Takács Nóra - Köszönet és tisztelgés a nagypapám emléke előtt

.konyvesblog. | 2015. augusztus 21. |

arc_1_takacs_nora.jpg

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) már 5 éve képzi a legmagasabb szinten fiatal művészjelöltjeit, sorozatunkban a Tervezőgrafika mesterszakon végzett hallgatók mestermunkáit mutatjuk be. Takács Nóra egy olyan vállalkozás arculatát tervezte újra, melyet még a nagypapája alapított.

takacsnora.JPGTakács Nóra vagyok, Hódmezővásárhelyen születtem 1990-ben. Itt jártam a Bethlen Gábor Református Gimnáziumba, majd 2008-ban érettségiztem és a tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen folytattam képi ábrázolás szakon, ahol később síküveg szakirányra specializálódtam. Már kicsi korom óta grafikus szerettem volna lenni, mindig is érdekelt a rajz, a művészet, így már az általános iskolában elkezdtem szakkörre járni, versenyeken részt venni.

Leginkább a minimalista stílust kedvelem, letisztult és átgondolt formákkal. Diplomamunkámat is ekképpen dolgoztam ki. Témámnak a Protetim Orvosi Műszergyártó Kft. arculatának újratervezését választottam. A cég emberi szervezetbe ültethető implantátumok gyártásával foglalkozik. Mivel prémium termékekről van szó, így az egész arculatot ennek tudatában terveztem meg. Egy olyan designt szerettem volna létrehozni, amely a cég piaci helyzetét erősíti, elegáns, viszont több évig is jól alkalmazható. Fontos szempontnak tartottam, hogy egyszerű, átgondolt, és könnyen értelmezhető látványt hozzak létre. A vevőkörre is tekintettel kellett lennem, ezáltal egyaránt tetszenie kell a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is. Az eredeti logóban szereplő csípőprotézis fontos szimbóluma a cégnek, így ezt mindenféleképpen meg szerettem volna tartani, illetve a zöld színt, amely a megjelenés óta jellemző rá.

Már a kisarculat tervezésekor is a funkcióra figyeltem, a felhasználás megkönnyítésére. A cég nagyon széles termékpalettával rendelkezik, amelyeket termékcsaládokba rendezve forgalmaznak. A diplomámhoz két témakört választottam és dolgoztam ki katalógusok formájában is. Fontos szempont, hogy ezekből a kiadványokból dolgoznak, így könnyen átláthatónak és értelmezhetőnek kellett lenniük, de mégis izgalmas látványt nyújtva, mivel hiába műszaki katalógusról beszélünk, akkor is magas színvonalat kell nyújtania, jó érzést kell keltenie. A kiadványok lefűzhetőek, így ehhez gyűjtőmappát is terveztem.

A csomagolások készítésekor figyelembe kellett vennem a legfőbb szempontokat, így fontos volt, hogy költséghatékonyak legyenek, egyszerűen és könnyen össze lehessen őket állítani, mindeközben pedig a tárolásukat kis helyen is meg lehessen oldani. Ezeken kívül elkészítettem a cég új portáltervét a cégzászlóval, illetve a cégért. Jelenleg folyamatosan zajlik a további katalógusok, csomagolások és egyéb elemek tervezése.

A vállalkozást 1971-ben a nagyapám, Juhász Imre, a magyarországi protézisgyártás megteremtője alapította, és azóta is a család tulajdonában áll. Mivel az arculat nagyon régóta nem frissült, ám erre szükség lett volna, így jó ötletnek tartottam a diplomamunkám témájául választani. Ez egyfajta köszönet, tisztelgés is nagyapám emléke előtt, aki mindezt megteremtette.

takacs_nora1.jpg

takacs_nora2.jpg

takacs_nora3.jpg

takacs_nora5.jpg

takacs_nora4.jpg

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!