A digitális rajzeszközök egyre nagyobb térhódításának köszönhetően sok grafikus munkája egyszerűbbé, hatékonyabbá válhatott. Mindemellett pedig megjelentek azok a művészek is, akik önmegvalósításuk elsődleges terepét fedezték fel a digitális festészetben. Ilyen, mára bizonyos körökben kultikussá vált alkotó Simon Stålenhag is. Kezdetben az internet népét lázban tartó képekről volt ismert, de mára sajátos látásmódot képviselő, nagy hatású, lenyűgöző látványvilága több kézzelfogható alkotásban is testet öltött.
Kiről is van szó?
Simon Stålenhag 1984-ben született Stockholmban, de vidéki környezetben nőtt fel, mielőtt szülei válása után a svéd fővárosba költöztek volna. Rendkívül sokrétű művészként elsősorban grafikusként ismert, de mellette ír, zenét szerez és formatervezéssel is foglalkozik. Már egészen fiatalon beleszeretett a sci-fi és a horror világába. Elmondása szerint még 10 éves sem volt, amikor megnézte az Alient, a Terminátort és a Szárnyas fejvadászt. Ezek a hatások, a válás, a vidéki miliő, valamint az említett filmek látványvilága jelentős mértékben befolyásolta művészetét. Digitális festményein a tipikus skandináv vidék tájképeit ötvözi indusztriális, neofuturista épületekkel és gigászi űrhajókkal, munkagépekkel, robotokkal, vagy időnként akár dinoszauruszokkal (a svéd természettudományi múzeumnak több paleontológiai képet is készített). Bár nem hagyományos módon készíti festményeit, digitális rajztábláján mégis mindig arra törekszik, hogy
ecsetbeállításai a lehető legvalóságosabban tükrözzék a természetes ecsetvonalakat és foltokat,
mert így olyan hatást keltenek, mintha olajfestmények lennének.
Képei 2014 környékén bukkantak fel először az internet különböző közösségi és művészeti oldalain, ahonnan szinte azonnal virálisan kezdtek terjedni, és Stålenhag azóta az egyik legnépszerűbb digitális művésszé avanzsált. Művészetére egyaránt hatással voltak olyan skandináv természet- és tájképfestők, mint Lars Jonsson vagy Gunnar Brusewitz, a városi festészetéről ismert Edward Hopper, valamint olyan sci-fiken is dolgozó jelentős dizájnerek, mint Syd Mead (Szárnyas fejvadász) és Ralph McQuarrie (Star Wars). De a popkultúra olyan meghatározó jelenségei is egyértelműen hatottak rá, mint az X-akták és David Cronenberg filmjei. Egy fura képzavarral élve talán kijelenthető, hogy
Stålenhag a harmonikus ellentétek művésze.
Minden jelenete egyszerre bensőségesen ismerős és misztikusan idegen. Mindig jelen van egy emelkedett, bizsergető várakozásérzet, miközben nagyon is természetesnek hatnak az éppen látott pillanatok. Épületeiben egyszerre jelennek meg a vidék nosztalgikus romantikájából ismerős egyszerű házak, valamint a neofuturista jegyeket magukon viselő modern épületek, miközben gyakran láthatunk monolitikus ipari létesítményeket is. A vidék csendes, háborítatlan nyugalmába anakronisztikus módon tolakodnak be a különböző lépegetők és robotok, miközben a nyolcvanas évek végi színvilág és formatervezési jellegzetességek uralják a látványt. Ezekkel a monstrumokkal szemben pedig ott állnak a korabeli szögletes Volvók, Saabok és Mercedesek. A nagyvárosokban játszódó jelenetekben együttesen van ott a csúcstechnológia lenyűgöző magasztossága, miközben a neonfényes reklámok alatt megbújik már a hanyatlás és az enyészet. Retrofuturisztikus tehát abban az értelemben, hogy egy sosem létezett nyolcvanas, kilencvenes éveket jelenít meg a korszak dizájnján alapuló tudományos-fantasztikus elemekkel, és egyben neofuturista is az ábrázolt épületek miatt.
