Sokan emlegetnek 19. századiságot Németh Lászlóval kapcsolatban, persze elmarasztalóan, olykor lekicsinylően, egyfajta elmaradottságra utalva. Pedig sokkal bonyolultabb, sokkal szervesebb kapcsolata volt az írónak a korábbi századok tudományosságával. Németh László minden ízében XX. századi volt, aki különös szimbiózisban élt a korábbi századokkal: feltárta műveiket, szerkezetük, alakjaikat maga és olvasói számára miközben kölcsönvette szavaikat, mondatszövésüket, sőt mozdulataikat. Úgy merült el a magyar századok anyagában, mintha saját organikusan növő életének tápanyagát kereste volna. Ez a termékeny kapcsolat hozta létre Bolyai János (A két Bolyai) vagy Kárász Nelli alakját (Iszony).
Hősnőjébe oltotta a többi között Bethlen Katát, ahogy ezt - az író jegyzeteit követve – már jó páran észrevették és kifejtették. Ám a 18. századi grófnő önéletírása nem (csupán) irodalmi előzménye az Iszonynak. Az önéletrajzíró életének külső és belső formát Németh László úgy szűrte át regényébe, hogy gazdagítani tudta alakját, hogy ezáltal rálelhessen saját és hőse léttörténetére, amit végül a görögöknél és talán a franciáknál talált meg.
Hiszen ugyanilyen szoros kapcsolata volt a görögséggel illetve a kortárs világirodalommal, különösen a franciával. Magáévá itta Proustot, Gidet, Claudelt. Jó barátja, Pilinszky révén Simone Weil gondolataival is kapcsolatba került. Szellemi társakat keresett, ám éppannyira túlérzékeny volt, mint híres esszéjének hőse Poust. Nem találta meg soha az igazi kapcsolatot a világgal, tutajt ácsolt inkább, hogy segítségével kimenthesse magának a legfontosabbat. „A görögök és a középkor mindenféle emberi természetnek megadták a hitet, hogy ő emberi, normális. A mai emberség alól – az emberek nagy része s épp a legjobbak kiesnek,- vagy csak nagy keservesen tőrnek bele.”
Ki volt Németh László? 1901-ben született Nagybányán, fogorvosnak tanult, dolgozott iskolaorvosként is, ám 1925-ben megnyerte a Nyugat nevű folyóirat novellapályázatát (Horváthné meghal) így került a magyar irodalmi életbe, s lett később a XX. század első felének egyik legjelentősebb magyar írója, gondolkodója. Külföldön, ha ismerik, az Iszony írójaként tartják számon, bár Harold Bloom Nyugati Kánonjának függelékébe József Attila és Juhász Ferenc mellé harmadik magyarként Bűn – sajnos talán ez a legkevésbé sikerült könyve - című regényével került. Összesen tizenegy regényt írt, harminckilenc drámát, egy kötetnyi novellát és számtalan tanulmányt.
Nagyjából hatvanhárom évvel ezelőtt kezdte el folytatni Iszony című regényét Negyvenhat éve jelent meg könyve francia nyelven (Une Possedée), és pontosan harmincöt évvel ezelőtt, 1975. március 3-án halt meg. Egész életén keresztül dédelgetett álma a kert-magyarország valahogy mindig korszerűtlennek tűnt, olyan ideának, mellyel a gépesített valóság nem tud mit kezdeni. Ám, amit naplójában írt jó lélekkel nem kikerülhető: „Élet és munka nem lehet két különböző dolog […] jaj a társadalomnak, amely az emberek szenvedélyét átengedi […] a kis monomániáknak”.
(1975. március 3-án halt meg Németh László.)
