Hírek usa philip roth

Philip Roth most már tényleg végleg visszavonul

.konyvesblog. | 2014. május 19. |

Philip Roth jó másfél évvel ezelőtt nagy megrökönyödést keltve egy francia magazinnak adott interjújában jelentette be, hogy befejezi az írást, majd utóbb azzal foszlatta szét a rajongók reményeit, hogy kifejtette: tulajdonképpen nagyon is élvezi, hogy nem kell írnia.

Philip Roth azonban most már végleg visszavonul: utolsó interjúját a BBC-nek adta, melyet kedden sugároz majd a csatorna. Ebben az amerikai író megerősítette, hogy nem kíván többet a nyilvánosság előtt szerepelni. Noha néhány évvel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy el sem tudja képzelni az életét írás nélkül, Roth most azt mondja: tévedett akkor, hiszen az évek során egészen egyszerűen eljutott oda, hogy már nem tudott miről írni. Elismerte, hogy rettegett attól, hogy ha felhagy az írással, akkor nem lesz mihez kezdenie, ennek ellenére nem látta értelmét a folytatásnak. Tudta, hogy jobb már nem lesz, de miért akart volna rosszabb lenni? Ráadásul visszavonult íróként nagyon is jól érzi magát vidéki otthonában.

Korai sikereiről szólva Roth elmondta, hogy többféle hírneve is volt (irodalmi, szexuális, őrült fickó, stb). Volt, hogy száz levelet is kapott egy héten, némelyik boríték pedig bikinis lányok fényképeit is magában rejtette. „Rengeteg lehetőségem volt arra, hogy tönkretegyem az életemet” – vallja azokról az időkről Roth, akinek sikerszériája azonban kitartott egészen idős koráig.

Roth utolsó regénye, a Nemezis 2011-ben jelent meg magyarul.

Forrás: Telegraph

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Mindig erősítették egymást” – Krasznahorkai László és Tarr Béla életműve a Margón

Hogyan jelennek meg Krasznahorkai és Tarr munkásságában az angyalok? Szegő Jánost és Máté Gábort kérdeztük.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.