Nyaralás, utazás, vakáció – 10+1 gyerekkönyv a nagybetűs nyárról

Ruff Orsolya | 2016. július 08. |

A nyár nem csak az önfeledt lubickolások és a gondtalan pihenés időszaka – az iskolások ekkor nyúzzák a kötelező olvasmányokat is. Mi viszont most az elmúlt egy év kínálatából olyan gyerek- és ifjúsági könyveket választottunk ki, amelyek kimondottan a nyárról, a nyaralásról szólnak. Vannak közöttük klasszikus tábori történetek, akár alternatív útikönyvként is használható mesekönyvek, kamaszproblémáktól és -örömöktől zsongó regények, és a képregényes univerzumot is magukba szippantó kötetek.

Cathy Cassidy: Nyári álom

Cathy Cassidy: Nyári álom

Fordította: Angyalosy Eszter, Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 343 oldal, 2999 HUF

 

Nincs annál jobb, mint amikor a sok családi zűr után az ember végre boldognak látja az anyukáját. Hát, még ha ez a bizonyos anyuka jól megérdemelt külföldi útra indul, a család gyerekeire közben a nagymama vigyáz, ráadásul kitör a vakáció, a faluban pedig még filmet is forgatnak! Summer a tengerparti bulik és a közös fagyizások, bandázások helyett azonban a próbatermet választja. Minden vágya, hogy balett-táncos legyen, ehhez azonban az kell, hogy elcsípjen egy ösztöndíjas helyet az egyik menő tánciskolában. Summer mindent ennek rendel alá: a családot, a barátokat, és saját testét is. A lány szinte észrevétlenül kerül bele abba a spirálba, amely éhezéssel, önsanyargatással és hazugságokkal van kibélelve. Lassan elveszíti kapcsolatát a valósággal is, és hiába tudja, hogy baj van, képtelen hinni az őszinte segítségben. Bár szinte minden hozzávaló adott (nyár, vakáció, tengerpart, románc, bulik) Cassidy ifjúsági regénye mégsem egy tipikus nyári könyv, és problémaérzékenysége, a szerethető karakterek, valamint az okos történetvezetés miatt nem is fullad kiszámítható, gejl happy endbe.

Csapody Kinga: Irány a Balaton!

Csapody Kinga: Irány a Balaton!, ill.: Szalma Edit

Manó Könyvek, 2016, 64 oldal, 1990 HUF

 

Ha nyár, akkor Balaton – ezt az örök igazságot teszi a magáévá Zsuzska, Teó és Rozi, és persze a szüleik. Kalandjaikról nem ők, hanem a családi kedvenc, Tóbiás mesél, utóbbi pedig akár szó szerint is érthető, hiszen útjuk során a rengeteg látnivaló mellett régi balatoni legendák, mesék és regék is felelevenednek. A kötet akár alternatív útikönyvként is használható, és kimondottan az ovis-kisiskolás korosztályt célozza meg. A Balatont körülautózva a legfontosabb látnivalókat veszi sorra, így a Siófoktól Balatonalmádiig tartó túrán életkortól, érdeklődéstől és kedvtől függően ki-ki betyárnak, netán várvédőnek, kastélyban lakó hercegkisasszonynak vagy afrikai felfedezőnek képzelheti magát, ha pedig nagyon elfárad, egy-egy csobbanásra, vízibiciklizésre még mindig ott a megunhatatlan Balaton.

Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor

Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor, ill.: Pásztohy Panka

Pozsonyi Pagony, 2016, 88 oldal, 2990 HUF

 

A nyár legszuperebb nevű táborát az óvó néni kertjében rendezik: a kertjében két óriási diófa áll, az ovisokat pedig homokozó, egy kidőlt fatörzs (amin kalózosat lehet játszani), egy kiszuperált régi Trabant, és egy barátságos kutya várja. A kertben persze lehet focizni meg kergetőzni, ám sokkal izgalmasabb, amikor kincset keresnek, aranymosónak állhatnak vagy sárkánylevest főznek. A táborban kiderül, hogyan kell dióhajót úsztatni, ahogy az is, hogy a parázson nemcsak szalonnát, hanem akár palacsintát is süthetünk, ráadásként pedig bizonyságot nyer, hogy ebéd után még a nagyfiúk is alhatnak egy kicsit.

