Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Kulcslyuk Kiadó, 350 oldal, 2012, 2865 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Pál Feri atya a posztcsernusi traumában szenvedő Magyarország megváltója: a laza, stand-upos katolikus lelkipásztor végre nem mondja meg, mi a tuti, és nem üvölt, hogy bevállalod-e vagy sem. Mégis könyvet ír: A szorongástól az önbecsülésig a negyedik kötete.
Pál Ferenc a tökéletes hollywoodi pap, életéből Oscar-díjas filmet lehetne forgatni. Válogatott atléta volt, magasugró bajnok, akit egyre jobban foglalkoztatott mindenféle vallás, beleértve a hinduizmust, buddhizmust és a kereszténységet. Egy ideig megpróbált olyan életszabályok szerint élni, mint a hindu szerzetesek. Végül a kereszténység felé fordult, a teológiára viszont már kialakult a világlátással érkezett, amely nem mindig fedte az elöljárói elképzelését, akár a papnevelésről, akár a jövendőbeli papságról. Mivel hajlandó volt kiállni véleményéért, hatodéves korában eltanácsolták a papnevelő intézetből. Egy évig szociális munkásként dolgozott, majd diakónus volt egy plébánián. A második év végén beadta a jelentkezését a bíboroshoz papszentelésre, amit ő elfogadott, így végül mégis felszentelték. Először Terézvárosba került káplánnak, ahol a 17 fős hittancsoportja négy év alatt kétszáz főre duzzadt. Mikor áthelyezték, ez a baráti közösség kérte, hogy ne tűnjön el, és tartson nekik hetente előadást valahol. 11 éve így kezdődött a keddi előadássorozat és a „pálferi-jelenség". Ennyi idő alatt hatalmas közösség épült a pálferisekből, a facebookon pedig 4500 követője van az atyának. A MOM Kulturális Központba (az élő, online közvetítés mellett) már csak belépőjegy árán lehet bejutni a pap előadásaira, aki szenvedélyes, személyes és nagyon szórakoztató szónok, és nem zavarja, ha egy-egy kijelentése nem szerepel a teológiakönyvben. Ezt is elvicceli egy „na, megint mehetek rapportra" legyintéssel, ennél a gesztusnál semmi sem áll távolabb attól, ahogy a katolikus papokról gondolkodunk. Szerinte a hitnek nem csak a bizonyosság a része, hanem a kétely is, előadására pedig nem csak hívők, hanem ateisták is járnak. A kedd estiek több mint kilencven százaléka kifejezetten spirituális érdeklődésű és vallásos, mintegy felük a katolikus egyház tanítása szerint – az országos átlag tizenöt százalék körül van.
A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének vallásszociológiai felméréséből kiderült, hogy a pálferisek között szignifikáns az úgynevezett belső reformerek aránya (ld. a felmérést a cikk második felében). Ők a katolikus egyházzal szemben kritikusok, nem mindenben értenek egyet az egyház tanításával, gyakorlatával, de nem akarják azt elhagyni, hanem belülről szeretnék megreformálni – arányuk negyven százalék Pál Ferenc előadásain. A felmérés rámutat, hogy ők lehetnek azok, akik belőlről változtatják meg egyházukat. Az így kialakult közösséget pedig már nem csaka keddi előadások tartják össze, hanem ezer más program; filmklub, pálferis salsa-tanfolyam, adriai vitorlástúra, de van „társkereső játszóház" is. Az előadások anyaga szerkesztve könyvként is megjelenik. Az élőbeszédre, sztorikra épülő kötetek sokkal inkább támaszkodnak a pszichológiára, mint a teológiára. A szorongástól az önbecsülésig Pál Ferenc negyedik kötete, hivatkozásai között megtalálható Csíkszentmihályi, Jung, Mérő és Maslow is, de idéz Örkényt és Sazbó Lőrincet is. Egyfajta szintézist az a pszichológia alapvetéseiről, ír a hiány-és növekedésmotivált életről, a szeretetéhség és a szeretetmohóság közti különbségről, személyes történetekkel alátámasztva a szakirodalmat. Pál Ferenc azonban a népszerű pszichológia virágzását is kifigurázza előadásaiban, beleértve a saját könyveit is, nem hisz a megváltó könyvekben. Beszél arról a típusról, aki semmi mást nem tesz, csak okos könyveket olvas. „Adok hozzá használati utasítást. Egyáltalán nem érdemes megvenni akkor, ha csak annyit akarsz csinálni, hogy olvasol. Az akkor egy passzió lesz, egy időtöltés. Az hosszú távon nem visz előre. Ha csak olvasunk, csak a szemünket csiklandoztatjuk. Semmi egy kicsit sem lesz jobb."
