Pilcz Roland a Nagy Amerikai Álmot kóstolgatva színez tengerentúli képregényeket (ahogy arról korábban már beszámoltunk), mostanában leginkább a Zenescope Entertainment kiadónak, ami modern csavarokkal és körítéssel gondol újra a klasszikus meséket, Piroskától Pinocchióig. Közben itthon is szorgalmasan dolgozik saját kaland/vígjáték sorozatán, a Kalyber Joe-n, amit azonban maga ír és rajzol is, nem "csak" a már elkészült képeket tölti fel színekkel. A rendszerváltás utáni magyar piac első szériája az egyik legszórakoztatóbb hazai képregény, aminek legújabb, ötödik kötete most jelenik meg a hétvégi Könyvfiesztába olvasztott szokásos, év végi Hungarocomixon (ahol dedikálni is fog). Pilcz mesél Kalyberről, az amerikai munkákról, és egy eddig sehol nem említett, bár kétséges végkimenetelű filmes és Star Wars-projektről.
Min dolgozol jelenleg?
Most készül a Kalyber első részének várva-várt felújítása. Már hét éve, hogy kijött, és „legendásan” félre volt benne nyomva néhány oldal. Jövőre végre megjelenhet hibátlanul, az eddigi újrakiadásokhoz hasonló esztétikai javításokkal. Minden rész a szívügyem, de az első gyerek az első gyerek. Mindent beleadok! Ezenkívül a 6. könyvön is dolgozok, melynek Végzet lesz a címe, és lezárja a sorozatot (de legalábbis az első ciklusát biztosan). Nagyon komolyan veszem, egy grandiózus kalandra készülök, ami Velencében fog játszódni. Ez is óriási szívügyem, a most megjelenő 5. könyvben ki is fejtem, miért.
Dolgozok még egy új strip-sorozaton a Schönherz Iskolaszövetkezetnek, ami egy informatikus/kocka, Ernő és egy multidi(ó)menzionális mókus, Tivadar kalandjairól szól majd. Jópofa cucc lesz; hamarosan indul a szövetkezet fészbúkoldalán. Érdemes lesz követni. Emellett most készítettem egy albumborítót a Krumpliczukor punkzenekarnak, s, ha már punk, steampunk hajókat festek digitálisan, szabadidőmben. És erről még soha nem beszéltem nyilvánosan, de van egy dédelgetett projektünk a Rejtő Jenő-képregények felújítójával, Garisa Zsolti rajzolóval, aki elkezdte átjavítani a Fazekas Attila-féle Star Wars képregényt is, de annyira belelendült, hogy egy teljesen eredeti, eszméletlen minőségű adaptációt kerekített a projektből, részletesen, kivágott jelenetekkel, mindennel, és ugyan még csak az elején tart, minden eddigi feldolgozást felülmúl. Én persze a színeket adom hozzá, ami jó móka, attól függetlenül, hogy nem tudjuk, milyen módon lehetne ezt egyszer közölni.
Megélsz a képregényírásból, -rajzolásból, vagy van mellette más munkád?
Sajnos nem a képregényeim tartanak el, hanem én tartom el a képregényeimet. Mellette mindenféle grafikai melókkal, és külföldi, főként amerikai képregények színezésével foglalatoskodom.
Itthon a képregényeidet magad írod, rajzolod, húzod ki és színezed, Amerikában „csak” színezőként tevékenykedsz. Miért pont erre feküdtél rá?
Főként mert sosem voltam az a rajzoló típus. Ez furán hangzik azok után, hogy egész életemben rajzoltam. De engem mindig a mögöttes rész érdekelt. Sztorit mesélni, kalandokat kitalálni, és ezáltal át is élni őket. Szép lassan fejlődött a tudásom, viszont önfejű vagyok, és nem szeretem, ha mások mondják meg, mit rajzoljak. Ezért kezdtem a színezésben gondolkozni, hiszen akkor már több saját kötetemmel szereztem egy biztos technikai gyakorlatot. Ez sokkal inkább automatikus folyamat, és nem vesz annyira igénybe, hogy ne tudjak mellette a saját dolgommal foglalkozni. Persze kevesebbet is fizet, mint a rajzolás.
Milyen amerikai kiadóknak dolgozni ? Ez egy megvalósult álom, vagy egy keményebb realitás? Hogy kezdődött?
Mondhatni megvalósult álom, de inkább egy cél volt a sok közül, egy elérendő állomás, ami után még megannyi következik majd, remélem. Mezei Magyar Képregényesként ez persze korábban elérhetetlen dolognak tűnt. Aztán szép lassan haladtak előre a dolgaim, és arra gondoltam, miért ne dolgozhatnék külföldre, mint színező. Ekkor találkoztam Tondora Judittal, aki egy ideje már rajzolt külföldi kiadóknak, és lehetőség adódott az ő munkájának a színezésére. Ez össze is jött, és onnantól több mindenen együtt dolgoztunk. Később már más rajzolók munkáit is színeztem, főleg a Zenescope kiadónál. Jövőre szeretnék még tovább lépni, de, hogy merre, az még számomra is nyitott kérdés.
Hogy folyik a munka, milyen a kapcsolatod az írókkal, rajzolókkal, szerkesztőkkel, mekkora művészi szabadságod van?
