B- Stephenie Meyer: New Moon,
Könyvmolyképző kiadó, ford.: Rakovszky Zsuzsa, 2009
Nem vártam különösebben a Twilight folytatását, mert engem nem hatott meg annyira, mint a célközönséget (pl. a kisebbik húgomat). De természetesen kíváncsi voltam, hogyan alakítja az írónő a szerelmes vámpír és Bella történetét. Az első könyv több mint ötszáz oldalának szép ívet adott a furcsa Rómeó és Júlia- sztori felvezetése: Meyernek nem csak egy történetet kellett elmesélnie, hanem felépíteni és részleteiben bemutatni egy általa elképzelt világot. A folytatásban viszont már ismert helyszíneken, ismert szereplőkkel dolgozik. A sorozat igazi próbája az, vajon így is fenn tudja-e tartani az érdeklődést.
Az új regény Bella 18-adik születésnapjával kezdődik. Hősnőnk élete nagy tragédiájának éli meg az eseményt, hiszen a teste már idősebb Edwardénál, aki örökre 17 éves maradt. Minden ismerősét megkéri, hogy ne köszöntsék fel, és végigbusongja a napot. Elég idegtépő lehet asszisztálni Bella monodrámájához, de Edward jól veszi az akadályokat: kezdem elhinni, hogy tényleg szerelmes, hiszen nem küldi el egy nyaklevessel a fészkes fenébe. A vámpíroknál rendezett szülinapi zsúr végül majdnem tragédiába torkollik: szerencsére. Az olvasó már kezdett azon töprengeni, fog-e valami történni ebben a regényben.
Edward családja elköltözik a városból, a fiú szakít Bellával. Innentől hősnőnk átéli mindazt a fájdalmat, amit akkor érez az ember, ha először törik össze a szívét. Iabella Swan eddig se volt vidám lány, ami viszont most következik, az valóban a hattyú halála, sikoltozós rémálmokkal, depresszióval és apátiával megspékelve. Egy átlagos kamasz ugyan kigyógyul néhány hónap alatt a szerelmi bánatból, de fogadjuk el, hogy Bella ezért sem átlagos.
A teljes letargiából édesapja rángatja ki. Bella hirtelen rádöbben arra, hogy emberek veszik körül, akik szeretik, aggódnak érte, és akik jogosan sértődtek meg, amikor minden kapcsolatot megszakított velük. Lassan kezdi összeszedni magát és szorosabbra fűzni azokat a szálakat, amiket olyan nagy műgonddal vagdosott el. Ismét szóba áll az osztálytársaival, és egy kósza ötlet kapcsán megkeresi az előző kötet mellékszereplőjét Jacobot.
Jacob, az indián fiú halálosan szerelmes Bellába, gyakorlatilag bármire képes érte. Történetesen újra működőképessé tesz két teljesen roncs motorkerékpárt, hogy Bella megtornáztathassa az adrenalinszintjét. Veszélyes helyzetekben ugyanis hallani véli Edward korholó hangját- a szerelmi bánat, a szuicid gondolatok, a kielégítetlen testi és lelki kamaszvágyak szép szimbóluma a vörös motorkerékpáron száguldó Bella.
Hamarosan kiderül azonban, hogy Jacob se olyan egyszerű fiú, mint amilyennek tűnik. Meyer behozza történetbe a vérfarkas-problematikát. Ez még bonyolultabbá teszi hősnőnk helyzetét, aki, úgy tűnik, vonzza a kalamajkákat, a misztikus lényeket, és a rajongókat. Felbukkan az előző regény egyik főgonosza, Viktória is, aki nem tett le arról, hogy megkóstolja Bella vérét. A regénynek azonban továbbra sem az a célja, hogy kalandos és akciódús legyen. A gonosz vámpírok nem aktivizálják magukat túlságosan, Jacob és barátai pedig inkább tűnnek cserkészcsapatnak, mint veszélyes vadállatoknak.
A történet fókuszába Bella vívódásai kerülnek. Ezek csak látszólag különlegesek: azon túl, hogy a lány exe egy vérszívó, az új jelölt pedig időnként szőrös szörnyetegként rohangál az erdőben, Bellának a hétköznapi, megszokott és ismerős kamaszproblémákkal kell megbirkóznia. Fel kell dolgoznia az elhagyottság és a veszteség érzését, meg kell küzdenie saját szexualitásával, meg kell tanulnia, hogyan tudja kontrollálni hatalmát az ellenkező nem képviselői felett. Bella hisztijei és folyamatos halálvágya már-már irritáló: de ki nem szenvedett meg ugyanezzel kamaszkorában?
A regény befejezéseként megkapjuk a Meyertől megszokott akciót is. Nagyon sajnálom, hogy az írónő csak a szerelemről tud írni, mert az olaszországi vámpírfamília elég érdekesnek tűnik, az új mellékszereplők egyedibbek és kidolgozottabbak, mint az előző regény bajkavarói. Az írónő azonban csak a főszereplőivel törődik. Edward és Bella természetesen újra egymásra találnak, hiszen egyikőjük sem tudta a másikat elfelejteni. Edward döntése, és a Cullen család távozás Forksból csak amiatt történt, hogy Bellát óvják. Az olvasók azzal a megnyugtató következtéssel tehetik le könyvet, hogy bármilyen hektikus, idegesítő és szeszélyes is egy kamasz, mégis szerethető.