Egyszerre pap és mentálhigiénés szakember, hogyan oszlik meg ez a két szerep az életében?
Belülről nem úgy élem meg, hogy egyszer ilyen, máskor olyan vagyok, hanem igyekszem tudatosítani, hogy mikor melyik szerepemben vagyok. Belül egyre inkább egységben látom a lélektani dolgokat a spirituális kérdésekkel, a humán- és társadalomtudományokkal. Talán ebből az egységből születik, hogy különböző területeken is jól érzem magam."
Általában nem szokták szeretni, ha valaki túl sok mindenben akar szakértő lenni, ha tól sok mindenre nyitott. Az egyházon belül hogyan fogadják ezt?
Az egyházban természetes, hogy különböző adottságokat, tehetségeket kapunk. Akkor tudunk hasznára lenni sokaknak, ha mindenki törődik a saját képességei kibontakoztatásával, mert akkor nem csak a magam javára fordíthatom, hanem azokéra is, akiknek talán kevesebb van, vagy szükségük van rá. Az egyházon belül gyakran tapasztalom annak a megbecsülését, ha valaki olyasmit tud felmutatni, amivel valódi segítséget nyújthat másoknak.
A szorongással kezdődik a és az önbecsülésig jut el a könyv. Mi alapján választod ki a könyved témáját? Ha jól gondolom, ez valami lenyomata kell legyen a társadalmi vagy egyházi közösség történésinek.
A személyes tapasztalataim nagyon meghatározzák, milyen irányokba indulok , hiszen rendszeresen találkozom négyszemközt és csoportokban is mai létkérdésekkel. Ez a két téma gyakran előkerült. Azért is kezdtem foglalkozni ezekkel a témákkal, mert szerettem volna tenni azokért, akik ilyen kérdésekben fordulnak hozzám.
Miért pont a szorongás most a választott téma?
Mindannyian megsebződünk az életutunk során. Ez a sebzettség, sebződés mindig együttjár több-kevesebb szorongással. Olyan általunk is alakított kultúrában élünk, amihez alkalmazkodni nem kis nehézséget jelent. Az önmagunkhoz, a kultúrához, az egymáshoz való viszonyunkban is megjelenik a szorongás. Ha a szorongás, túl nagy szerepet kap az életünkben, akkor akadályozza a kibontakozásunkat, a fejlődésünket, az emberi kapcsolatainkat. Amennyiben a szorongásainkkal tudunk mit kezdeni, hatékonyabbá, boldogabbá válhatunk.
Gyakran fordulnak hozzád olyan kérdésekkel, amikre nem tudsz jó választ adni?
Általában ilyen kérdésekkel fordulnak hozzám. A találkozásokban egy más dimenzióban vagyunk: hiába vannak válaszaim egy bizonyos kérdésre, az emberre nincs válaszom. Ha el is mondanám egy ilyen találkozásban, miről mit gondolok, az nem jelentené azt, hogy válaszom van az ő élethelyzetére, a személyiségére. A beszélgetésben a válasz tulajdonképpen benne születik meg, legalábbis akkor jó a beszélgetés. Ez a válasz általában nem is a témára születik meg, hanem a saját életére, önmagára, önmagának. Ott nem is a témával foglalkozunk, hanem a személlyel. Tudhatok én akármit, az egy beszélgetésben még akadályt is jelenthet. Sokszor inkább le kell raknom, amit tudok, és fontosabb a nyitottságomat elővenni.
A SOTE vallásszociológiai felmérése a pálferisekről
Az „átlagos" keddi alkalomra járó személy:
- 33-37 év közti hajadon, diplomás, alkalmazásban álló nő, aki valamely egyháznak a tagja, nagyobb valószínűséggel követi is annak az egyháznak a tanítását, nagyon érdekli a spiritualitás, kb. két éve, és rendszeresen jár az alkalmakra, továbbá legalább havonta rákattint a „palferi.hu" honlapra.
- Konkrétabban, az alkalomrajárók:
- 67 %-a nő, 60 % hajadon/nőtlen, 23 % házas, 10% elvált (partnerkapcsolat 2,6%)
- 66 % rendelkezik legalább befejezett főiskkolai/egyetemi diplomával, vagy annál magasabb
- fokozattal, a „csak" érettségivel rendelkezők aránya közel 10 %, és ugyancsak 10% jár most főiskolára/egyetemre
- 65 % alkalmazott/önalkalmazó, 10% tanul, 17% nem alkalmazott/munkanélküli, 7% tanul és dolgozik
- 82 % tagja valamely egyháznak
- vallásgyakorlásában pontosan fele követi valamely egyház tanítását, 40% pedig a „maga
- módján" vallásos, másfél százalék ateista
- 58 % nagyon, 35 % pedig valamelyest érdeklődik a spiritualitás után
- 55 % rendszeresen, 25 % legalább havonta kétszer jár az alkalmakra, 10 % ritkán
- az átlagéletkkor 37,5 év, a medián 33, a legfiatalabb 18, a legidősebb 88 éves, a legnagyobb
- korcsoport a 25-34 éveseké (38 %), a következő a 35-49 éveseké (25%), tehát a fiatal- felnőttek és a középkorúak korosztálya jár ide.
