„Bármennyire is szeretném mások szemével látni a világot, nem sikerül”, mondja Terry Gilliam, és aki csak egyet is látott már a filmjeiből, az pontosan tudja, hogy miről beszél. A Brazilt, A halászkirály legendáját és A félelem és reszketés Las Vegasbant is jegyző Gilliam azon kevés filmrendező egyike, akit mind a mainstream, mind az underground közönség ajnároz, pedig Hollywood nem hordozta mindig a tenyerén. Az ellenszenv kölcsönös, többek között erről is vall pre-posztumusz életrajzában, a Gilliamesque-ben, amelyből anglomániája, gyereknevelési elvei és kedvenc albérlőtársa, egy festékszag-rajongó csótány mellett arra is fény derül, miért döntött úgy, hogy lemond amerikai állampolgárságáról. Gilliam művészeti albumnak is beillő könyve egyszerre csapongó önéletrajz rengeteg kézzel és géppel írt jegyzettel, és exkluzív fényképalbum eddig sosem látott családi felvételekkel, kamaszkori firkákkal, szkeccsekkel, flyerekkel, werkfotókkal - oxigénmaszk nélküli merülés a szerző elméjébe. Az utolsó helyre, ahol Terry Gilliam lenni akar. A Monty Python-animációkkal ismertté, sőt kultikussá vált filmest, forgatókönyvírót, színészt, komikust emailben kérdeztük politikailag korrekt humorról, ideális sírfeliratról és a Bibliából kiolvasható mintázatokról.
Terry Gilliam: Gilliamesque
Fordította: Baló András Márton, Trubadúr, 2016, 302 oldal, 6999 HUF
A könyvében felidéz egy gyerekkori történetet, amelyben egy pisilő kutya zuhant a nyakába, miközben egy saját építésű hóbarlangban kalandozott a barátaival. Azt írja, ez a jelenet, és a vidéken töltött évek sokat tanítottak önnek a test működéséről, és beszámol az elemi erejű rádöbbenésről is, miszerint létezik tápláléklánc. Azt is írja, hogy ez a rádöbbenés később alkotói szempontból is jó szolgálatot tett. Ez pontosan mit jelent?
Nagyon elfoglalt teremtmény az ember, egyszerre alkot és rombol, de mindig tisztában kell lennie azzal, hogy a nagy dolgok rendjében milyen apró is igazán. Azt hisszük, mindig mi vagyunk legfelül, pedig csak egy kutyának kell elengednie magát ahhoz, hogy összeomoljon körülöttünk a világ.
A Gyalog galopp forgatása során kezdte először gyanítani, hogy a humor önnek talán „nem bír olyan mindenek feletti jelentőséggel”, mint a Monty Python többi tagjának. Milyen szerepet tölt be a humor jelenleg az életében?
A humor egy fegyver, amit arra használok, hogy sakkban tartsam a rossz dolgokat, különösen a Nagy Kaszást. Segít túlélni a katasztrófákat. Soha semmi sem helyettesítheti, de nem akarom, hogy a történetek, amiket elmesélek, kizárólag viccesek legyenek, hiszen szépség, romantika, szomorúság és álmok is vannak a világon.
Mit gondol, a politikai korrektség tényleg megöli a humort? Ki dönti el, hogy melyik vicc nem megfelelő és miért bújnak az emberek a korrektség álcája mögé, amikor tulajdonképpen mindenki tudja, hogy az egész csak üres udvariaskodás?
Mindig a politikai korrektség volt az embert leginkább korlátozó és az igazságot leginkább elkerülő út: lehetővé teszi, hogy az emberek a saját érzékenységükben dagonyázzanak. Az őszinteséget kidobták az ablakon, hogy ne okozzon többé sértődést. Félnek a megfelelő szavak használatától, és megengedték, hogy az orwelli újbeszél az életünk részévé váljon. Nem az állam kényszerítette ránk ezt a nyelvet, hanem mi magunk.
Autós üldözés Gilliam önéletrajza
“Egy nagy alakú, drága, kiváló minőségű, a dohányzóasztalon tartható könyvet szándékoztunk készíteni a szépművészet ínyenceinek a művészi rajzaimból. Lettek volna benne gondosan válogatott történeti nyalánkságok azoknak, akik tudnak olvasni. Sajnos azonban amikor a magnófelvétel elindult, nem tudtam abbahagyni a fecsegést, úgyhogy végül inkább olyan lett az egész, mint egy Grand Theft Auto- biográfia: nagy sebességű autós üldözés az életemen át, rengeteg farolással meg karambollal, és a legjobb pillanatok olyan gyorsan zúgnak el, hogy alig lehet kivenni belőlük valamit.”
