Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 132 oldal, 3600 Ft
Fotó: Valuska Gábor
Irodalmi programon szinte soha nem látható tömeg verődött össze a Rózsavölgyi Kávézóban október 18-án, csütörtökön. Nem csoda: az utóbbi hónapok Facebook-bombája, a hús-vér Nyáry Krisztián lépett le a közösségi oldalról a való világba, hogy virtuális követőivel személyesen is találkozzon. Lehet, hogy nem volt annyira ütős a dolog, mint néhány éve a Spiegelmann Laurával beígért találkozás, de Nyáry legalább eljött és tényleg létezik. Elek Ferenccel, Bartsch Katával és Bombera Krisztinával közösen mutatta be Így szerettek ők című kötetét, melyben a Facebookon hónapok óta adagolt, szórakoztató irodalmi love storykat gyűjtötte szép csokorba.
Annyian voltak, hogy gombostűt sem lehetett leejteni, négy óra előtt pár perccel már esélyem sem volt bepréselődni a terembe. A kedves szervező hölgyek kerítettek nekem széket, így a könyvesbolt kivetítőjén jobban figyelemmel kísérhettem a beszélgetést, mint a bent rekedtek többsége. A Corvina kiadó vezetője, Kúnos László konferálta be néhány kedves szóval a műsort, melynek első részében Elek Ferenc és Bartsch Kata olvasott fel iszonyú aranyosan mintegy 50 percnyi ízelítőt a könyvből. Kiindulópontként 1920 Budapestjére fókuszáltak, és egy Nyáry kalauzolásával történő, képzeletbeli, íróink lakását vagy kedvenc kávéházait érintő séta közben elevenítettek fel történeteket. Hallhattuk többek között Karinthy Frigyes és Böhm Aranka különös házasságának pikáns részleteit, Molnár Ferenc és Fedák Sári válással egyenértékű lagzijának háttéralkuját, Babits Mihály és a rámenős Csinszka ambivalens szerelmi kapcsolatát, vagy Babits Szabó Lőrinccel kötött meghökkentő egyezségét Török Sophie kezét illetően.
A Nyáry-jelenségen többet csámcsogtak az utóbbi időben, mint bizonyos valóságshow-szereplők állítólagos alkoholizmusán. Az egykori irodalomtörténész irodalmi nagyságaink hálószobatitkaiból emelt katedrálist: helyes kis Facebook-posztokban szabadította ki őket az egyhangú iskolai órák rezervátumából, hogy az olvasók kedvükre turkálhassanak összetört szívük és lucskos lepedőik között, és rácsodálkozhassanak, hogy ők se voltak apácák, pláne szentek, nekik is volt magánéletük, magömlésük, és nemcsak verseket írtak folyton folyvást földi halandók számára felfoghatatlan hagymázas állapotban. Mindez persze nem újdonság, de Nyáry sohasem állította, hogy feltalálta a spanyolviaszt. Ő csak nagyközönség elé vitte, ami már régóta tudható. Hálószoba-kulcslyukakon leskelődni mindig izgalmas, akárkinek a lyukáról is van szó, erre alaposan megtanított bennünket a 21. századi tömegmédia. A bejegyzések fogadtatása azt is megmutatta, hogy az értelmiség ugyanakkora élvezettel merül nyakig a bulvár édes mocsarába, mint az utca embere, még ha úgy is tesz, mintha mélységesen lenézné, maximum ott van takarónak a zseni kulturális fölényére való hivatkozás, mert hát mégiscsak más, ha Kassák Lajos töri be hites felesége orrát, mintha Damu Roland teszi ugyanezt.
Mert arra is fény derült ezen a beszélgetésen, hogy Nyáry bizony figyeli 18 ezer 583 követőjének (a bemutató után néztem meg a pontos számot, ami biztosan emelkedni fog még) státuszát, és megállapította, hogy többségük egyetemista, vagy diplomás. Miután a könyvből való felolvasás az idő nagy részét elvitte, sok idejük nem maradt Bombera Krisztinával, hogy elmerüljenek a részletekben, az elhangzott információk java részét olvastam vagy hallottam már. A szerző olyasmikről mesélt, hogy nem tudja pontosan, mitől lettek a történetek sikeresek, talán mert rövidek és frappánsak, no meg válságok idején az emberek szívesebben fordulnak a múltba, amikor minden jobb volt. Kifejtette: nem meglepő, hogy íróink sorsa sok esetben tragikusan alakult, a 20. században éltek, a történelmi viharok rengeteg családot ziláltak szét, sok-sok életet tettek tönkre.
Beszélt az iskolai oktatásban igazi hőssé magasztosult Petőfiről, aki egy huszonéves srác volt tipikus fiatalfelnőtt-problémákkal, és Szendrey Júliáról, aki eldobta az özvegyi fátylat, hogy borzalmas második házasságában sorozatos családon belüli erőszak áldozata legyen. Őszintén nem értette, miért tartják egyes kritikusok hímsovinisztának, az élet ilyen, a vén kecske mulatságos, huncut öregúr (itt Fejtő Ferencre utalt, aki 90 éves korában is csitriknek tette a szépet), az idősebb nők szerelmei meg nevetségesek (sajnálom, hogy ezt mondta, akkor is, ha hozzátette: ez „tény", és nem az ő szerzői pozícióját tükrözi). Kiderült az is, hogy azt élvezi a legjobban ebben a gyűjtögető munkában, ha az írók hozzátartozói jelentkeznek nála olyan történetekkel, amiket még nem írt meg senki, vagy fényképet küldenek, ami még nem jelent meg sehol.
Bombera megjegyezte, végigsírta a történetek felét, és egész másképp olvassa Csáth Gézát vagy Kassák Lajost, miután tudomást szerzett róla, milyen gyalázatosan bántak ezek a nagyságok a feleségeikkel. Nyáry, aki pár perccel azelőtt fejtegette, hogy nem szereti, ha az egyik politikai platform egyoldalú módon az író emberi gyengeségeit emeli ki (például Nyírő József háborús bűntetteit), a másik oldal pedig csak a tehetségét hangsúlyozza, zavartan köhécselt, és mindössze annyit mondott, hogy Csáth nagy író volt.
Amúgy a tömegen kívül nem történt semmi rendkívüli a könyvbemutatón, a keletkezéstörténetről sokat hallhattunk már, a szaftos, megható vagy felkavaró sztorik jóval izgalmasabbak, főleg azoknak, akik nem böngészik a Facebookot naponta hétszer. Immáron könyv alakban is létezik az igényes irodalmi bulvár. Sznobok is elkezdhetik.
