A posttolkieni fantasy egyik legkiemelkedőbb írója George R.R. Martin, A Tűz és Jég dala fantasyciklus szerzője, így tőlünk sem ússza meg az összehasonlítást a mesterrel, Tolkiennel. Vastrón vs Vasudvard.
A nyolcvanas évekre nyilvánvalóvá vált, hogy Tolkien alapvetően újraírta a fantasy-kánont; „gyermekei” pedig elárasztották a fantasy-irodalmat elfekkel, hobbitokkal és egyre sablonosabb történetekkel. A tolkieni hagyomány így viszonylag hamar kiüresedett, ezzel együtt pedig lehetőséget teremtett a klasszikus fantasy-modellek megbontására, ironizálására, kifordítására.
Egy Író mind felett
Martin maga is óriási Tolkien-rajongó, de az epigonok sorába sosem akart beállni. Kedvenc karaktere a Gyűrűk urából Boromir, a hős herceg, aki enged az Egy Gyűrű csábításának, de végül hősi halált hal az ártatlanok védelmezőjeként. A Trónok harcában Boromir lehetne Ned Stark, ha túlélte volna az orkokkal való kalandot, és családot alapított volna. A két karaktert így nem véletlen, hogy a filmvásznon és a képernyőn is ugyanaz a Sean Bean játssza.
Martin másik legkedvesebb főhőse Szarumán, aki évezredek óta a Jó oldalán áll, majd enged a kísértésnek. Boromir és Szarumán Tolkien legesendőbb hősei, igazi emberi tulajdonságokkal, belső vívódásokkal. Martin szerint a fantasy-hagyomány alapja, a Jó és a Rossz küzdelme nem feltétlenül a külvilágban zajlik, ahogy a Gyűrűk ura mitikus harca Szauron és Középfölde tisztességes polgárai között, hanem magukban a karakterekben. Hogy mi a jó és mi a rossz, az mindig relatív.
A Jó, a Rossz és a Csúf
Míg Tolkiennél (és imitátorainál még inkább) a fizikum, a külső megjelenés erősen determinálja azt, hogy a karakter melyik oldalon áll és milyen a természete, addig Martin ezeket a kliséket kifigurázza, játszik az olvasóval, aki hozzászokott, hogy az aranyhajú királylány kedves és jóságos. A Tűz és Jég dala ciklusban a szőkék nem tündék, hanem Lannisterek, az aranyhajú hercegnő pedig aranyhajú kishercegeket és hercegnőket szül szintén aranyhajú ikertestvérétől. A szépség tehát nem mindig párosul makulátlan erkölccsel, egy jó ember pedig nem biztos, hogy jó király is lesz Martin Westerosában.
A törpe sem egy szakállas, marcona, fejszével mászkáló mitugrász, aki külön fajba tartozik, hanem a torzszülött, törpenövésű, ám (állítása szerint) nagyfarkú Tyrion Lannister, akinek meg kell küzdenie a törpékről alkotott sztereotípiákkal, a társadalom és családja megvetésével (hiszen az apja szemében minden törpe fattyú). Tyrionban megjelenik a félszerzetekre jellemző hedonizmus, másrészt viszont sokkal összetettebb karakter, mint Tolkien törpéi vagy hobbitjai. Igazi közönségkedvenc, okos és leleményes, a sok harcos, hentelős szereplő között ő az eszével oldja meg a problémákat. Peter Dinklage tavaly Emmyt és Saturn-díjat, idén Aranyglóbuszt kapott a Trónok harca-tévésorozat mellékszereplőjeként, és már most olyan kultikus figurává vált, mint a Twin Peaks vörös függöny mögül előtáncoló törpéje, vagy Tolkien Gimlije. Mindenesetre nem árt óvakodni a törpéktől!
Lothlórienben is Galadriel hordja a nadrágot
A Gyűrűk Ura női karaktereiről, és marginálisnak mondható szerepükről szakirodalmak százai szólnak. A trilógiában körülbelül százhatvan nevesített regényalak között mindössze öt nőnemű. Galadriel ugyan meghatározó és domináns karakter, de inkább érinthetetlen, mitikus lény, mint igazi nő. Arwen szerepe kissé túlozva annyi, hogy Aragon megfelelő származású társa legyen. Bár Éowynnál megjelenik a harcos amazon toposza, de Faramirt megtalálva egy pillanat alatt tisztességes feleséggé szelídül. A viktoriánus eszméknek megfelelően pedig testi kontaktusról, érzékiségről Tolkiennél szó sem lehet. Martin a női szereplők terén mindenképpen túllépi Tolkient, és nem csak a szexjelenetek számában, hanem a karakterek mélységében is.
A Tűz és Jég dala regényciklusának talán azért is lehet hatalmas női rajongótábora, mert főhősnői nem a periférián tengődő, szépséges kisasszonyok, hanem a hatalomért harcba szálló nők, belső vívódásokkal és kidolgozott motivációs rendszerrel. Westeros tele van izgalmas nőkkel: Daenerys Targaryen, a rabszolgafelszabadító feminista, Arya Stark vadóc „tomboy”, Cersei Lannisteraz intrikus, vérfertőző anyakirálynő, Catelyn Stark egyszerre anyafarkas és gonosz mostoha; ők mind ugyanolyan fajsúlyos szereplők, mint a férfiak, a történetet pedig sokszor az ő nézőpontjukból is követhetjük.