A ködből felsejlő hatalmas ember alkotta monstrumok szinte álomszerűen sejlenek fel a tájban, vagy éppen furcsán oda nem illő módon hevernek a talajon. Az álomszerűségre Stålenhag színkezelése is ráerősít. Színeinek, fényeinek, kontrasztjainak ereje, súlya van, amik nemcsak a szemre, de több érzékre is hatással is vannak – szinte hallani a gépek robaját, az épületek búgását, sípolását. Így ebben az értelemben talán impresszionistának is nevezhető, ahogy képein keresztül rendkívül hatásos módon ragad meg egy-egy érzéki hangulatot, pillanatnyi benyomást. Festményeinek középpontjában elsősorban az ember és technológia együttélése, kölcsönhatása áll, míg szövegeiben nagyon érdeklődik a modern jóléti társadalmak családi, társadalmi értékeinek erodálódása iránt. Ugyanakkor a fiatal szereplőkön keresztül az iskolai, kortárs problémákat is érinti. Ezek pedig olyan, a technológiától független, mindenkor aktuális témák, amiket szerencsére kellően érzékenyen, de kíméletlenül őszintén kezel.
Művei eddig három narratív művészeti albumban jelentek meg, amelyekből kettő már szerencsére magyarul is olvasható az Agave kiadásában.
Mesék a Hurokból
A Mesék a Hurokból volt Stålenhag elsőként megjelent, közösségileg is finanszírozott artbookja. Itt még érezhetően nem egy teljesen kiforrott koncepcióval találkozhatunk, de a különböző festményeket frappáns módon szövi össze egy fiktív világépítés. A Hurok egy Mälaröarna környékén található földalatti részecskegyorsító, amit a svédek az ötvenes években kezdtek el építeni. A nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére emlékszik vissza a narrátor, aki maga az alkotó.
Memoárjában keverednek az alternatív múlt technológiai csodái Stålenhag saját, valós emlékein alapuló sztoritöredékekkel. A Hurok által érintett vidéken megmagyarázhatatlan, különös dolgok kezdenek történni, amikre a misztikum fenntartása érdekében választ sem igazán kapunk. Hogyan kerültek dinoszauruszok a környékre? Testet tud-e cserélni egy ikerpár? Hogyan került a 6. B-s Magnus Amerikába az egyik titokzatos gép segítségével? Az izgalmas események és a szemkápráztató rajzok nem mindig alkotnak igazán szerves egységet, de együtt mégis rendkívül rejtélyes, áhitattal és rácsodalkozással teli, mégis hétköznapi problémákkal terhelt hangulatot közvetítenek.
A szerző második könyve, amely a Mesék a Hurokból folytatása, a Things From the Flood címet kapta és már bőven a kilencvenes évekbe helyezi a történetet. Ennek magyar kiadására még egy kicsit várnunk kell, de Stålenhag legutóbbi albuma, az Elektronikus állam már olvasható magyarul.
Elektronikus állam
A helyszín ezúttal a techno-apokalipszis felé haladó Egyesült Államok, ahol Michelle, egy tizenéves lány utazásának lehetünk szemtanúi. Nem tudni pontosan, hogyan és miként zajlott a festményeken megelevenedő pusztulás, de a Sentre által kifejlesztett neuronsisaknak és a virtuális valóságnak minden bizonnyal nem kis köze van az egészhez. A digitális junkie-vá vált emberek nemcsak társasági életükről, de mindennapi létfontosságú tevékenységeikről is megfeledkeznek a sisak keltette virtuálmámorban. Michelle egy robottal az oldalán szeli át a legkülönbözőbb amerikai vidékeket, amelyeket lelakott házak, pusztuló, rozsdás géproncsok, és az éjszakát kettészelő vészjósló vörös fények szegélyeznek. Az úticél végéhez közeledve folyamatosan egyre nyomasztóbbá váló látomás jól ötvözi a naplószerű leírásokat a változatos tájakon keresztülvezető road movie jellegzetességeivel.
