Szeretünk úgy gondolkodni a múltról, hogy attól kényelmesen érezzük magunkat a jelenben, ám Timothy Snyder (A vörös herceg, Véres övezet) szerint vannak események, amelyeknél egyszerűen nem vehetjük figyelembe a saját kényelmünket. A legfontosabb ilyen esemény a holokauszt.
„Minden történelem kényelmetlen, de a holokauszt-történelemnek a többinél is kényelmetlenebbnek kell lennie.”
Legalább annyira, mint Snyder eredetileg 2015-ben megjelent, és a XXI. Század Kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható könyve, a Fekete föld – A holokauszt: Múlt és fenyegető jövő, amire a botránykönyvtől a szenzációig számos eposzi jelzőt aggattak már, attól függően, hogy melyik országból és milyen perspektívából vizsgálták. A Yale professzorával a bécsi Humántudományok Intézetében találkoztunk, ahol arról kérdeztük, miért azonosítják a holokausztot a legtöbben Auschwitzcal, mi volt valójában az antiszemitizmus szerepe a történtekben, és mi a kapcsolat a népirtás és a klímaváltozás között.
A holokauszt legfontosabb tényei és eseményei közül sokat még mindig nem értettünk meg, és nem látjuk át a teljes képet, állítja Snyder, aki a könyvében a komplett kép megteremtésére tesz kísérletet.
„Nem elég azt mondani, hogy az emlékezet hibás, mert valahol természetesen mindig azt, vissza kell mennünk a forrásokig és újraírni a történetírást.”
Snyder felidézi a nyolcvanas évek második felének nyugatnémet holokausztvitáját, a Historikerstreit-ot, ahol az izraeli-amerikai történész, Saul Friedländer egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a zsidókat is meg kellene hallgatni. Snyder nagyon jelentősnek tartja Friedländer holokauszttörténetét, melyben zsidó hangokat, ám leginkább német zsidó hangokat szólaltatott meg, ám szerinte a többi zsidóról sem szabad megfeledkeznünk, de mint ahogy a szomszédjaikról sem. Még akkor sem, ha ez rengeteg ellenállást szült azoktól, akik belekényelmesedtek az eddig megszületett holokausztértelmezésbe.
Timothy Snyder: Fekete föld - A holokauszt: múlt és fenyegető jövő
Fordította: Sporoni András, XXI. Század, 2016, 479 oldal, 4990 HUF
Holokauszt és állandó harc
Hitler egyetlen dolgot tudott biztosan a jövőről: azt, hogy a Föld lehetőségei korlátozottak. A világot szerinte éppen ezért a túlélésért folytatott állandó harc mozgatja, amit az emberi rasszok vívnak egymással a földterületekért. A gyengék azért vannak a Földön, hogy az erősebb uralkodhasson felettük, a vérvonal tisztaságának fenntartása pedig kötelesség. Hitler számára a harc nem eszköz volt, hanem maga az élet, a zsidókat pedig „a Föld diszharmóniájáért felelős ökológiai hibaként” látta, akik világuralomra törtnek, és olyan „találmányokkal” térítik el a rasszokat a természetes harctól, mint például az erkölcs, ezért el kell távolítani őket a bolygóról. „Hitler azt gondolta, vegyél el mindent, amit csak tudsz, mert a tudomány nem ment meg téged”, és elutasított mindent, ami fenyegetést jelenthetett a világnézetére. Például az agrártudományt, ami azon dolgozott, hogy mindenki a saját földjéről lakhasson jól. Hitler elképzelhetetlennek tartotta, hogy van bármilyen mód arra, hogy a győzelemre hivatott rassz jövőjét fenyegető éhínség legyőzhető legyen. Úgy vélte, hogy mint minden más, ami az övétől eltérő világnézetet, ne adjisten értékeket akar rákényszeríteni az emberekre, a tudomány is a zsidók műve. A tudomány nem megoldás volt számára, hanem fenyegetés. Háborúját két cél mozgatta: gyarmatosítani a szlávokat, megteremtve így a Lebensraumot, vagyis egy kényelmes életteret, amelyben a német családoknak jobb élete lehet, és dekolonizálni a zsidókat, megszabadulva így azoktól az eszméktől, amik elterelik a figyelmet a természetes harctól.
