a Yale-en vagy a Microsoftnál eltöltött éveinek tanulságait összegzi, Perczel András kémikus, egyetemi tanár pedig nem csak azt osztja meg velünk, hogyan lenne érdemes tanítani a kémiát általános és középiskolában, hanem azt is, mit jelent számára felmenőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc hadvezérének, Perczel Mórnak az életútja. Ritoók Zsigmond, az ókori irodalom nemzetközi hírű tudósa a gyerekfejjel Budapesten átélt második világháborúból idéz emlékeket, miközben arról is beszél: összehasonlítható-e az athéni demokrácia a maival, Bor Zsolt lézerfizikus pedig beavat a titokba, hogyan fejlődött a hetvenes évek Omega-koncertjei óta a lézertechnika odáig, hogy mára a mindennapi életünk része legyen, még ha nem is tudunk róla. És hogy mindehhez a madárfotózásnak mi köze? Nos, arra is fény derül.

Tisztelt olvasó! – írja Kun Zsuzsa a könyv előszavában. – Engedje meg, hogy magammal vigyem ebbe a világba, és megmutassam, amit én már tudok: tudósaink, bár világhírűek és elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. Ezért példaképeink is lehetnek.

Alighanem igaza van.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.