Stålenhag itt már láthatóan egy kidolgozottabb történetből indult ki, ami tetten érhető az alaphelyzet kimunkáltságán, és a szöveg-kép összhang is jobban segíti a történetmesélést. Továbbra sem képregényről van szó, így a festmények inkább a hol szürreális, hol rémálomszerű hangulatot hivatottak átadni, míg a szövegből egy csattanóval kísért, szívbemarkolóan elkeserítő és szomorú történet keletkezik. A szerző társadalomkritikai gondolatai markánsabban öltenek testet. Elsősorban
a rosszul használt technológiát és a fogyasztói társadalmat állítja pellengérre,
de egy erős családi dráma is jelen van, és a vallási tematika is előkerül.
“A Tiszteletes a kávésbögréjét szorongatta és kifejtette, mennyire aggasztja, ami Soestben történik. Azt gyanította, hogy a neurografikus hálózaton keresztül valamiféle jelet sugároznak, ami megbetegíti az embereket, elpusztítja az akaratukat, és rabszolgákká teszi őket. Úgy vélte, a sugárzás maga a Sátán és a Sátán eltéríti az embereket az isteni úttól a neurosisakon keresztül, és ezzel kikövezi az utat a közelgő apokalipszis számára. Már régóta aggasztották a sisakok, és próbálta óvatosságra inteni a gyülekezetét: Isten füleket szemeket, szájat és testet adott nekünk, hogy élvezzük az általa teremtett világot, és az, hogy mesterséges testekbe helyezzük az elménket, az sérti Isten törvényét.”
Élet a koncepción túl
Stålenhag képeiről már első pillantásra lerí, hogy valami sokkal nagyobb egésznek a darabkáit képviselő concept artokról lehet szó, így csak idő kérdése volt, mikor is kezd kiegészülni a svéd művész világa. A Mesék a Hurokból világa remek táptalajt szolgáltatott egy asztali szerepjáték megalkotásához. Stålenhag a Free League Publishinggel közösen alkotta meg a játékadaptációt. Mivel magát nem tartja nagy szerepjátékosnak, így a kiadó bevont egy másik írót is, aki a Year Zero rendszerét használva alkotta meg a játék mechanikáját. Stålenhag szerint tökéletes volt az összhang, az író nagyon ráérzett a Stålenhag képein megjelenő világ sajátosságaira és hangulatára. Természetesen a Things From the Flood sem kerülhette el az adaptációt, ami önállóan és kiegészítőként is játszható formát kapott. Az Elektronikus állam játékfeldolgozásáról egyelőre nincs hír, ugyanakkor a megfilmesítés jogaira hamar lecsaptak a Russo-fívérek, akik olyan Marvel-filmekről lehetnek ismerősek, mint a Bosszúállók: Végjáték, vagy az Amerikai Kapitány: A tél katonája. A feldolgozásban pedig azzal az Andy Muschiettivel dolgoznak majd együtt, aki legutóbb az Az című Stephen King adaptációkon dolgozott.
Szerencsére nem kell már sokat várni Stålenhag művészetének első mozgóképes manifesztációjáig, ugyanis a Mesék a Hurokból alapján az Amazon készített sorozatot, ami április 3-ától lesz látható. Addig is (és természetesen a feldolgozások követése közben is) érdemes elmerülni a svéd művész izgalmas alkotásaiban. Aki szereti a nosztalgiában fürdőző zsánerműveket, annak a Stranger Things mellett minden bizonnyal Stålenhag könyvei is fantasztikus szórakozást jelentenek majd. Mert festményei nem pusztán lenyűgözőek, de szövegeivel együtt rendkívül gondolatébresztőek is.
