Philip Roth kiakadt a Wikipediára

.konyvesblog. | 2012. szeptember 09. |

Philip Roth a The New Yorker magazinban közzétett nyílt levelében fordult a Wikipedia szerkesztőihez (a szöveg teljes terjedelmében itt olvasható): az író azt kérte tőlük, hogy a Szégyenfolt című regényéről szóló bejegyzésből töröljék azt a „téves állítást”, miszerint a művet „állítólag Anatole Broyard író élete inspirálta”.

Az író először közvetlenül a Wikipediát kereste meg, de azzal utasították el, hogy a módosításhoz „másodlagos forrásra” is szükségük lenne – önmagában az író szava nem volt elegendő. Ekkor döntött úgy Roth, hogy a nyilvánossághoz fordul.

A szerző szerint szó sincs arról, hogy Coleman Silk alakját Bayardról mintázta volna. A Szégyenfolt cselekményét, és így a főszereplő sorsának alakulását is Roth egyik barátjának, Melvin Tumin szociológia-professzor életének egyik mozzanata inspirálta. Tumint ugyanis – akárcsak Coleman Silket a regényben – igaztalanul rasszizmussal vádolták meg. Az író állítja: ez volt az, ami a Szégyenfolt megírására késztette, nem pedig Anatole Broyard élete, amelynek részleteiről ő maga alig tud valamit.

Sokan vélhetően azért vontak párhuzamot a Szégyenfolt főszereplője és Broyard között, mert mind a ketten olyan férfiak voltak, akik bár fekete felmenőkkel bírtak, de világos bőrszínűk miatt mindenki fehérnek nézte őket, és nem is tettek semmit azért, hogy eloszlassák ezt a tévhitet. Philip Roth egyébként nyilatkozataiban több alkalommal leszögezte, hogy hónapokkal a regényírás kezdete után értesült csak arról, hogy Broyard afroamerikai származású volt.

A Wikipedia szócikke azóta némiképp módosult, így az most már részletesen hivatkozik Roth nyílt levelére is.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.