(Orhan Pamuk túlzás nélkül sztáríró – amennyiben az irodalmi sztárságot a hazai és a nemzetközi kritikai és közönségsiker, még ha nem is példátlan, de mindenképp ritka együttállása jelenti. A könyveit eddig 63 nyelvre fordították le, és világszerte 13 millió példányban értékesítették. 54 éves volt, amikor 2006-ban elnyerte az irodalmi Nobelt, és utána még olyan regényeket tett le az asztalra, mint a megszállott szerelemnek emléket állító Az ártatlanság múzeuma, az Isztambul munkás mindennapjait társadalmi alulnézetből bemutató Furcsaság a fejemben vagy egyik legsűrűbb regénye, a magát kriminek álcázó, mégis a legnagyobb keleti és nyugati apamítoszokat feldolgozó (és nálunk legutóbb a hét könyvének választott) A piros hajú nő. Orhan Pamuk a csütörtökön kezdődő 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz, aznap a Millenárison D. Tóth Kriszta beszélget vele, Péterfy Gergely laudálja, majd szombaton a rajongók könyveit dedikálja. Felkészülés gyanánt mi pedig összeszedtünk öt érdekességet róla.
Orhan Pamuk: Cevdet Bey és fiai
Fordította: Nemes Krisztián, Helikon Kiadó, 2017, 728 oldal, 3999 HUF
Nem is írónak készült
Pamuk egészen 22 éves koráig festőnek készült. A család még akceptálta volna, ha fiukból híres költő lesz, építészeti tanulmányai alatt mégis inkább úgy döntött, hogy márpedig írni fog. A festészet ugyanakkor a mai napig nagyon fontos témája a könyveinek – elég csak a 16. századi török miniatúrakészítők művészi dilemmáit (is) feldolgozó A nevem Pirosra gondolni, de nem nehéz Pamuk alakjára ismerni a magyarul először megjelenő Cevdet Bey és fiai című regény harmadik generációs leszármazottjának, a festő Ahmet Işıkçı személyében sem, akinek egyik képe bekerült az Ártatlanság Múzeumának gyűjteményébe is. A festés fontos szerepet játszott egész életében, A nevem Pirosban például a következő definíciót adta róla:
„A festés az elme csöndessége, a szem muzsikája.”
A család
Tekintélyes, gazdag családból származik, melyből születésére jobbára csak a tekintély maradt meg, a vasúti építkezéseken szerzett vagyon elapadt. Bár Pamuk a Cevdet Bey és fiai utószavában fontosnak tartotta leszögezni, hogy az abban szereplő család és a sajátja alapvetően különbözik egymástól, talán nem túlzott az a feltételezés, hogy a magasra jutott, privilégiumait hellyel-közzel őrző, ám régi fényét vesztett família mindennapjait saját élményeiből is merítette. Pamuk mégis kivételezett helyzetben volt, jó iskolákban járhatott, és sikerei lehetővé tették azt is, hogy kizárólag az írásból élhessen meg.
A család mellett életének másik fontos szereplője a város, ahol született és felnőtt. Szinte minden könyve egy óda Isztambulhoz, melyről tavaly – Furcsaság a fejemben című regénye kapcsán – így nyilatkozott nekünk:
„A lakosság természetesen változott. Amikor megszülettem, egymillióan lakták Isztambult, most 17 millióan élnek itt, és ez hatással volt a gazdaságra is. Az elmúlt tizenöt évben roppant gazdasági fejlődés ment végbe. Isztambul építészeti, városi, utcai, mindennapi részletei megváltoztak. 65 éve élek itt, de az elmúlt tizenöt évben több változás történt, mint életem első ötven évében. Amikor Mevlut 1969-ben Isztambulba érkezik, abban semmi nosztalgikus nincs, a város új neki. Nincs meg benne a felsőbb és a középosztályok nosztalgiája, a saját kezével akarja felépíteni a jövőjét, árusítani akar az utcákon. Optimista, és nem áhítozik a régi Isztambul után. Amikor a városba érkezik, valójában azt látja, hogy a régi épületeket lerombolják, és újakat húznak fel helyettük. Negyven évvel később azt, hogy azokat az épületeket, melyeket akkor húztak fel, amikor ő a hetvenes években Isztambulba érkezett, ugyancsak bontják. Rájön, hogy az új utakkal, a rombolással a saját múltját, identitását, az emlékeihez való utat is elveszíti. Emellett roppant gyors gazdasági változást is tapasztalunk, és persze építészeti változásokat, melyek valószínűleg hasonlóak azokhoz, amik a világ más hasonló nagyvárosaiban is végbemennek. Én ezt tapasztalom, és ez a tapasztalat szinte metafizikai káprázatot okozott nálam. Valami olyasmit, amit azután kivetítettem Mevlutra, aki már nem érezte itt otthon magát. Habár ő bizonyosan egyike azoknak az embereknek, akik felépítették az új Isztambult, ez mégsem teszi boldoggá. Az erkölcsi dilemmát az jelenti, hogy az embereknek új épületekre, új szomszédságokra, új otthonokra van szükségük, ám nehéz megvalósítani mindezt úgy, hogy közben megőrizzük a régi szerkezetet.”
