Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból - Észak-Koreából a szabadságba
HVG Kiadó, 220 oldal, 2013, 2560 HUF
Szin Donghjok az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Történetét Blaine Harden újságíró vetette papírra, az erről szóló könyv (Menekülés a 14-es táborból) most magyarul is megjelent. Szin a Könyvesblognak írásban adott interjújában mesélt arról, hogy fogolyként mennyit tudott a táboron kívüli életről, hogyan kísérti nap mint nap a múlt, és arról, hogy mit gondol Észak-Korea jelenlegi vezetéséről.
Mi a legelső emléke a gyerekkorából?
A legelső emlékem az, hogy látom a társaimat a fogolytáborban, rabruha van rajtuk, és látom az őröket, kezükben puskával… Emlékszem, hogy arra gondoltam, ilyen a világ, és az az én sorsom és végzetem, hogy itt legyek a fogolytáborban.
Milyen volt egy „átlagos” nap az észak-korai munkatáborban?
Nem volt „átlagos” nap, mind ugyanolyan volt. Felkeltünk, mielőtt a nap felkelt volna, egész nap végeztük azt a munkát, amit a börtön vezetősége kiosztott ránk, majd késő éjszaka lefeküdtünk aludni, miután az őrök engedélyt adtak rá.
Fogolyként mit tudott a külvilágról?
Nem tudtam semmit sem róla. Csak a fogolytáboron belüli világot ismertem, ahol születtem és ahol felnőttem.
Hogyan tudott megszökni a táborból és Észak-Koreából?
Egy újonnan érkezett fogoly mesélt nekem a tapasztalatairól és a táboron kívüli életéről, és amikor arról beszélt, hogy milyen ételeket evett, és hogy mi minden kapható a táboron kívül, azzal elplántált bennem egy magot, és én is meg akartam tapasztalni, hogy milyen lehet különféle ételeket kapni. Tényleg óriási kíváncsiságot ébresztett bennem. Ami az Észak-Koreából való szökésemet illeti, a részletek benne vannak a könyvben…
Miután megérkezett Dél-Koreába, mi volt az, ami a leginkább meglepte?
Semmi sem lepett meg igazán. A fogolytáborban a legdurvább rémálmokkal kellett megküzdenem, így ebben az értelemben csak hozzá kellett szoknom a dél-koreai élet körülményeihez. Az egyetlen sokk akkor ért, amikor megszöktem a táborból, és láttam, hogy milyen az észak-koreai élet a táboron kívül. Ami a dél-koreai életet illeti, igen, szabadság van és demokrácia, meg lehetőség van arra, hogy az ember bőségben éljen, de ezek nem igazán okoztak megrázkódtatást a számomra.
Miért döntött úgy, hogy az Egyesült Államokba költözik?
Kapcsolatba kerültem egy csoporttal, amely emberi jogi tevékenységet végzett az észak-koreaiak érdekében, és így lehetőségem adódott, hogy rövid ideig az Egyesült Államokban éljek. Jelenleg azonban Szöulban élek, habár emberi jogi események kapcsán gyakran utazom az Egyesült Államokba.
Miért döntött úgy, hogy könyvben meséli el a történetét, újra felidézve ezzel a múltbéli fájdalmas emlékeket, eseményeket?
Először koreaiul írtam egy önéletrajzot, de ezt nem igazán kapták fel. Ez annyira nem lepett meg, az már inkább, hogy a dél-koreaiakat láthatólag mennyire nem izgatta, hogy mi is zajlik Észak-Koreában. Tokióban, egy rendezvényen találkoztam Blaine Hardennel, aki azután a Washington Postba írt egy cikket, majd megkörnyékezett azzal, hogy írna egy könyvet rólam. Többször nemet mondtam, de végül meggyőzött, hogy ez a könyv fontos eszköz lenne abban, hogy az emberek tudomást szerezzenek a fogolytáborok és az emberi jogok helyzetéről Észak-Koreában.
Hogyan tud elszámolni a múlttal és a lelkiismeretével?
A múlt olyasmi, amellyel még mindig minden nap foglalkozom. Még mindig hallom a sikolyokat, hallom a társaim sírását. Bizonyos szempontból én vagyok a gyáva, aki megszökött, ugyanakkor ezrek, tízezrek vannak még mindig a táborokban, akik a szörnyűségek ellenére túlélnek és élnek. Tudom, hogy az, amin a fogolytáborok lakói keresztülmennek, sokkal rosszabb annál, mint amit én valaha megtapasztaltam. És bár azzal, hogy beszélek az életemről, felidézem azokat a fájdalmas emlékeket, melyeket nem szeretnék újra átélni, ugyanakkor nincs más választásom, folytatnom kell a munkámat, hogy amit csak lehet, megtehessek az észak-koreai foglyok megmentése érdekében.
Hogyan látja Észak-Korea jövőjét, különösen annak fényében, hogy a phenjani rezsim újra nukleáris csapásokkal fenyegetőzik? Látja bármi esélyét annak, hogy az ország életében változás állhat be a közeljövőben?
A jelenlegi diktátor, Kim Dzsong Un, habár reformerként tetszeleg, de ugyanolyan zsarnok, mint a nagyapja vagy az apja volt. Észak-Korea és különösen a foglyok jövője nagyon sivárnak tűnik. A táborban a foglyok számára az idő egyre fogy. A világot leköti a nukleáris fenyegetés, és az olyan emberek látogatása, mint Dennis Rodman, de senki nem akar a fogolytáborok lakóiról beszélni. Az észak-koreai rezsim nukleáris csapás nélkül is már hárommillió embert pusztított el – a saját polgárait, például az éhínségek idején. Van esély, van remény a változásra, de én nem tudom, hogy ez mikor következhet be.
Mit gondol egyébként, jelenleg hány ember tengődhet az észak-koreai fogolytáborokban?
Becslések szerint az ország öt vagy hat fogolytáborában jelenleg körülbelül 200 ezer politikai fogoly élhet.
