Fotó: Valuska Gábor
Könyvhétre jelent meg, de mi csak most olvastuk el Teslár Ákos második regényét, a Nehéz kutyát. A könyv a hazai politikai élet nagyon is aktuális kérdéseit feszegeti, beszél az ideológiai megosztottságról, a korrupcióról, és arról, hol helyezi el magát ebben a közegben korunk fiatal értelmiségije.
Mit mondanál a könyvedről három mondatban?
A kiadó és a reklám szempontjából ez egy humoros, közélettel foglalkozó könyv. Legalábbis a közéletiség egy olyan rétege a regénynek, ami megkülönböztetheti sok másik könyvtől: irodalmilag érdekesen próbáltam foglalkozni azzal, hogy van közélet Magyarországon, és hogy az nem túl jó színvonalú. Én persze elfogultan azt mondanám, hogy nem csak erről szól a Nehéz kutya, a karrierről és a kompromisszumokról is, barátságokról és szerelmekről stb.
A kortárs irodalomban a közéleti téma általában utópisztikus közelítést nyer, gondoljunk csak Parti Nagy Lajos Hősöm tere című szövegére, vagy itt van Spiró új könyve, a Feleségverseny. Mintha a Nehéz kutya is ebben az irányba mozdulna. Vajon ez ma az egyetlen módja a közéleti problémák irodalmi megközelítésének?
Nem hiszem, hogy ez az egyetlen módja: az utópiában az a jó, hogy valamennyire általánosít, időtlenné teszi a történetet, ami aktualitásokra épül. Az biztos, hogy a Hősöm tere előkép volt a radikális galambokkal, a groteszkségével. De próbáltam vegyíteni ezt egy régebbi, mondjuk nyugatos hagyománnyal, ahol a téma kezelése nem utópisztikus. Mondjuk a Móricz Rokonokjában nincsenek nagy túlzások és irrealitások. Én valahol a kettő között akartam elhelyezni magam, az utópia nálam nem annyira elrugaszkodott. Megváltoztatok egy történelmi eseményt (a 2002-es választást), de utána eléggé „reálisan” követik egymást a dolgok.
A regényben a jól ismert baloldal-jobboldal szembenállást, a kettéosztott ország sémáját alkalmazod, a főszereplőd ezzel a problémával kerül szembe; mintha a világ csak arról szólna, hogy ki húz jobbra és ki balra, és hogy természetesen minden ideológiától függetlenül mindenki egyformán lop. Én ebben a megközelítésben érzek némi provincializmust. Mit gondolsz?
Azzal hízelegtem magamnak, hogy inkább ábrázolnám a provincializmust, mint tovább termelném. Szerintem sokat számít, hogyan kezeljük a politikai megosztottság témáját. Hiszen nem csak a szembenállás, hanem annak a kezelésmódja is rögzült Magyarországon. Értelmes, okos, humoros emberek, ha a baloldal-jobboldal megosztottságra terelődik a beszélgetés, akkor elveszítik a humorukat, olykor az eszüket is. Én pedig azt próbáltam demonstrálni, hogy erről a témáról igenis lehet az előítéleteink felfüggesztésével beszélni. Ez a regény egy erkölcsi mese is, merthogy itt a főhősnek az a dilemmája, hogy baloldali neveltetés után egy jobboldal karrier lehetősége nyílik meg előtte. Erkölcsileg bűn-e? Ő utólag annak érzi. Egy „normális” országban persze természetes lehetne, hogy szakmai pozíciót nem politikai, hanem szakmai alapon töltenek be.
A kétpólusú ország témájának jó megírása bizony nagyon komoly és nehéz feladat, mélységeiben nemigen foglakozott még vele az irodalom. Szerinted miért?
Lehet, hogy a témának, ahogy azt Magyarországon ismerjük, nincsenek is mélységei. Ez a felület, a sekélyesség elijeszthet sok írót, akik az irodalomban mély dolgokkal szeretnek foglalkozni. Hogy a regényem mennyire megy mélyre, nem tudom. Az olvasó feladata, hogy megítélje. Mindenesetre igyekeztem újra emlékeztetni magunkat ennek a politikai beszédmódnak az ürességére. Azt, hogy ez a politikai megosztottság még mindig vérre megy Magyarországon, úgy akarom oldani, hogy megpróbálok nevetni rajta, vagy inkább nevettetni. Nincs más eszközöm.
