Fotó: Valuska Gábor
Szabó Magda népszerű regényének, Az őznek a titkaiba merülhettünk bele, és a Bodor Ádám számára fontos helyszínekre utazhattunk képzeletben a Margó Irodalmi Fesztivál második napján. A rendezvény vasárnapig folyamatosan várja az érdeklődőket, a programokról minden fontos információt megtaláltok a Margó honlapján, valamint Facebook oldalán, és érdemes belelapozni a programfüzetbe is.
Az őz a kirekesztettség és a vágyakozás regénye
„Amióta a POKET csak létezik, mindig Szabó Magdát kérték tőlünk” – mesélte tegnap délután Vecsei H. Miklós Az őz bemutatóján, hozzátéve, hogy a regény, amelyet most olvasott először, váratlanul nagy hatással volt az életére. Szabó Magda népszerű történetéről Juhász Annával, a kötet nagykövetével, és Orvos-Tóth Noémi pszichológussal beszélgettek a Margón.
Juhász Anna egy rögtönzött életrajzi bevezető után elmondta, hogy Az őzt Szabó Magda 1954-ben, a kényszerű hallgatás időszaka alatt írta, és ahogy sok más regényében, ebben is van egyfajta kettősség: a két főszereplő, Encsy Eszter és Graff Angéla két ellentétes pólust alkotnak. Orvos-Tóth Noémi ehhez csatlakozva kifejtette, hogy mindig úgy érezte, Encsy Eszter dühe, fájdalma, békíthetetlensége és sérültsége valahol Szabó Magdáról szól. „Az őz a kirekesztettség regénye” – fogalmazta meg, rámutatva, hogy a regény egy olyan kislány története, aki kiszorul a szülei közti szimbiózisból, aki periférián van, aki azt éli meg, hogy felesleges, és akinek végigkíséri az egész életét, hogy a figyelemért próbál harcolni.
Vecsei Miklós viszont kicsit másképp értelmezte Eszter figuráját. Elmesélte, hogy a színművészetin a tanárai újra és újra leszögezték, hogy tehetség nincs, csak igazság van és átélés, a szerepet pedig nem eljátszani kell. Ez arra késztette őket, hogy mindenre rákérdezzenek az életük kapcsán és eljussanak egy mélyebb igazsághoz, ami nem mindig volt szép, viszont nagyon emberi volt. Amikor olvasta Az őzt, azt érezte, Eszter olyan karakter, aki szeret lefúrni ezekhez a mélyebb igazságokhoz és bevallja, ha valami nem szép. „Mindenki Angélaként kezdi a könyvet, és Eszterként fejezi be.”
Juhász Anna azt mondta, ritkán találkozott olyan emberrel, aki Eszterrel azonosul, a legtöbben inkább Angélával szimpatizálnak, aki sokkal passzívabb szereplő. Számára Az őz leginkább a szembenézés és a vágyakozás regényét jelenti. Orvos-Tóth Noémi is ezt tartotta a könyv egyik kulcsának, hogy Eszter folyamatosan olyasmire vágyakozik, amit nem kaphat meg, és ebből nem tud kitörni. „Mindig azt nézi, hogy a másiknak mi van, és ettől kihangosítódik, hogy neki mi nincs ahhoz képest.” Úgy gondolta, érdekes lenne megnézni, hogy milyen lenne Eszter élete, ha változtatni tudna ezen a nézésirányon. Juhász Anna ennek kapcsán egy Szabó Magda-interjút idézett, amelyben azt nyilatkozta, hogy az őz az elérhetetlen szépség jelképe, a boldogságé, amire egész életünkben vágyunk, de csak egy pillanatra lehet a miénk.
Vecsei Miklós szerint Az őz nagyon mai és nagyon őszinte könyv. „Azt éreztem, hogy ilyet nem lehet kitalálni, hogy ezt nem lehet képzelt érzelmekből megírni, mert túl pontos” – magyarázta. Abban egyébként mindenki egyetértett, hogy Szabó Magda nagyon benne van ebben a történetben, amely Orvos-Tóth Noémi szerint bizonyos értelemben az igazságszolgáltatás regénye is. De ahogy mondta, Az őznek súlyos az üzenete, mert arról szól, hogy nem tudjuk a sorsunkat erőszakkal felülírni. (FK)
Képzeletbeli utazás Bodorlandba
Bodor Ádám és Szegő János sajátos hangulatú, irodalmi-földrajzi kártyacsatát vívtak: felváltva húztak azokból a cédulákból, amelyekre a Magvető Kiadó szerkesztője az író számára fontos földrajzi neveket írta föl, az alkotóművész pedig mesélt róluk. Mesélés közben viszont folyamatosan bosszankodott, hogy rendkívül kínos számára mindegyik kérdés, hiszen egyik „tájról” sem tud eleget, Szegő pedig tiszteletteljesen szabadkozott. Így a beszélgetés az (ön)iróniának hihetetlenül igényes játékába vonta be a nagyszámú közönséget.
Megtudhattuk, hogy a kolozsvári Majális utca, szülői házával és hatalmas kertjével miképpen esett áldozatul a Securitate kisajátításának, és milyen abszurd tapasztalat volt a hajdani gyerekkori homokozó helyén fogolyként rekonstruálni az államvédelmi szerv szerint elkövetett hazaáruló cselekményeket; hogy Budapest milyen őrületesen szép város, amely viszont földrajzilag és társadalmilag sem jelent Bodor számára semmiféle művészi inspirációt; hogy Berlin az a csúnya város, amely rengeteg meghitt hellyel kínálja meg az odaérkezőt, és lenyűgöző légköre van; hogy a guatemalai tűzhányók tövében, a világ egyik legszebb helyén a karhatalom csupán néhány száz négyzetméteren tudja a turisták számára az életveszély távoltartását garantálni.
A képzeletbeli utazás közben aztán egyre több kérdés irányult mind közvetlenebbül Bodor alkotói tevékenységére: az író beszélt arról, hogy ő mindig novellákat ír, és alkotás közben derül ki az, hogy a kisprózákból regény konstruálódik, hogy rendkívül fontos számára a nyelv érzéki működése, ritmikai-hangulati potenciálja, hogy a szövegek szeretik az irónia és a hamis kulcsok használatát, hogy a szöveg szerkesztettségének megszületésében nagy szerepe van a spontaneitás szabadságának is. A játékos lebegésből és abszurd tragikumból egybeépült világ nyelvi gazdagságából méltó ízelítőt adott Szikszai Rémusz, aki fölolvasta Bodor most megjelent, Sehol című könyvéből az egyik novellát. A PIM kora-nyáresti kánikulájában a közönség egy különleges tartású, igényességű, szakmáját okos és alkotó alázattal művelő, igazi, nagy mesterrel találkozhatott. (Szarka Judit)