Orhan Pamuk: A hősöm részben én vagyok
(Kép forrása)„Nem a Furcsaság a fejemben az első Pamuk-könyv, melyben a városlakók mellett Isztambul játssza a főszerepet, de talán az első olyan regénye, amelyben 2006 irodalmi Nobel-díjasa nem az értelmiségiek vagy a nagypolgárság képviselői, hanem kizárólag a névtelenek és a nincstelenek szemén...
Fel-felbukkanó szereplők és témák
Akad rá példa, hogy Pamuk egy-egy szereplője egy másik könyvében bukkan fel. Az ártatlanság múzeuma hőse, Kemal az eljegyzési vacsoráján például „Isztambul első gazdag muszlim kereskedőjének, a néhai Cevdet Beynek fiaival, lányaival és unokáival” fényképezkedett, de ugyanezen az eseményen felbukkan egy reménybeli fiatal író is, akiről a következőképpen emlékezett meg a narrátor:
„Azokhoz a valaha gazdag családokhoz hasonlóan, amelyek vagyonukkal rosszul bántak, és elvesztették, a Pamukok is visszavonultan éltek, s az újgazdagok között zavartság fogta el őket. A dekoratív anyja, valamint apja, bátyja, nagybátyja és unokahúgai között ülő, huszonhárom éves Orhanon ideges nyugtalanságán kívül nem láttam más említésre méltót, mint hogy igyekszik gúnyosan mosolyogni.”
Pamuk gyakran szerepeltet írókat vagy az írással kacérkodó férfiakat regényeiben, igaz, esetükben a siker nem mindig garantált. A Fekete könyv végén így vall hivatásáról:
„(…) semmi sem lehet meglepőbb az életnél. Kivéve az írást. Kivéve az írást. Igen, természetesen, kivéve az egyetlen vigaszt, az írást.”
Pamuk regényeinek sok visszatérő eleme és metaforája volt, ezek közül is kiemelkedik például a hó, a kút és a város (és különösen Isztambul) mint helyszín.
Kép forrása: Helikon
Támadások
Ha 2006 a Nobel-díj miatt Pamuk karrierjének egyik csúcsa volt, akkor 2005 életének egyik legnehezebb időszaka. Ekkor citálták bíróság elé a „törökség megsértése” miatt. Pamukot azért fogták perbe, mert egy svájci lapnak adott interjújában az örmény népirtásról és a kurdok tömeges legyilkolásáról beszélt. Az író ellen végül ejtették a vádat, az eljárást pedig megszüntették, ám egy időben olyan sok fenyegetést kapott, hogy testőr védte.
Saját múzeuma van
Az ártatlanság múzeuma nemcsak egy regény címe, hanem egy valóságos intézmény, melyet Pamuk maga alapított. A múzeum a mindennapi tárgyak gyűjteményével egy unorthodox szerelemnek állít emléket, ennek történetét pedig az azonos című regény adja, amely így a múzeum irodalmi katalógusának is tekinthető. A sztori hőse, Kemal évtizedekig gyűjti a csip-csup, mások számára netán jelentéktelennek tűnő tárgyakat (fotók, elnyomott cigarettacsikkek, porcelánfigurák, sószórók, ruhadarabok, stb.), melyek jelentőségét az adja, hogy valamilyen módon mind a szeretett nőhöz, Füsunhoz kötődnek. A regény szerint a könyv olvasói ingyen léphetnek be a múzeumba, ha lepecsételtetik a (magyar kiadásban az 544. oldalon szereplő) jegyet:
„A múzeum alkalmazottja a könyvvel érkezők jegyét lebélyegzi az Ártatlanság Múzeumának pecsétjével, és ingyen beengedi.”
Ugyanakkor jó tudni, hogy egy könyv csak egy belépésre jogosít.