Holokauszt és nacionalizmus
Snyder egyik sokat vitatott állítása, hogy Hitler valójában nem volt nacionalista.
„A 1920-30-as években végignézett a németeken, és megállapította, hogy a nép hanyatlik, ezért fel kell őket ébreszteni, mégpedig azáltal, hogy a rasszok közötti harc felé fordítja a figyelmüket. Találnia kellett egy utat, amivel belekényszerítheti vagy belecsalogathatja őket a háborúba. Nem nevezte magát német nacionalistának, de úgy vélte, a német nacionalizmus egy hasznos és valódi erő, amit egyéb célokra is fel lehet használni, és pontosan ezt is csinálta. Belevezette a németeket a Lengyelország elleni háborúba, és Goebbelsszel együtt azt mondta nekik, ennek hagyományosan nacionalista okai vannak: a területek visszaszerzése, a haza védelme.”
A háború viszont egyáltalán nem erről szólt, hanem arról, hogy lerombolja a lengyel államot, és egy sokkal nagyobb háborúba keveredjen. A németek olyan dolgokért szerették Hitlert, amikért ő nem feltétlenül állt ki, egyszerűen csak kiválóan manipulátor volt, és remekül bánt mindennel, ami a népet foglalkoztatta. Snyder szerint nincs ebben semmi szokatlan, elég csak megnézni a mai politikusokat, például Donald Trumpot, akit Amerika ugyan nacionalistának lát, de ő egyáltalán nem hiszi, hogy Trumpot érdekelné az ország.
Holokauszt és államrombolás
Még mindig vannak, akik nem ismerik fel, hogy a holokauszttörténetben milyen fontos minden nézőpontból megvizsgálni a történteket, véli Snyder, de nagyon dühösek lesznek, ha ő szóvá teszi ezt nekik. Sokan még mindig azt gondolják, hogy elég, ha kritikusak a gyarmati forrásokkal szemben, amelyek természetesen nagyon fontosak, de minden más hozzáférhető kelet- és nyugat-európai forrást is figyelembe kell venni.
„Nemcsak azért, mert ezek a források gondoskodnak bizonyos egyensúlyról, vagy valamiféle utólagos igazságszolgáltatásként működnek, hanem egyszerűen azért, mert észrevesznek dolgokat, és gondolkodásra ösztönöznek. A legfontosabb példa erre a kettős megszállás-érvelés”,
vagyis, hogy a zsidók tömeges legyilkolása olyan területeken volt a leghatékonyabb, amit előbb a szovjetek, majd a nácik tartottak megszállás alatt. A megszállás egyet jelentett az állam teljes szétverésével. Azokon a területeken, ahol nem voltak meg a szuverenitás alapelemei, vagyis a külpolitika, az állampolgárság és a bürokrácia, a zsidóknak esélyük sem volt a túlélésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy azokban az országokban, ahol mindhárom feltétel adott volt, nem történt pusztítás, ám a mértéke elmaradt a kettős megszállás alá eső területeken történtek mértékétől.
Snyder a bécsi Humántudományok Intézetében tartott előadást orosz-ukrán témában az interjút megelőző napon
Snyder szerint az államrombolás vezetett ahhoz is, hogy az Iszlám Állam épp az amerikaiak által megszállt Irakban tudott felemelkedni.
„Szörnyű hibát követtünk el Irakban, ez pedig szerintem a holokauszttörténelem félreértelmezésén alapul. A neokonzervatívok, akik Irak lerohanása mellett érveltek, holokausztanalógiát használtak: szerintük a holokausztot egy szörnyű, elnyomó állam okozta, Irak pedig szintén egy szörnyű, elnyomó állam, és meg kell tanulniuk a leckét. Ami 2003 után történt, összhangban áll azzal, ahogy leírom a holokausztot: az állam lerombolásával több ember halt meg sokkal gyorsabban, mint a megszállás előtt.”
