Teslár Ákos sem egy ma született bárány

Burden | 2009. október 28. |

Fotó: Valuska Gábor

Könyvhétre jelent meg, de mi csak most olvastuk el Teslár Ákos második regényét, a Nehéz kutyát. A könyv a hazai politikai élet nagyon is aktuális kérdéseit feszegeti, beszél az ideológiai megosztottságról, a korrupcióról, és arról, hol helyezi el magát ebben a közegben korunk fiatal értelmiségije. 

Mit mondanál a könyvedről három mondatban?
A kiadó és a reklám szempontjából ez egy humoros, közélettel foglalkozó könyv. Legalábbis a közéletiség egy olyan rétege a regénynek, ami megkülönböztetheti sok másik könyvtől: irodalmilag érdekesen próbáltam foglalkozni azzal, hogy van közélet Magyarországon, és hogy az nem túl jó színvonalú. Én persze elfogultan azt mondanám, hogy nem csak erről szól a Nehéz kutya, a karrierről és a kompromisszumokról is, barátságokról és szerelmekről stb.

A kortárs irodalomban a közéleti téma általában utópisztikus közelítést nyer, gondoljunk csak Parti Nagy Lajos Hősöm tere című szövegére, vagy itt van Spiró új könyve, a Feleségverseny. Mintha a Nehéz kutya is ebben az irányba mozdulna. Vajon ez ma az egyetlen módja a közéleti problémák irodalmi megközelítésének?
Nem hiszem, hogy ez az egyetlen módja: az utópiában az a jó, hogy valamennyire általánosít, időtlenné teszi a történetet, ami aktualitásokra épül. Az biztos, hogy a Hősöm tere előkép volt a radikális galambokkal, a groteszkségével. De próbáltam vegyíteni ezt egy régebbi, mondjuk nyugatos hagyománnyal, ahol a téma kezelése nem utópisztikus. Mondjuk a Móricz Rokonokjában nincsenek nagy túlzások és irrealitások. Én valahol a kettő között akartam elhelyezni magam, az utópia nálam nem annyira elrugaszkodott. Megváltoztatok egy történelmi eseményt (a 2002-es választást), de utána eléggé „reálisan” követik egymást a dolgok.

A regényben a jól ismert baloldal-jobboldal szembenállást, a kettéosztott ország sémáját alkalmazod, a főszereplőd ezzel a problémával kerül szembe; mintha a világ csak arról szólna, hogy ki húz jobbra és ki balra, és hogy természetesen minden ideológiától függetlenül mindenki egyformán lop. Én ebben a megközelítésben érzek némi provincializmust. Mit gondolsz?
Azzal hízelegtem magamnak, hogy inkább ábrázolnám a provincializmust, mint tovább termelném. Szerintem sokat számít, hogyan kezeljük a politikai megosztottság témáját. Hiszen nem csak a szembenállás, hanem annak a kezelésmódja is rögzült Magyarországon. Értelmes, okos, humoros emberek, ha a baloldal-jobboldal megosztottságra terelődik a beszélgetés, akkor elveszítik a humorukat, olykor az eszüket is. Én pedig azt próbáltam demonstrálni, hogy erről a témáról igenis lehet az előítéleteink felfüggesztésével beszélni. Ez a regény egy erkölcsi mese is, merthogy itt a főhősnek az a dilemmája, hogy baloldali neveltetés után egy jobboldal karrier lehetősége nyílik meg előtte. Erkölcsileg bűn-e? Ő utólag annak érzi. Egy „normális” országban persze természetes lehetne, hogy szakmai pozíciót nem politikai, hanem szakmai alapon töltenek be.

A kétpólusú ország témájának jó megírása bizony nagyon komoly és nehéz feladat, mélységeiben nemigen foglakozott még vele az irodalom. Szerinted miért?
Lehet, hogy a témának, ahogy azt Magyarországon ismerjük, nincsenek is mélységei. Ez a felület, a sekélyesség elijeszthet sok írót, akik az irodalomban mély dolgokkal szeretnek foglalkozni. Hogy a regényem mennyire megy mélyre, nem tudom. Az olvasó feladata, hogy megítélje. Mindenesetre igyekeztem újra emlékeztetni magunkat ennek a politikai beszédmódnak az ürességére. Azt, hogy ez a politikai megosztottság még mindig vérre megy Magyarországon, úgy akarom oldani, hogy megpróbálok nevetni rajta, vagy inkább nevettetni. Nincs más eszközöm.