Kezdjük már megszokni, hogy a regénybeli főszereplőidet, akár csak téged, Teslár Ákosnak hívják. Az szinte nyilvánvaló, hogy a Nehéz kutya nem önéletrajzi regény, és számomra az is kiderült, hogy ez a regényhős nem a legrokonszenvesebb figura. Sokszor tűnik túlzottan éncentrikusnak, vagy szűk látókörűnek, ami tulajdonképpen előrevetíti a bukását. Ki ez a regénybeli Teslár Ákos?
Nem volt cél, hogy idealizált főhőst mutassak föl. Ez a Teslár Ákos sem egy ma született bárány. Tulajdonképpen egy kocadrogos, aki egy ironikus fordulattal éppen a Nemzeti Drogstratégia közelébe kerül. Tehát azt akartam jelezni, hogy nincs tiszta lap (szemben mondjuk a Rokonok főhősével, aki egy túl tiszta figura, mielőtt elindulna a lejtőn), és a lejtő se egyértelmű. Ambivalens figuraként akartam megmutatni a főhőst, de szántam neki rokonszenves tulajdonságokat is. Nem egy elmebajnok, nem egy jellembajnok ő, hétköznapi hibái vannak, meg egy csomó az egyetemen felszedett relativisztikus sületlensége, de azért gyakran igyekszik helyesen cselekedni. Ez a Teslár Ákos kicsit bele is keveredik a politikai játszmákba, persze ki is szállhatna, szóval nem egyértelmű, hogy erkölcsileg hibáztatható-e.
A regény olvasása közben sokszor támadt az a benyomásom, hogy olyan prózát olvasok, amely nem akarja magát magasirodalomként feltüntetni. Sok a populáris-köznyelvi megfogalmazás, sok a könnyen megfejthető kód, a sztereotípia. Felfogásod szerint van jelentős különbség a magasirodalom és a szórakoztató irodalom között?
Ha az irodalmi élet gyakorlatát figyeljük, persze van magas kultúra, és van populáris kultúra, külön. Noha én a tanulmányaim során alapvetően a magas kultúrára lettem kiképezve, ez a könyv olyan kísérlet nálam, amely megpróbálja a kettőt összeegyeztetni, vagy akár a különbségeiről beszélni. Pont a szórakoztató kultúra és a magas kultúra átjárhatósága érdekelt, sztereotípiákból építkeztem, de a könyv reflektál is erre. Valóban, amellett hogy a könyvben van mondjuk egy Kukorelly-idézet – amit talán százan fognak észrevenni –, az egyik fejezetet a Jóbarátok dramaturgiája ihlette, a másikat meg az Elnök emberei című sorozat. Nem akartam sznob lenni a válogatásban. Ez egy kísérlet volt számomra. A két szféra vegyítése itthon sajnos sokszor csak elméleti közhely marad. Kihívás volt, hogy tudok-e építkezni populáris elemekből is, ugyanakkor pl. a dolgok „összeszerelésénél” igyekeztem a magaskultúrára jellemző eljárásokat beemelni. De összességében: inkább ne tűnj fel magasirodalomként, de legyél az, mint fordítva…
Ha már itt tartunk: mi foglalkoztat téged az irodalomban? Mi az, amit szeretnél megoldani?
Kemény kérdés ez, és nincs rá kész válaszom. Szeretek lendületes mondatokat írni, bevonni az olvasót, aztán ki-kizökkenteni. Ha ennél tartalmibb megfogalmazás kell, a humoros alapállásom miatt azt mondanám, hogy az abszurditás, a hétköznapi életben rejlő kibékíthetetlen ellentmondásosság és az e miatti bizonytalanság érdekel. A mindennapokban persze nem áll érdekünkben tudomást venni ezekről. De az irodalomban én igyekszem ezzel szembesülni és szembesíteni.