Snyder a Fekete földben két szélsőséges példán illusztrálja az állami intézmények fontosságát: Észtország és Dánia példáján. Észtország 1940-es szovjet megszállása teljesen megsemmisítette a politikai elitet, és lerombolta az állami intézményeket. Amikor 1941 nyarán megérkeztek a németek, az általuk kínált felszabadítást összekapcsolták a zsidóktól való megszabadulással. Dánia ezzel szemben nem élte át a szovjet megszállást, és egészen a németek 1940-es érkezéséig nem sodródott bele a második világháborúba. A megszállás enyhe volt, a dán választások továbbra is demokratikusak voltak, a zsidó állampolgáraik kijátszása a németeknek pedig sértette volna az ország szuverenitását, így ez nem is történt meg. A dán zsidók 99 százaléka túlélte a holokausztot, míg az észt zsidók 99 százalékát megsemmisítették.
„A német források nem igazán tekintik kettős megszállásnak azt, ami sok ország esetében történt, mert nem hajlandóak elhinni, hogy a kelet-európaiak politikailag is gondolkodhattak. Egyfajta szubhumán lényeknek tekintik őket, akiket manipulálni lehet” – véli Snyder. „Eszükbe sem jut, hogy a kelet-európaiak is képesek manipulálni a németeket, vagy ha fel is fogják, hogy ez történik, nem jegyzik le, nem írják meg Berlinnek. A zsidók viszont észreveszik a dolgot: van egy csomó ukrán elsődleges forrás, amiben arról írnak, hogy milyen érdekes, hogy a szomszédjuk először a szovjetekkel, majd a németekkel kollaborál.”
A megszállt területek lakói közül néhányan úgy gondolták, ha segítenek a németeknek, a németek is segítenek nekik. Mások a helyi politika szintjén gondolkodtak: „ha ezeknek az embereknek az oldalára állok, akkor valószínűbb, hogy nem küldenek német munkatáborba, ha azt mondom nekik, hogy a zsidók szovjet kollaboránsok voltak, akkor nem tűnik fel nekik, hogy igazából én voltam az.” Snyder szerint azok, akik úgy gondolják, a zsidókat az antiszemitizmus miatt ölték meg, optimisták, mert bár az antiszemiták öltek zsidókat, de számos olyan ember is, aki nem volt antiszemita. Ezzel pedig el is érkeztünk a Fekete föld újabb sokat vitatott állításához, az antiszemitizmus túlértékelt szerepéhez a holokausztban. Snyder nem állítja, hogy az antiszemitizmus nem számít, de szerinte hiba lenne kizárólag ezzel magyarázni a történteket, hiszen a holokauszt nem kizárólag Hitler világnézete miatt történt meg.
Holokauszt és antiszemitizmus
„Hitler antiszemitizmusa az antiszemitizmus egy nagyon extrém fajtája volt. De ez nem csak igen-nem kérdése, számos antiszemita ember van, akinek nézetei messze esnek Hitler ötletétől, hogy minden zsidót el kell távolítani a bolygóról. Nagyon gyakran az történt, hogy az emberek különböző okokból üldözték vagy irtották a zsidókat, majd az antiszemitizmussal indokolták a tettüket. Ha én kollaboráltam a szovjetekkel, aztán megölök valakit, és azt mondom, ő volt a kollaboráns, akkor az, amit mondok antiszemita lesz, de nem azért ölöm meg, mert antiszemita vagyok. Azért kell antiszemitának lennem, mert megöltem.”