- átlagban 2 éve járnak ide (medián 1), van egy-kettő, aki szinte kezdettől fogva (11 éve)
A beszélgetésekben a kérdés tehát legalább olyan fontos, mint a válasz? Mi a folyamat, amíg a kérdéstől eljutsz a válaszig?
A hetemet úgy szervezem, hogy legyen egy napom, amikor csak olvasok, irodalmazok, jegyzetelek, sőt gondolkodni is szoktam. Ez nem csak azt jelenti, hogy lépésről-lépésre, logikusan átgondolunk valamit. Próbálok összefüggéseket találni, különböző szempontokból ránézni a témára. Hagyok időt, hogy bizonyos dolgok megérlelődjenek. Sokszor tapasztalom, hogy megelégszünk felszínes kérdésekkel. A fölszínes kérdésekre gyakran fölszínes vagy semmitmondó válaszok érkeznek, amikkel nem tudunk továbbjutni, és ilyenkor azt gondoljuk, a téma le is zárható. Ez nem igaz, csak nem tettünk fel elég jó és pontos kérdéseket. Sokat időzöm annál, hogy jó kérdést tegyek fel. Ha megvan a jó kérdés, akkor nem sietek megválaszolni, hanem hagyom, hogy nyugtalanítson, ameddig valami jó nem születik belőle.
Mi az a spirituális intelligencia? Hallottunk már IQ-ról, EQ-ról, de SQ-ról nem.
A társas intelligencia mellett megjelent a spirituális intelligencia kifejezés. A spiritualitásunk a nálunk többhöz fűződő viszonyunkat fejezi ki. A spiritualitásban benne van mindaz, amit nem mi határozunk meg, hanem meghatároz bennünket, ami ilyen értelemben több nálunk, és amivel át tudjuk élni az áhitatot, a megrendültséget, valamiféle szent félelmet, ami mégis vonzó számunkra. Nem elmenekülni szeretnénk tőle, hanem közel kerülni hozzá, kapcsolatba kerülni vele. A spiritualitás az emberi természetnek egy semmi másra vissza nem vezethető dimenziója, a transzcendenshez fűződő viszonyunkat fejezi ki. A spirituális intelligenciába minden beletartozik, ami megmutatja, hogy a dolgok hétköznapi jelentésén túli jelentésére érzékenyek vagyunk, vagy sem. Ha valaki egy kézfogásban vagy ölelésben csak egy kézfogást vagy ölelést tapasztal, akkor nem éli meg a spiritualitást.
Mert önmagán túlmutat, ha egy esküvői szertartásban megfogja a társa kezét, azzal kifejezik az összetartozásukat, kifejezik, hogy egy életre elköteleződtek egymás mellett. Spirituális intelligencia kell ahhoz, hogy adott pillanatban letérdeljek, vagy engedjem, hogy a csönd megcsendüljön. Mindannyian rendelkezünk több-kevesebb spirituális intelligenciával, csak nem mindig nevezzük a nevén, ezért is nem fejlesztjük, nem ismerjük fel a jelentőségét, nem dolgozunk vele elég hatékonyan.
Pál Ferenc atya tanácsait hívők és nem hívők is megfogadják, függetlenül attól, hogy az egyházhoz vagy Istenhez milyen viszonyuk van. Az egyházban már nem nagyon bíznak a felmérések szerint az emberek.
Ezt a megkülönböztetést minden további nélkül el tudom fogadni. Felőlem nézve az egyháztól kapott küldetésemből fakad az, hogy igyekezzek mindenkinek a javára tenni a saját adottságomhoz és tehetségemhez mérten, akkor is igyekezzek ezt tenni, ha valaki az egyházat nem fogadja el. Ez nagy szabadságot ad, mert fölfedezhetjük, hogy ha valamiképpen mások javára szeretnénk lenni, annak sem akadálya, sem föltétele nincsen. Valamit mindig tehetünk egy másik emberért. Nem tudok elképzelni olyan embert sem, akinek ne tudnánk valamivel a javára lenni, attól is függetlenül, hogy hisz-e Istenben. Ennek a szabadságát nap, mint nap megélem.
Szerző: Apró Annamária - Valuska László