Méhes György: Öcsi naplója

Méhes György: Öcsi naplója, ill.: Bányai István

Cerkabella Könyvkiadó, 2016, 187 oldal, 3190 HUF

 

Ha valaki még nem tudná, kis Nicolas-nak van egy magyar rokona, Öcsinek hívják. Lehet, hogy a rokonság csak lelki, de ez semmit nem von le a kalandok értékéből. Főleg, a nyári kalandokéból. Például, amikor az osztály a menedékházba kirándul, és egyik pillanatról a másik apacs indiáncsapattá változik, akik már messziről kiszúrják a sápadtarcúak bandáját. Igaz, a skalpgyűjtés ezúttal elmarad, utóbbit azonban a közös szalonnasütés kompenzálja. Vagy például amikor a srácok kincskereső táborba indulnak, ahol szegény Öcsinek Veress Katival kell éjszaka őrködnie (még szerencse, hogy az ellenszenv kölcsönös, így elég jól kijönnek egymással), nappal pedig a hegy sziklái között keresik a JEL-et.

Bosnyák Viktória: Elképesztő!

Bosnyák Viktória: Elképesztő!, ill.: Bernát Barbara

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 210 oldal, 2999 HUF

 

A Tündérboszorkány-trilógiából ismert szereplők megnőttek, Bosnyák Viktória ugyanakkor nem engedi el a kezüket, inkább korosztályt lép, és legújabb kötetében már a kiskamasz-kamasz olvasókat célozza meg. A történet kezdetén Sári és Dóri (és mint később kiderül, a kései Gutenberg-leszármazott Jóhegyi Laci) levelet kap, amely egy titokzatos suli még titokzatosabb gólyatáborába hívja őket. Internetet, mobilt és elektronikus kütyüt nem használhatnak, a kreativitásuk, a rátermettségük és az összefogásuk lendíti előre őket azokon a feladatokon, melyeket a Nemzeti Galéria híres festményei között kell megoldaniuk. Ami már csak azért sem lesz egyszerű, mert időközben sötét figurák bukkantak fel a szálló és a múzeum környékén. A kalandoknak Bernát Barbara képregényei adnak új dimenziót, melyek a cselekménybe ágyazottan, mégis önálló szegmensként csavarnak egyet a sztorin.

David Solomons: Szuperhős lett a bátyám!

David Solomons: Szuperhős lett a bátyám!

Ford.: Fenyvesi Orsolya, Tessloff-Babilon Kiadó, 2016, 320 oldal, 2990 HUF

 

Egy nem várt fejlemény miatt Luke Parker iskolájában egy hónappal előrehozzák a nyári vakáció kezdetét. Ennek akár még örülhetne is, ha nem kellene megtalálnia a bátyját, Zacket, aki egy rejtélyes találkozás (vagy egy fatális véletlen?) következtében ép ésszel aligha felfogható szuperképességek birtokába került. A képregény-bolond Luke-ot alapesetben persze a sárga irigység emésztené (ami azt illeti, emészti is), de miután egy páncélos figura az otthonukból magával ragadta Zacket, nem tehet mást, saját DIY-szupercsapatával a bátyja megmentésére indul. Sok választása amúgy sincs, hiszen nagyjából az univerzum megmentése a tét.

Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz

Molnár Krisztina Rita: Krétarajz, ill.: Simonyi Cecília

Naphegy Kiadó, 2016, 240 oldal, 3400 HUF

 

Ha az ember a barátaitól külön kénytelen tölteni a nyarat, akkor a legkevesebb, ha naplót vagy levelet ír nekik. Már ha legyőzte az írásundorát. Így tesz a jeanos viccek megszállottja, Janó is, aki a bátyjával a Balatonon tölt néhány napot: ebédre lángost esznek, vacsorára fagyit, és a helyi horgászokkal még halat is sikerül fogniuk. Luca falun tölti a nyarat: legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy a piac jobb, mint a vidámpark, a pocsolyafürdés jó móka, az igazán nagy kalandokért pedig elég elmenni az erdő mélyén rejtőző romos házig. A legmesszebb Maléna (és Szibill) utazik: Krétán minden pillanat valóságos csoda, a színek, az ízek, az idegen szó új világot tár fel a kislány előtt, aki rájön arra is: mit szeretne egész életében vezetni.

