Fotó: Valuska Gábor
Párkapcsolatnak hazudott válságok, kerített térben mozgó nők és a tér határait kijelölő férfiak a főszereplői Szabó T. Anna első novelláskötetének. A Törésteszt novelláiban tárgyiasul a férfitest és láthatatlanná válik a női, az illúziót frusztráció, a romantikát kiszolgáltatottság váltja. A beszélő fejek haragot és szégyent párologtatnak, hagyják, hogy a fülükbe suttogjon a perverzió démona, monológjaikban nagyítóval kell keresni a boldogságot. „Mindig nevettem azon, hogy én voltam a boldog költő, hiszen a verseim háromnegyede szomorú. Ha nem nézel szembe a sötétséggel, valahol máshol fog előjönni.” A Törésteszt egyszerre alászállás a női lélek legmélyére, és visszatérés az Elhagy című verseskötet (Magvető, 2006) kíméletlen, autonóm, csupa seb világához.
Amikor először elolvastam a novelláidat, az jutott eszembe, hogy a kötet alcíme akár az is lehetne: Mennyit bír egy nő. Neked mit jelent a Törésteszt?
Eredetileg az lett volna a címe, hogy Robbanótest, de végül megváltoztattam. Ugyanaz a logika működött bennem, mint a Villanynál (Magvető, 2010), aminek Ördögtrilla lett volna a címe. Ez egy Giuseppe Tartini-darab, Tartininak álmában megjelent az ördög, és elképesztően megható, felkavaró zenét játszott neki. Mire felébredt, a nagy részét elfelejtette, de ami megmaradt, az is nagyon erős. Végül annak a kötetnek is más címet adtam, mert úgy gondoltam, van elég bajom a sötétséggel. A Robbanótest durva, brutális és túl harsány, gyáva voltam hozzá. Egyébként már a Villanyban megjelent a robbanásveszély, volt egy versem, amiben azt írom: „a beígért áru nincsen sehol, nincs tűzijáték, szál gyufa sincsen, csak egy teli láda van: a puskapor” (Tengerészdal).
Nem vettem észre, hogy a szilánk, a szilánkosság, a visszafojtott harag ennyire jelen van a Törésteszt szinte mindegyik novellájában. Azóta tényleg mindent eltörök, aminek egyrészt a fáradtság az oka, de az is lehet, hogy valahol tudat alatt ez az ellentéte, hogy Gyuri (Dragomán György – a szerk.) könyveiben a szilánkokból összeraknak valamit. Én nem akarok összerakni semmit, a kicsi, éles darabokat akarom megmutatni. A Töréstesztben az tetszett nagyon, hogy a test szó is benne van, és a rés is. A testen ott a rés, ami egyszerre jelenti a vágyat és a sebezhetőséget.
Volt néhány novella, aminél azt éreztem, az Oroszlánkórus írása alatt születhetett. A két könyv szövegei néha szinte flörtölnek egymással.
Van flört, csak ezt nem mindenki látja. De van az ellentéte is.
Provokáció?
Az is. Harag. Gyuri nagyon jól tudja, hogy a legtöbb haragom ellene irányul. Ez a fajta frusztráció nem volt meg bennem, amíg nem voltak gyerekeim. Anyának lenni hihetetlen öröm, ha nem lenne az, még nagyobb lenne a frusztráció. De mindig megvolt bennem a szabadságkeresés, a szabadságot viszont az jelentené, ha össze tudnám rakni a szilánkokat. A fejem a függetlenséget mondja, olyan mértékig, hogy még a szerelem se kössön, de a testem teljesen mást beszél. Ezt a két beszédet nagyon nehéz összehoznom magamban.
Könyves magazin 2017/1.
Libri-Bookline, 2017, 72 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF
A Törésteszt a 2006-os versesköteted, az Elhagy hangulatát idézi. Azokból a versekből nem egy eminens költő olvasható ki, hanem a frusztráció, az elfojtott szexualitás, a magány, a harag.
Amikor azokat a verseket írtam, tényleg nagyon erősen megvolt ez a novellás hang. A frusztráció annak is szólt, hogy nem bírtam megírni egy regényt. Ennek az oka egyrészt a gyávaság, másrészt meg a két dudás egy csárdában.