Snyder szerint az emberek szeretik azt gondolni, hogy volt valamiféle terv a zsidók kiirtására, és a németek követték ezt a tervet. „Nem volt terv. Szándék volt, és tanulási, kísérletezési folyamat.” Minél nagyobb káoszt teremtettek a megszállt területeken, minél közelebb kerültek az anarchiához vagy az államnélküliséghez, annál több terük maradt a kísérletezésre. Mivel a nők és a gyerekek legyilkolásának tabujával meggyűlt a bajuk, az effajta kényes műveletek lebonyolításába gyakran vontak be helyi lakosokat, és Snyder szerint valószínűleg ez lehetett az egyik oka annak is, hogy bevetették a szén-monoxidot. Zárt terű furgonokba terelték a gyerekeket, majd a raktérbe vezeték a kipufogógázt, így nem kellett az áldozataik szemébe nézniük.
„Az emberek azt gondolják, egy zsidók legyilkolására szolgáló terv a legrosszabb a világon. Szerintem van, ami még ennél is rosszabb. Az, hogy neked egyáltalán nem számít, hogy mi történik velük”,
vagyis morálisan teljesen közömbös, hogy milyen módon távolítod el őket.
Holokauszt és Auschwitz
Fontos, hogy emlékezzünk Auschwitzra, de ha csak arra emlékezünk, akkor ismét olyasmit csinálunk, ami sokak számára kényelmes: a németeknek azért, mert mondhatják, hogy a német nép semmit sem tudott arról, hogy mi történik az ország határain túl. Ez nemcsak abszurd, de lehetetlen is, hiszen a holokauszt két évvel Auschwitz beindítása előtt kezdődött, tömeges agyonlövésekkel Szovjet-Belorusszia, Szovjet-Ukrajna, Szovjet-Oroszország területén. A zsidók tömeges lemészárlása azok között a németek között is beszédtéma, akik csak közvetett szemtanúi voltak a gyilkolásnak, például a megszállt területeken harcoló szeretteik levelei által.
Egy német katona így írt feleségének a belorussziai Mogiljovban meggyilkolt zsidó csecsemőkről:
„Az első célzásnál a kezem remegett egy kicsit, de az ember hozzászokik. A tizediknél mar nyugodtan céloztam, és biztos kézzel el is találtam sok nőt, gyereket, csecsemőt. Nem felejtettem el, hogy odahaza két gyerekem van, akikkel ezek a hordák ugyanígy bánnának, ha nem tízszer rosszabbul. A halál a mi kezünk által szép, gyors halál volt, azokhoz a pokoli kínzásokhoz képest, amelyeken ezrek és ezrek mentek keresztül a GPU börtöneiben. A csecsemők szép ívben repültek a levegőben, és mi röptükben lőttünk beléjük, mielőtt a testük beleesett a gödörbe és a vízbe.”
Auschwitzot olyan országok zsidóinak megsemmisítésére tervezték, amelyeket még szuverénként ismert el a náci Németország, vagyis olyanok megölésére, akik a német államrombolási zónán kívül éltek. Hogy hány ilyen zsidó halt meg végül Auschwitzban, az azon múlt, mely ország területén éltek, mert a deportálás csak akkor ment zökkenőmentesen, ha a szuverén országok lemondtak a zsidóikról. A Fekete földben Snyder definiálja az Auschwitz-paradoxon fogalmát: ez azt jelenti, hogy nagyobb volt a túlélési esélye azoknak a német fennhatóság alatt élő zsidóknak, akiket Auschwitz-ba kellett volna küldeni, mint azoknak a német fennhatóság alatt élő zsidóknak, akiket nem oda szántak. Auschwitz a zsidók kiirtásának univerzális gondolata mellett így azt is demonstrálja, hogy milyen nagy szerepet játszottak a megvédésükben az állami intézmények.
A holokauszt Auschwitzban való limitálása a Szovjetunió és a posztszovjet nemzetek számára is kényelmes volt, mert Auschwitz volt a holokauszt egyetlen helyszíne, ahol ők nem vettek részt az öldöklésben. Annak a 2,5 millió zsidónak a halálában, akiket az elfoglalt Szovjetunióban öltek meg, az oroszoknak, ukránoknak, fehéroroszoknak, észteknek, letteknek, litvánoknak, krími tatároknak és mindenki másnak is volt felelőssége, de ha csak Auschwitzról beszélünk, nem kell ezzel konfrontálódniuk.
