Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok, ford.: Bába Laura
Scolar Kiadó, 2014, 352 oldal, 2760 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Sofi Oksanen minden bizonnyal Lady Gaga elszakított ikertestvére. Utóbbit mindenki ismeri, előbbinek hófehér bőre, hosszú, színes fonott haja van, és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Könyvei sorra jelennek meg a Scolar kiadónál, a legfrissebb Mikor eltűntek a galambok címmel most került a boltokba (itt írtunk róla). Tarlós István elkésett a díjátadóról, Tóth Krisztina erős laudációját pedig Oksanen nem hallgathatta meg (itt meghallgatható), mert nem kapott fülhallgatót a fordításhoz (UPDATE: a Könyvfesztivál szervezői jelezték, hogy Oksanen két nappal a beszéd előtt angolul már olvasta a szöveget, ezért nem volt szüksége fülhallgatóra). Winkler Nóra beszélgetett vele.
A nem irodalmi családba, finn apja és az észt anyja kettős identitású világába beleszületett, majd abban felnőtt szerző elsősorban történelmi témákkal foglalkozik, például Észtország szovjet megszállásával. Egy olyan nemzedékhez tartozik, amelyik a megszállás miatt nem tudott nyíltan beszélni, meg kellett tanulnia a sorok között olvasnia, ez ismerős itthon is. A könyveket mindig nagyon szerette, bár eleinte inkább aludt velük, akármilyen kényelmetlenek is, plüssmaci helyett megtette.
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Húszéves korában találkozott először egy könyvben a deportálás szóval, pedig sok-sok embert vittek el a szovjetek különböző táborokba. Fontosnak tartja, hogy a történelem ne csupán számokból és adatokból álljon, hanem valódi történetekből épüljön fel. "Az olvasóim nagy része például nem tudja, hol van Észtország, de ha azonosulni tud egy karakterrel, őt is képes megszólítani a történet. Ha azt olvassa, hogy ezer ember meghalt, számára az csak egy szám, de ha egy ember történetét átéli, akár sírni is tud raja".
Elmesélt egy elég borzasztó történetet, amit a Tisztogatás című regényében is megírt: a rokonságban található fiatal lányt elvitték kihallgatni, majd ott történt valami. Soha nem derült ki, hogy mi történhetett, mert nem beszélt róla, viszont nem ment férjhez. “Gyerekként nem gondoltam végig, mi történhetett vele, de ez a fiatal nő olyasmin esett át, hogy soha többé nem szólalt meg".
Az észtekről azt mondta Oksanen, hogy azért erős a függetlenségi vágyuk, mert fejlett a kulturális életük, vagyis sokkal nyitottabbak. A finnül író Oksanent meglepte, hogy regényeit különböző nyelvekre is lefordították, elsőként svédre és spanyolra. Olyan nyelvekre, amelyek kultúrájukat tekintve távol esnek az észtektől: “Egy nyugat-európaival nehéz megértetni a cenzúrát, mert aki egy stabil országban nőtt fel, az nem gondolkodik ezen.”
Erős igazságérzete van Oksanennek, és ezt nem én állítom, hanem ő magáról. Ezért empatikus regényei főszereplőivel is.
A könyvei aprólékosan kidolgozottak, minden részletre ügyel, ezért rengeteget kutat egy-egy témában, de ha kell, akkor lőni is megtanul. Mindent nem lehet a könyvekből vagy a fényképekről megtanulni, mondta. Például azt sem, hogy egy pisztoly milyen súlyú, elbírná-e a főszereplő nő. Oksanen ezért megtanult lőni egy fegyverszakértőtől, érezni akarta a lövést, a pisztoly súlyát.
Winkler Nóra beszélget Oksanennel
A pódiumbeszélgetés után kis kavarodás történt, ugyanis megint a sok érdeklődőt vonzó beszélgetést követően akarták átadni a Budapest Nagydíjat, de Tarlós István főpolgármester a dugóban ült. Ezt a műsorvezető jelentette be egy félmosoly kíséretében, majd arra biztatta a nézőket, hogy jöjjenek a színpadra dedikáltatni, ne menjen pocsékba Oksanen ideje. Szegény díszvendégünk előbb felállt, majd leült, nem tudta, mi fog történni, majd ült a színpadon, várta a főpolgármestert. Tarlós jelentős késéssel érkezett, mindenféle reakció nélkül meghallgatta Tóth Krisztina köszöntőjét, majd röviden beszélt a török-magyar barátságról, végül Sofi Oksanen regényeiről.
De térjünk vissza Tóth Krisztinához, aki tényleg szuper szöveget mondott, ami minden bizonnyal a pénteki Élet és irodalomban jelenik meg. Az író Nagy Össznemzeti Családállítás című beszédével köszöntötte Oksanent. A Könyvfesztivál díszvendége nem kapott fülest, de két napja már elolvasta angolul a beszédet - tudtuk meg a Könyvfesztivál szervezőitől.
"Isten hozta Sofi Oksanent egy olyan országban, aminek nincs feldolgozatlan bűne, nincs kibeszéletlen múltja, nincs dolga a családon belüli erőszakkal, és ami a titkosügynök-kérdést is megoldotta” - mondta Tóth Krisztina, aki szerencsésnek tartja, hogy “a magyar olvasók nem ismerik a csontba épült hazugságot, a kettős beszédet vagy az agyonsminkelt női testeket”. Sofi Oksanen témáit és főszereplőit bemutatva azt emelte ki, hogy az írónőnek volt mersze saját történelmük kibeszéletlen ügyeit elővenni, azokat megírni. Mi látszatvalóságban élünk, és inkább elfedjük a problémás ügyeket, mint kibeszéljük.
“Az irodalom mind jobban és jobban teljesít” - zárta remek laudációját Tóth Krisztina.
Sofi Oksanen végül átvehette Tarlós István főpolgármestertől a Budapest Nagydíjat. Ez azért nagy szó, mert tavaly a francia író, Michel Houellebecq díszvendégségekor nem jött el személyesen, nem tetszettek neki a regényei: "Az elismerés most olyan írónőnek szól, aki nemcsak Finnország legismertebb kortárs alkotója, de szó szerinti értelemben nemzetközi hírű irodalmi jelenséggé vált" - méltatta Oksanent Tarlós István.
Miközben a maradék néző is elindult kifelé, Sofi Oksanen azt mondta, "csak a szabad szavak tudnak repülni". Egyébként az új regényén dolgozik.