Kell neked egy regény?
Nagyon kéne. A bátorságpróba miatt. Ez is egy törésteszt, hogy meg tudom-e csinálni, bírom-e, állom-e. Eddig hármat hagytam abba, ebbe a könyvbe is bekerült egy csomó novella, ami eredetileg regénynek készült.
Olyan ez a könyv, mintha megráztad volna magad, és teljesen meztelenül kiálltál volna mindenki elé, hogy tessék, ez vagyok én. Mintha le akartad volna vetkőzni azokat a szerepeket és rétegeket, amik az évek során rád pakolódtak. Írófeleség, aki maga is író, költő, múzsa, gyerekkönyvszerző, (ős)anya. Munkált benned ilyen szándék?
Nekem mindig könnyebb volt másokról írni. Az indulat most is az enyém, de a történet másé. A versekben sokkal meztelenebbnek éreztem magam. A szerepek meghatároznak, de nem érdekelnek. Egy kiváló költőkolléga még most is azt mondja, hogy egy férfinak természetes, hogy költő, de egy nőnek? Ezzel mit lehet csinálni? Dolgozunk tovább. Azzal üss, amid van, és bízzál magadban. Olyan kemény legyél, hogy amikor megütnek, nekik is fájjon. Sokat gondolkodtam azon, hogy Szabó Magda micsoda elszántsággal hozott áldozatot azért, hogy ne költő, hanem író legyen.
Te hozol áldozatot?
Egy nagyon erős íróegyéniség mellett másfajta kihívás, hogy ne add fel, de ő ezt nem is várja el. Nem is bírnék olyannal élni, aki ebben nem támogat, mert én mindig prózát írtam. A költészetbe irtózatos munkát fektettem, naponta tanulom, de Gyuri mellett látom, hogy a regény mekkora falat, és nem tudom, hogy meg tudnám-e csinálni, mert rengeteg idő kell hozzá. A novella más, azokat a versek mellett folyamatosan írtam. A legkorábbit, ami a kötetbe került, 22 éves koromban. Azért is nagyon fontos, mert ez volt az első novellám, ami a testtel, a meztelenséggel, a kiszolgáltatottsággal foglalkozik. A kiszolgáltatottság a Törésteszt szinte minden novellájában megjelenik, mert nem az a baj a kapcsolatokkal, hogy szerepeket kell játszanod bennük, hanem hogy kiszolgáltatod magad.
A férfiszereplőid is kiszolgáltatott figurák; függenek a nőktől, mert szükségük van valakire, akivel szemben fitogtathatják az erejüket.
Én azért sajnálom ezeket a szerencsétleneket, mert gyakorlatilag lehetetlen helyzetekben vannak. Olyan sok fájdalmat látok, és nem tudom, hogy min kéne javítani. Tulajdonképpen csak megértésre és szeretetre lenne szüksége mindenkinek, de abból nem lehet megélni. Nem vagyok jó segítő; megszakad a szívem, de nem teszek semmit. Ennek levezetéseképpen írok, de nemcsak azért, hogy segítsek magamon, hanem megpróbálom legalább ezzel szolgálni, hogy élek. Hogy odanézek, és nem fordítom el a fejem.
A történetek a szereplőidé, de a harag a sajátod. Miből fakad?
A frusztrációs önzésből.
Magadra vagy dühös?
Elsősorban magamra, de valahol inkább arról van szó, amit az egyik régebbi versemben is írtam: „körömmel kaparta a kőről a rákeményedett tojást”. (Öt gyermekét, in: Villany) Erről a kaparászásról, amit elsősorban a nők csinálnak. A férfiaknak ott volt a katonaság, ahol nagyon megalázó dolgokat végeztettek velük. Annak egyszer vége szakadt, mégis rengeteget beszélnek arról, hogy mennyire megalázták őket. Egy nőnél ez folyamatos.
Megnyugszol, ha kiírod magadból a dühödet?
Jobb lesz. A novella azért könnyebb, mert ott nem a saját bajodat írod le, hanem a másét.