Anna Woltz: Tess és én – Életem legfurcsább hete

Anna Woltz: Tess és én – Életem legfurcsább hete

Fordította: Rádai Andrea, Pozsonyi Pagony, 2016, 157 oldal, 2490 HUF

 

Az alcímben szereplő legfurcsább hét úgy kezdődik, hogy a tízéves Samuel bátyja a vakáció első napján eltöri a lábát. Orvoshoz kell vinni, és miközben a dokira várnak, Samuel megismerkedik a tizenegy éves Tess-szel, aki láthatólag fittyet hány arra, hogy a szigeten beköszöntött a nyár. Tess ugyanis egy nagyszabású akció kellős közepén van: az apja hamarosan a szigetre érkezik, ami önmagában talán még nem olyan eget rengető dolog. Az viszont annál inkább, hogy a férfinak sejtelme sincs arról, hogy van egy lánya, akinek minden vágya, hogy végre megismerkedhessen vele. A Tess és én egy szélfútta, könnyed, lebegő kamaszmese, melyben a tízéves Samuel olyan kérdésekről is kénytelen elgondolkodni (életről, halálról, a választás szabadságáról), melyek megválaszolása túlmutat a legeslegfurcsább hét eseményein és váratlan fejleményein is.

Kate Hannigan: Édes vakáció – Micsoda meglepetés!

Kate Hannigan: Édes vakáció – Micsoda meglepetés!, ill.: Brooke Boynton Hughes

Fordította: Csépányi Zsuzsanna, Manó Könyvek, 2016, 240 oldal, 2490 HUF

 

A nyári szünetben babaköszöntőre gyűlik össze a család a Suttogó Fenyves panzióban. A kis unokatestvér érkezéséig azonban még rengeteg dolga van Deliának és Willow-nak. Például meg kell akadályozniuk, hogy nővéreik, a kétbalkezes Darlene és Violet még nagyobb pusztítást vigyenek végbe a konyhában. Hiába határozták el ugyanis a lányok, hogy a desszertek készítését nem adják ki a kezükből, az idősebb testvérek mindig megtalálják a módját, hogy a sütő közelébe férkőzzenek. A baj ráadásul nem jár egyedül: Delia ugyanis elveszítette a nagymamától kapott gyűrűjét, és nem kizárt, hogy sütés közben pottyant le az ujjáról. Így az ajándék most valamelyik tortában, kekszben, gyümölcsös sütiben csücsülhet – de a mézeskalács és a minitorta sincs kizárva.

„Tudós Bob” Pflugfelder és Steve Hockensmith: Nick és Tesla - A titkos ügynökök összecsapása

„Tudós Bob” Pflugfelder és Steve Hockensmith: Nick és Tesla - A titkos ügynökök összecsapása

Fordította: Totth Benedek, Cerkabella és Vivandra, 2015, 280 oldal, 2800 HUF

 

A Nick és Tesla-sorozat eleve úgy kezdődik, hogy az ikrek vakációzni érkeznek a Félhold-öbölbe. A gyerekek szülei Üzbegisztánba utaztak, ahol ÁLLÍTÓLAG a szójabab növekedését figyelik. Amíg ők külföldön vannak, Nicket és Teslát szórakozott professzor bácsikájukra, Newt bácsira bízták, aki rendszerint a mennyezetről lógva fogyasztja el a vacsoráját, fejét pedig saját készítésű komposzt-ágyban hajtja nyugalomra. A meghökkent Nick és Tesla ugyanakkor boldogan veti bele magát a nagybácsi laboratóriumába, és kalandjaik során nagy hasznát veszik az összetákolt szerkentyűknek. Találmányaikról részletes leírást is tartalmaznak a kötetek, ha valaki netán cukorka- és kólameghajtású kutya-figyelemelterelő robomacskát szeretne építeni, vagy – mint a legutóbb megjelent titkosügynökös könyvben – ellenállhatatlan vágyat érez egy lufibomba csapda megalkotására.

Colas Gutman: Szutyok nyaral

Colas Gutman: Szutyok nyaral, ill.: Marc Boutavant

Fordította: Pacskovszky Zsolt, Móra Könyvkiadó, 2016, 64 oldal, 1499 HUF

 

A városi forróságban pihegő Szutyok és Lapicsek a tengerre vágyik. Disznó nagy szerencséjükre megsajnálja őket a Kifelejtettek Kempingjének táboroztatója. Így mire egyet pislognak, már az Azúr-partra tartó buszon csücsülnek. De milyen esélyei vannak a tengerparton egy felmosórongyra hasonlító kutyának és egy frizbire emlékeztető macskának? Eleinte nem túl fényesek. Szutyoknak és barátjának sok viszontagságon kell átesnie, mire eljutnak végre a tengerparti Cukipofa Klubba.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!