„A nyugati világ valami nagyon fontosról mondott le azzal, hogy elvesztette kapcsolatát a Bibliával” vagy kizárólag vallásos dokumentumként tekint rá, írja a könyvben. A kapcsolatvesztés és az egysíkú értelmezés ön szerint ahhoz vezetett, hogy már nem vagyunk képesek felismerni a világunkban uralkodó mintázatokat. Milyen napjainkra vonatkoztatható mintázatok olvashatók ki a Bibliából?
Azt hiszem, a Biblia felelősségérzetet tanít, különösen a természettel és a társadalom egészével szemben. Számos meséjének központi eleme a nagyobb jó elérése érdekében hozott áldozat. A történetek morálja is nagymértékben változik, az ellentmondások szinte végtelenek. A Biblia nekem egy hatalmas könyvtár, amelynek könyveit különböző ember írták, különböző korszakokban. Az, hogy néhány ember úgy gondol rá, mint Isten tényleges szavára, nagy probléma, hacsak nem vagy hajlandó elfogadni, hogy az az isten, aki a számos különböző írón keresztül beszél hozzád, annyira őrült vagy skizofrén, amennyire csak lehet.
„Elszabadult a paranoia: az összes arab és minden arab ország gyanús lett” – írta a 9/11 utáni állapotokról, 2001 októberében mégis Marokkóba utazott a lányával, mert úgy döntött, nem hajlandó félni. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, és a paranoia ismét virágkorát éli. Min kellene változtatni, hogy ne a félelem uralkodjon?
Amikor Hollyval Marokkóba utaztunk, az nem egy ugrás volt az ismeretlenbe. Számos alkalommal jártam ott korábban, és elhatároztam, hogy megmutatom neki, milyenek is a helyiek, és nem fogadom el, hogy a sajtó és a különböző országok kormányai felszítják a muszlim mumustól való félelmet. Ha az emberek többet utaznának, ahelyett, hogy a tévé előtt ülnek, miközben mások erősen vitatható szándékkal prezentálják nekik a világot, jobban lennének informálva és kevésbé félnének. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek dühös emberek, akik el akarják pusztítani azt a nagyon komplex világot, amelyben élünk, majd egy egyszerű fundamentalista ideállal akarják helyettesíteni. De az, hogy félünk, nem a legjobb módja, hogy ezt kezelni tudjuk.
Többször is említi a könyvben, hogy hiányzik önből a tehetség, és ez egyáltalán nem hangzik úgy, mintha viccelne. Sidney Lumet írta a Making Movies-ban, hogy az emberek hiába gondolják úgy, filmet csinálni kreatív tevékenység, valójában inkább 99 százalék iparosmunka. Mindössze 1 százalék az, amit a rendező önmagából beletesz. Úgy tűnik, ön is valami hasonlót szeretett volna mondani a Gilliamesque-ben. Hogyan tudja alárendelni az ösztöneit az iparosmunkának?
Nem hiszem, hogy alárendelném az ösztöneimet az iparosmunkának, de a kivitelezési képességeim korlátozzák az ötleteim kifejezését. Számos rendező van, aki tisztességesebb mesterember, mint én, de az ő ösztöneik és ötleteik nem annyira érdekesek, mint az enyémet. Éppen ezért ők kereskedelmileg sokkal sikeresebbek.
Nagyon kevés embernek adatik meg a lehetőség, hogy elolvashassa a róla szóló nekrológot, de önnek ez is összejött. 2015 szeptemberében a Variety véletlenül lehozta a halálhírét Monty Python’s Terry Gilliam, Director of ’Brazil’, Dies at XXX címmel, ezt követően pedig legalább kétszer támasztották fel és nyilvánították újra halottá a Wikipédián. A könyvben leírja, hogy karton koporsóban szeretne nyugodni, ha eljön az idő, de mi lenne az ideális sírfelirat?
Jobb szeretett volna lenni, mint amilyen volt, de ámuldozva végigvihogta az életét.
Az interjú eredetileg a Könyves Magazin őszi számában jelent meg.