Nem középkori Disneyland!
Westeros és a Hét Királyság olyan, mintha Középfölde lenne a tündék távozása után (lásd bővebben: Könyves Magazin második száma). Martin egy interjújában kifejti, hogy mindig is vonzódott az aranykor utáni, bukott birodalmakhoz, és szerette volna megírni Középfölde történetét 2000 évvel A Gyűrűk Ura történései után. (Persze sosem vágott bele, mert Tolkien örökösei nem adnák el neki a szerzői jogokat). A sztoriban néhány hobbit turistabusszal meglátogatná Mória bányáit, és figyelmeztetnék őket, hogy semmiképp se térjenek le a kijelölt útról…
Martin regényciklusa nem a romantikus, varázslattal teli, gáncstalan lovagok középkorában játszódik, ennyiben a fantasy-hagyományoknál közelebb van a történelmi fikciókhoz. A nemes úr Westeroson ritkán szeret bele a parasztlányba, és veszi feleségül, sokkal inkább megerőszakolja, ha úgy tartja kedve, fattyak tömegét állítva az örökösödési vonal legaljára. Míg Tolkiennél a legfőbb karakterek ugyan kockáztatják életüket, de a legtöbb esetben megmenekülnek, addig Martin nem hisz a happy endben. Bármelyik karakter bármikor meghalhat, vagy jobb esetben némi csonkolással megússza, de a sorozatírói múlttal rendelkező szerző gyakori cliffhangerekkel adja az olvasó tudomására, hogy az aranyat szaró nemesek ugyanolyan halandóak, mint a közkatonák. Így hullik le Ned Stark, az egyik főhős feje is a helyéről a Trónok harca kötetének végén, finom utalásféleképpen.
Világteremtés
Westeros és Essos, A Tűz és Jég dala helyszínei legalább annyira változatosak, mint Középfölde, Martin pedig a földrajz és helytörténet még nagyobb megszállottja, mint Tolkien. Mesélőkedve határtalan, akár egy út menti kocsma, akár egy egzotikus város történetéről van szó, ez magyarázza is egyben, miért rúg az eddig megjelent öt kötet hossza sok ezer oldalra. A regényciklus a tolkieni hagyományokat követi a varázslat szempontjából is: a regényvilágban ugyan jelen van a mágia, de a közemberek számára ez a tudás nem elérhető, az olvasó pedig nem láthatja Gandalfot tűzgolyókkal dobálózni, Westeroson a legtöbb mágus pedig csak ócska mutatványos.
A tündék nem káromkodnak
Középföldét számos faj népesít be, melyek különböző nyelveket beszélnek, és sokféle módon írják le azokat. Tolkien nyelvészként nagyon alaposan kidolgozta számos faj nyelvét és írását, valamint jó néhány faj nyelvéből hagyott ránk töredékeket. Így nemestündéül, szürketündéül vagy törpül bárki megtanulhat. Martinnál is számos különböző kultúra jelenik meg, de nyelvüket leginkább a szereplők nevei érzékeltetik; Xaro Xhoan Daxos és Havas Jon nyilván nem egy vidékről származnak. A nomád dothraki lovasnép nyelvét viszont nem Martin alkotta meg, hanem a sorozathoz felkért szakemberek. Ihletett merítettek olyan nyelvekből is, mint az orosz, a török, az észt, az inuktitut és a szuahéli. A dothraki nyelvnek egyedi hangzása és több mint 1800 szóból álló kiterjedt szókincse és összetett szerkezete van.
Mikor a Nap Keleten nyugszik…
A jóslatok funkciója kiemelten fontos Tolkiennél (említhetnénk a boszorkánykirály végzetéről szóló jóslatot vagy Galadriel jóslatait). A próféciák alkalmazása egy olyan világot takar, mely végső soron kiismerhető és alapvetően rendezett; a jóslatok, próféciák értelme homályos ugyan, ám az olvasó és a hős is képes eljutni az egyetlen helyes megfejtéshez. Martin világában a jóslatok is önmaguk paródiái, egyben ügyes eszközök arra, hogy rajongói fórumokat töltsenek meg a konteókat gyártó olvasók elméleteikkel. Így ezer tipp létezik arra, ki lesz a sárkány három feje, de maguk a szereplők is minden fordulatnál újraértelmezik a kapott próféciákat, és találgatják, a jóslat vajon beteljesült-e már, vagy hogyan lehetne beteljesíteni.
A nézőpontkarakterekkel a Martinnál a világ látszólag jobban megismerhető világot hoznak létre, melyben nem egy főszereplő körül zajlanak az események, hanem fejezetenként más szereplő szemszögéből olvashatjuk a történéseket. De ez csak illúzió: Tolkien mindentudó narrátorához és kiismerhető világához képest Westeros töredékekből áll össze egy korántsem egységes, ellentmondásos képpé a trónok harcát játszók és bábúik mozaikjaiból.
Apró Annamária
Köszönet a segítségért Stemler Miklósnak, a regényciklus magyar szerkesztőjének.
