Egyvalamit rögtön az elején szögezzünk le: Tom Gates egy igazi kis troll. Az iskolai fogalmazásában simán plagizál, állandóan és nagy örömmel bosszantja a nővérét, a szülei nevében felmentést hamisít, és nagyjából másra sem tud gondolni, csak hogy Ebzombik nevű zenekarával gyakorolhasson. Liz Pichon képesregénye mégis istenien működik, egyszerre vicces és vagány, miközben túl sokat nem akar mutatni, még csak nagy igazságokat sem rág a szánkba. Az egyetlen vállalása, hogy szórakoztasson, azt pedig csont nélkül hozza.
Liz Pichon: Kitűnő kifogások (és mindenféle más) - Tom Gates 2.
Fordította: Dragomán Gábor, Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2015, 352 oldal, 2990 HUF
A Tom Gates-könyvek itthon azért keltettek igazán nagy feltűnést, mert az ország jelenleg minden bizonnyal legfiatalabb műfordítója, Dragomán Gábor ültette át magyarra a szöveget (az első kötet megjelenése után interjúztunk vele). Liz Pichon közben már kilenc kötetig görgette Tom Gates történetét, a kisfiúnak és haverjainak hatalmas rajongótábora van, tananyag készült belőle az iskolásoknak, a honlapján pedig rengeteg vicces játék található. Holott Pichon nagyjából semmi mást nem tett, mint egy tök átlagos kisfiú történetét mesélte el E/1. személyben, aki suliba jár, imád rajzolni, utálja a padtársát, a haverjával pedig örökké édességekkel tömik a fejüket, vagy éppen a zenekaruk jövőjét tervezgetik.
A most megjelent Kitűnő kifogások (és mindenféle más) különösebb flikk-flakk nélkül ugyanott folytatja, ahol az első kötet abbahagyta. Tom még mindig világbajnok kamuzásban (a háziját például azért nem tudta időben beadni, mert a hazaúton egy mérges kutya támadta meg, és csak a füzetével tudta megvédeni magát), kéjes örömmel tesz keresztbe a nővérének (Delia barátjának például csak roppant kínos és előnytelen fotókat mutogat a lányról), a kedvenc bandája pedig még mindig a 3Fazon, amiről ebben a kötetben kritikát kellene írnia (és aztán persze nem ír, vagy nem úgy, ahogy kellene). Tomot ennek ellenére (de lehet, hogy ezek miatt is?) nem lehet nem szeretni, a sok vagánykodás mellett ugyanis egy teljesen hétköznapi és szerethető kisfiú, aki titokban még mindig a macijával alszik, retteg a horrorfilmektől, és hajlandó elismerni, ha valamiben tévedett (lásd zenekari meghallgatás).
Kapcsolódó cikkek:
Műfordító lett Dragomán György és Szabó T. Anna 13 éves fia, Gábor
Pichon szövege nem biztos, hogy önmagában is ennyire ütne, mindenképp kellenek hozzá a rajzok, az a sok kis szédítő marhaság, meg vicces kommentár, irka-firka, miegymás, amitől a történet tényleg életre kel. A tipográfia hűen követi a történetvezetést, így ha kell, a boldogságtól konfettik robbannak ki a betűkből, ha úgy hozza a helyzet, akkor undorító külsejűvé mállanak a lapokon. Nem csoda, hogy főleg a kisiskolások imádják, gyerekkönyvként ugyanis nem akar más és több lenni, ami, azt a könnyedséget és önfeledtséget azonban hibátlanul teljesíti.