Miért tűnnek el a nők a kapcsolataikban?
"Nincs test" - így kezdődik Szabó T. Anna első novelláskötetének első novellája, az , ami dühös-lendületes szövegfolyamával finoman vezet át minket a szerző versvilágából lírai szociohorrorjába. A Törésteszt 49 üvöltés, néha fájdalmas, néha szerelmes, sokszor dühös, többször magányos vagy reménytelen, jó részt nők üvöltenek (ritkán férfiak), akik a gyereknevelés, a munka és a férj mellett vagy teljesen egyedülállóként követelik a saját életüket.
A monológforma mégis nagyon személyessé teszi a vallomást.
Érdekes, hogy a verseimben épp ezt akartam elkerülni. Az objektív líra része a monológ- és a szerepvers; úgy akartam megtanulni, hogy a verseimben ne magamról beszéljek, hogy ilyeneket írtam. A monológok hasonlítanak a leginkább a szerepversekre: ez is a prózatanulás része, ráadásul jobban kijön az indulat, ha harmadik személyben írod meg. Akartam írni például arról, amikor rájöttem, hogy a nők és a férfiak is szilikonbabákkal játszanak, és az uralkodás igénye munkál abban is, amikor a gyerek hurcolja a maciját, akinek kopog a feje a lépcsőn. Mindenkinek szüksége van valakire, akin uralkodhat, aki nála gyengébb, persze a gyöngédséget is rá pazarolja. De ha az mondom, hogy ugyanaz a mozgatóerő, akkor perverz vagyok.
Az uralkodás igénye jelenik meg a Tortasír című kulcsnovellában is, amelyben egy kislány elássa a babáját.
Abban az írásban nagyon személyes fájdalom van: bizonyos elemei fiktívek, de egyszer én is elástam egy babát. Hétéves korom környékén történt, és azóta is nagyon szégyellem. A szadizmus kéjére, ahogy otthagytam a homokban, ami egyszerre jelentett leválást és uralkodást, mindig fájdalmas visszaemlékezni. Van egy nagyszerű Poe-novella, A perverzió démona, a mélységgel való kacérkodásról szól. Állunk a meredély szélén, lenézünk, és végül nem ugrunk, de érezzük, hogy valami húz. Azt hiszem, a legtöbb novellámban én is ezzel a mélységgel nézek szembe.
A teljes önfeladás is a perverzió démona, tekinthetjük isten- vagy ördögkeresésnek. De az a legfontosabb, hogy ne hagyd magad, mert attól vagy ember, hogy se felfelé, se lefelé nem szippantódsz be, elevenen nem tudod teljesen átadni magad. Nagyon fontos nekem a babitsi „légy ellenállás”, hogy eleve mondjunk ellent a testnek, a gonosznak. Nem tudom, mennyire igazak, de szeretem azokat a történeteket, amelyekben valaki beszorul egy autó alá, és egy kislány szabadítja ki a puszta kezével. Hogy egyszer csak annyi erőd van, ami nem az akaratból fakad, máskor meg nincsen, és szégyelled, mert tudod, hogy lehetne. Ez a veszélye, ha túlságosan belemerülsz abba, hogy mi lehetnél, mert akkor folyamatos szégyenérzeted van, hogy mit nem csináltál meg.
Ez a kötet bizonyos szempontból teljesen szégyentelen.
Az jó, mert a szégyent tartom a legmérgezőbb dolognak. Nagyon sokat jelentenek azok a nők, akik le mernek írni mindent, Polcz Alaine például, aki leírja, hogy nehogy már te szégyelld magad, amiért megerőszakoltak. Ezekre a női történetekre óriási szükség van. Nemrég megvettem Az életed, Bíró Berta című könyvét, ami az erdélyi barátnőjének a története. Mindenkinek járna, hogy elmondják az életét. Sokszor érdektelennek tűnik, de Gyuri szokta mondani mostanában, hogy ha megtalálod a történetet mozgató pontot, akkor az már irodalom. Elég, ha át sem alakítod, sokszor úgy a legfájdalmasabb.
A cikk eredetileg a Könyves magazin 2017/1. számában jelent meg
