Fotó: Valuska Gábor
„Életem egyik nagy ajándéka, hogy megismerhettem az idős Szabó Magdát” – kezdte Háy János rendhagyó tárlatvezetését tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol rengeteg kedves és humoros történetet osztott meg az író különös játékairól és inspiráló személyiségéről. Tavaly júniusban is ő nyitotta meg az Annyi titkom maradt című centenáriumi kiállítást, most pedig a PIM Esti Extrán ugyanazon díszletek közt idézte fel emlékeit, személyes élményeit Szabó Magdáról, aki kezdetben mentora, majd később jó barátja is volt.
„Az első terem azt a mitológiát mutatja be, amit Magda kiépített a könyveiben” – mutatott körbe Háy, de rögtön hozzátette; ezek közül nem mindent lehet elhinni neki, ugyanis nagyon szeretett füllenteni, sokszor lebegtette, hogy mi az igazság és mi a fikció. Ezzel az állításával tulajdonképpen alá is támasztotta a kiállítás kurátorainak – Borbás Andreának és Kiss Borbálának – az alapvető elképzelését, akik a tárlat összeállításakor Szabó Magda híres mondataiból indultak ki:
„Ami velem és köröttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban.”
Háy János az este folyamán rengeteg történetet mesélt arról, hogy Szabó Magda mennyire odavolt ezekért a rejtélyekért és legendákért, amiket ő maga tartott fenn és terjesztett. Elmondta például, hogy a Für Elise – valóságban nem létező – Cilikéjéről az író még archív fényképeket is mutogatott neki, hogy elhitesse vele, igenis élt egykor a szereplője. „Igazságnak kellett felfogni mindent, amit mondott, ez volt a játékszabály” – tette hozzá Háy nevetve.
Később felidézte megismerkedésük furcsa történetét is: Szabó Magda mint Corvin-lánccal kitüntetett író ösztöndíjat adhatott egy fiatal szerzőnek, és művei alapját őt választotta ki. Ugyanakkor ezt a hírt nem személyesen osztotta meg vele, hanem Osztovits Leventével, az Európa Könyvkiadó akkori vezetőjével üzente meg neki. Mivel Háy meg akarta köszönni az elismerést, elment egy fellépésére a Millenárisra, ahol az író csak ennyit mondott neki: „Nem érdekel ki vagy, csak az érdekel, hogy mit írsz.” Mint mesélte, később végül sikerült megismerkedniük, az évek során pedig össze is barátkoztak, olyannyira, hogy Szabó Magda kisfiamnak szólította, és olykor nyilvános beszélgetésekre is együtt mentek.
Szabó Magda király akart lenni, nem királynő
Fotó: Valuska GáborHáy János 2001-ben Szabó Magda javaslatára kapta meg a Corvin-ösztöndíjat, tizenhat évvel később pedig ő nyitotta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt még..." című Szabó Magda emlékkiállítását. A PIM dísztermében Für Anikó előhívta Encsy Eszter szellemét, Prőhle...
Háy egyébként bevallotta, találkozásuk előtt az írónak elég kevés művét olvasta, mivel egy időben Szabó Magdát egyfajta bulvárszerzőként tartották számon. Szerinte ennek főleg a nagy sikere lehetett az oka, illetve a hetvenes évek prózafordulata, ami miatt háttérbe szorult a hagyományos történetmesélés. „Pedig a szövegei tele vannak hatalmas ötletekkel, ravasz megoldásokkal és fantasztikus leleményekkel” – hangsúlyozta, hozzátéve, ma már szerencsére újra egyértelmű, hogy helye van a nagy írók közt. Elmondása szerint Szabó Magda „piszok okos volt”, és soha nem tévesztett, de azt nem lehetett tudni, mikor beszélt komolyan és mikor nem. Az volt a véleménye, hogy közéletről nem szabad beszélni, de az életművéért mindent megtett. „A férje, Szobotka Tibor volt az élő lelkiismerete, aki nem hagyta, hogy Magda lepacsizzon Aczéllal vagy másokkal a siker érdekében” – mutatott rá Háy.
Az író életéről ezután néhány kulisszatitkot is elmesélt, beszámolt például arról, hogy mennyire puritán módon élt a Júlia utcában, és milyen koszos, szedett-vedett volt a lakása. „Egyáltalán nem érdekelte a környezete, csak az életművével foglalkozott” – magyarázta, majd szinte mellékesen hozzáfűzte, volt egy másik lakása is ugyanabban a házban, amit polgári bútorokkal rendezett be, és azt kizárólag újságírók fogadására tartotta fenn.
Háy szerint Szabó Magda számára minden játék volt, imádta a mutatványokat, és tudott nevetni is magán, ha úgy jött ki a lépés. Például az egyik darabjának bemutatóján a Békéscsabai Jókai Színházban nagyestélyiben legurult a lépcsőn, mert beakadt a lába a ruhájába, és ez utólag hihetetlenül tetszett neki.
Szó esett arról is, hogy nagy sikerei ellenére, nehezen kapta meg a hivatalos elismerést. Még költői indulását követően 1948-ban neki ítélték a Baumgarten-díjat, de még aznap el is vették tőle, ami olyan nagy trauma volt számára, hogy tíz évig nem publikált. Háy szerint Szabó Magda az Abigélből készült filmet élte meg legnagyobb sikerének. „Bár az Újholdasok közül ő kapta meg először a Kossuth-díjat, későinek érezte ezt a jutalmat.”
Szabó Magda élete utolsó pillanatáig olvasott
Fotó: Valuska Gábor„Átok arra, aki engem munkámban meggátol" - a gépelt papírlap még mindig ott hever Szabó Magda írógépében. Jövőre lesz tíz éve, hogy elhunyt az író, aki regényeiben szélesre tárta olvasói előtt a sírig tartó szerelmekkel, évtizedes sérelmekkel, generációkon átívelő...
A kiállítás második termében rengeteg fotó látható Szabó Magdáról, s mindegyiken más és más arcát mutatja. Háy János ezek kapcsán elárulta, igazi csínytevő volt, ráadásul nagyon szeretett pózolni, illetve másmilyennek mutatkozni mint amilyen valójában volt. „Ő tudott lenni valaki, nem megjátszotta, hanem megmutatta magát” – emelte ki, hozzátéve, hogy mindig nagy élmény volt együtt lenni vele.
A rendhagyó tárlatvezetés végén Háy János még elmondta, Szabó Magda saját bevallása szerint sosem érzett fájdalmat amiatt, hogy nem lett gyereke, bizonyos értelemben az életművét tekintette annak. Ennek ellenére, nem gondoskodott művei utóéletéről, az egészet keresztfia, Tasi Géza örökölte, és még a kutatók sem tudják pontosan, mi minden lehet a hagyatékban. Háy szerint talán még műkezdemények és novellák is maradhattak Szabó Magda után, aki nem sokkal halála előtt ezt mondta neki: „Tudod kisfiam, én nem olyan vagyok, mint a Jókai Anna, én teli kufferrel megyek el. Még annyi írnivalóm van.”