Kezdjük már megszokni, hogy a regénybeli főszereplőidet, akár csak téged, Teslár Ákosnak hívják. Az szinte nyilvánvaló, hogy a Nehéz kutya nem önéletrajzi regény, és számomra az is kiderült, hogy ez a regényhős nem a legrokonszenvesebb figura. Sokszor tűnik túlzottan éncentrikusnak, vagy szűk látókörűnek, ami tulajdonképpen előrevetíti a bukását. Ki ez a regénybeli Teslár Ákos?
Nem volt cél, hogy idealizált főhőst mutassak föl. Ez a Teslár Ákos sem egy ma született bárány. Tulajdonképpen egy kocadrogos, aki egy ironikus fordulattal éppen a Nemzeti Drogstratégia közelébe kerül. Tehát azt akartam jelezni, hogy nincs tiszta lap (szemben mondjuk a Rokonok főhősével, aki egy túl tiszta figura, mielőtt elindulna a lejtőn), és a lejtő se egyértelmű. Ambivalens figuraként akartam megmutatni a főhőst, de szántam neki rokonszenves tulajdonságokat is. Nem egy elmebajnok, nem egy jellembajnok ő, hétköznapi hibái vannak, meg egy csomó az egyetemen felszedett relativisztikus sületlensége, de azért gyakran igyekszik helyesen cselekedni. Ez a Teslár Ákos kicsit bele is keveredik a politikai játszmákba, persze ki is szállhatna, szóval nem egyértelmű, hogy erkölcsileg hibáztatható-e.

A regény olvasása közben sokszor támadt az a benyomásom, hogy olyan prózát olvasok, amely nem akarja magát magasirodalomként feltüntetni. Sok a populáris-köznyelvi megfogalmazás, sok a könnyen megfejthető kód, a sztereotípia. Felfogásod szerint van jelentős különbség a magasirodalom és a szórakoztató irodalom között?
Ha az irodalmi élet gyakorlatát figyeljük, persze van magas kultúra, és van populáris kultúra, külön. Noha én a tanulmányaim során alapvetően a magas kultúrára lettem kiképezve, ez a könyv olyan kísérlet nálam, amely megpróbálja a kettőt összeegyeztetni, vagy akár a különbségeiről beszélni. Pont a szórakoztató kultúra és a magas kultúra átjárhatósága érdekelt, sztereotípiákból építkeztem, de a könyv reflektál is erre. Valóban, amellett hogy a könyvben van mondjuk egy Kukorelly-idézet – amit talán százan fognak észrevenni –, az egyik fejezetet a Jóbarátok dramaturgiája ihlette, a másikat meg az Elnök emberei című sorozat. Nem akartam sznob lenni a válogatásban. Ez egy kísérlet volt számomra. A két szféra vegyítése itthon sajnos sokszor csak elméleti közhely marad. Kihívás volt, hogy tudok-e építkezni populáris elemekből is, ugyanakkor pl. a dolgok „összeszerelésénél” igyekeztem a magaskultúrára jellemző eljárásokat beemelni. De összességében: inkább ne tűnj fel magasirodalomként, de legyél az, mint fordítva…

Ha már itt tartunk: mi foglalkoztat téged az irodalomban? Mi az, amit szeretnél megoldani?
Kemény kérdés ez, és nincs rá kész válaszom. Szeretek lendületes mondatokat írni, bevonni az olvasót, aztán ki-kizökkenteni. Ha ennél tartalmibb megfogalmazás kell, a humoros alapállásom miatt azt mondanám, hogy az abszurditás, a hétköznapi életben rejlő kibékíthetetlen ellentmondásosság és az e miatti bizonytalanság érdekel. A mindennapokban persze nem áll érdekünkben tudomást venni ezekről. De az irodalomban én igyekszem ezzel szembesülni és szembesíteni.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.