Teljesen online megy minden. Van, hogy csak szerkesztővel van kontakt, van, hogy az íróval is. A rajzolókkal általában nem, mert ők is csak „zsoldosok” és nincs igazán beleszólásuk a további munkába. Művészi szabadság annyi adódik, amennyit érzésre megengedhetek magamnak. Ha valami jól sikerül, azt a szerkesztők is érezni fogják. Ettől lesz valaki jobb, mint az átlag. Ha valaki bizonytalankodik, akkor középszerű lesz. Aztán a szerkesztő úgyis szól, ha valami nem tetszik.
Milyen sorozatokon dolgoztál a legszívesebben, illetve milyeneken dolgoznál szívesen a jövőben? Álomprojektek?
Mindig annak tudok örülni, ha van előrelépés a munkában, és tök jó, hogy eljutottam a Zenescope fő sorozatáig, a Grimm Fairy Tales-ig. Jelzem, olyan nagyon sosem fogtak meg ezek a témák, inkább a rajz minőségétől függ, hogy mennyire élvezetes a színezés. A 76. szám például egész jó volt. Rajongóként Star Wars, Indiana Jones képregényen szívesen színeznék. Előbbi –bár nem épp egyszerű dolog- még akár össze is jöhetne, hisz dömping van Csillagok Háborújából, és az új filmek miatt ez még inkább erősödni fog. De Indyvel mostohábban bánnak e téren.
Vannak új amerikai projektjeid, folyamatosan foglalkoztatnak?
Változó. Az utóbbi hónapokban az új Kalyberre koncentráltam inkább, ami már nagyon rám fért, mert 2 éve megállás nélkül színeztem csak. Ahogy említettem, jövőre akarom magam új lendülettel bevetni e téren. Közben egy nagy hollywoodi filmhez is készítettem képregényes jellegű storyboardot, de még nem tudni, mi lesz belőle. Erről nem is mondhatok többet egyelőre.
Mesélj a Kalyber ötletéről, indulásáról, az inspirációkról!
Sosem akartam vele túl nagyot mondani. „csak” szórakoztatni. Elsőnek magamat. Aztán másokat is. Mivel már 17 éve, hogy kitaláltam a figurát, egészen hozzám nőtt, mint egy régi barát. Ezért is ennyire a szívem csücske. Persze sok fázison átment a karakter. Először egy vadnyugati kutya-seriff volt, innen a Kalyber név. Tizenegy éves voltam ekkor. Később egyre többet akartam vele kifejezni, egyre igényesebben; mondhatni együtt nőttünk fel. Hamar embert csináltam belőle, és sokat komolyodott, de a fő vonalai megegyeznek a gyerekkori rajzaimon levőkkel. Filmek, képregények persze nagy hatással voltak és vannak rám, de már az elejétől fogva azért szerettem meg az egészet, mert úgy éreztem, hogy van benne valami eredetiség, és ezt jó lehetőségként éltem meg. Imádom a fejlődéstörténeteket, és a Kalyber már-már egy fejlődéstörténeti iskolapélda.
Közel a sorozat vége – milyen érzése ez, és miért döntöttél úgy, hogy újraszínezed a régebbi számokat?
Közeleg a vége, de még sok munka hátravan addig. Ráadásul valamilyen formában utána is szeretném folytatni a sorozatot. A legjobb ötleteim egy új szériához jönnek! Az új kiadásoknál nem újraszínezésről van szó, hanem esztétikai felújításról. A második részben is csak bele-belenyúltam a színekbe, de ugyanennyire, vagy még inkább bizonyos rajzi részletekbe is. Igaz, most az első résznél egészen visszamegyek a fekete-fehér vonalrajzokig. A lényeg az egészben, hogy a kezdeti bizonytalanságokat javítsam, és így egy szintre hozzam a sorozatot, de ne változtassak annak szellemiségén, történetén. Ha már újra ki kell adni a részeket (mert a második elfogyott), akkor történjen az a legjobb formában.
Mit fogsz csinálni a Kalyber Joe után, vannak már ötleteid új magyar sorozatokra?
Rengeteg ötletem van. De próbálok bölcs maradni, és éretlen gyümölcsöt nem szakítok le az ötletfáról. Most épp egy régóta érlelődő tervemet környékezem egy új képregénysorozathoz. Úgy érzem, hamarosan bele lehetne kóstolni. Kalyber világa már mondhatni rutin számomra, és emiatt nagyon izgalmas mást csinálni. Remélem valami szuper dolog fog kisülni belőle, és akár már jövőre megismerhetik az olvasók. Ugyanakkor a Kalyber „befejező” része is egy óriási kihívás, egy új terepen, amit már több mint 15 éve dédelgetek, de sosem éreztem elérkezettnek hozzá az időt. Most ez is végre beérni látszik. Olyasmi ez, mint a desszert egy fenséges ebéd végén. „The best is yet to come!”
Látsz bármi esélyt arra, hogy a magyar képregény helyzete megváltozzon? Vagy végleg marad az a megoldás, hogy aki ebből akar megélni, külföldre megy?
Hát a megélhetés szempontjából még egyelőre nem látok sok esélyt. De attól még termelődhetnének jó szerzők, jó képregények. Persze, amíg napi 10 órákat kell dolgozni valami máson, legyen akármilyen jó is egy alkotó, nyilván nem fog tudni mindent beleadni egy hobbi-projektbe. Ugyanakkor a legjobb dolgok lelkesedésből születnek.
Mit tudnál tanácsolni annak, aki hozzád hasonlóan külföldön próbálna érvényesülni?
Fejlődjön, tanuljon, legyen a saját területen tájékozott, legyen türelmes és kitartó. Akkor nagy baj nem lehet!