„És kényelmes nekünk, a többi embernek is, mert úgy gondolunk Auschwitzra, mint valamiféle gyárra, egy helyre, néhány épületre. Az emberek, akik a parancsokat adták, németek voltak, de a holokauszt nem történt volna meg helyi együttműködés nélkül. Az 1944-es német megszállás megváltoztatta a magyar kormányt, de az új kormány tudta, hogy milyen ideológia mozgatja a magyar lakosságot.”
Holokauszt és környezet
„A jövő érzését a jelenben kell kialakítani, abból, amit a múltról tudunk” –írja Snyder, de vajon mit látott Hiter a múltban az első világháborúban tapasztalt éhezésen kívül, amiből egyenesen következett a holokauszt?
„Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert a kiindulópontom a könyvhöz az volt, hogy ha megértjük a múltat, akkor lehetséges, hogy tanulunk belőle, vagy legalább előre tudunk jelezni bizonyos eseményeket. Hitler nézőpontja a múltról teljesen más volt: szerinte a múltnak nincs számos perspektívája, hanem egyszerűen alapigazságokat reprezentál. Rasszokhoz tartozunk, küzdünk az élelemért, de a zsidók megakadályoznak minket ebben. Amikor Hitler a múltról gondolkodott, nem próbálta meg úgy értelmezni, mint a történészek. Ehelyett felállított egyfajta rendszert, és azt alkalmazta mindenre. Így nem volt nehéz azt mondania, hogy a kétezer évvel ezelőtti események alapvetően hasonlítanak a jelen eseményeihez, mert mindegyiknek ugyanaz volt a kerete.”
Fenyegető jövő, olvasható a Fekete föld alcímében, a fenyegetést pedig Snyder az utolsó fejezetben fejti ki, ahol arra figyelmeztet, hogy ha nem tanulunk a történelemből, akkor van rá esély, hogy újra megtörténhet egy holokauszthoz hasonlóan nagyszabású katasztrófa. Snyder lehetséges forgatókönyveket is felvázol: szerinte valószínűtlen ugyan, hogy Kína valaha is kifogyna az élelmiszerből, de egy esetleges ökológiai pániknak komoly következményei lehetnének. Ugyanígy aggódik amiatt is, hogy az oroszok számára nem számít a területi szolidaritás, az amerikaiak pedig nem ismerik fel a globális felmelegedés nagyon is valós problémáját. A klímaváltozás figyelembe nem vétele nem az egyetlen oka egy népirtó katasztrófa kialakulásának, de sokkal valószínűbbé teszi azt.
„Nem hisz minden amerikai a globális felmelegedésben, de 20 év múlva, amikor a Délnyugat elsivatagosodik, hinni fog benne. A kérdés, hogy addigra hogyan gondolkodnak majd: úgy, hogy itt ez a katasztrófa, aminek megelőzéséért nem tettünk semmit, vagy úgy, hogy a tudomány megment majd minket. Ez nagyon fontos különbség.”
Snyder emlékeztet rá, hogy több mint 1,5 millió iraki menekült Szíriába az amerikai offenzíva elől, ez pedig valószínűbbé tette a szíriai polgárháborút. A szíriai háború kirobbanásában azonban nemcsak a más országból érkező menekültek száma, hanem a klímaváltozás is szerepet játszott. Az elmúlt 25 évben számos nagy aszály pusztított az országban, a legutolsó olyan súlyos volt, hogy az északkeleti régióban a mezőgazdaság teljes összeomlásához vezetett, emiatt hatalmas tömegek áramoltak a falvakból a városokba, a kormány pedig nem kezelte a helyzetet.
„Szíriában két olyan tényező együttállását látjuk, ami lehetővé teszi egy globális katasztrófa kialakulását. Az ökológiai pánikét és az államrombolásét. Ha ezek mellett egy harmadik tényező, egy (Hitler világnézetéhez hasonló) globális ideológia is fennáll, akkor olyasmi történik, mint a holokauszt. De már egy vagy két tényező elég a népirtáshoz.”
