Nőket és férfiakat is megerőszakolt a diktátor

.konyvesblog. | 2014. május 16. |

Annick Cojean: Kadhafi háremében, fordította: Tóth Tímea

XXI. Század Kiadó, 2012, 304 oldal, 3490 HUF

ac.jpg

2011-ben a francia riporternő, Annick Cojean Líbiában járt, hogy Moammer Kadhafi bukásáról és az országban dúló elhúzódó forradalomról tudósítson, amikor találkozott egy fiatal nővel, aki megosztotta vele megdöbbentő történetét. Soraya (ahogy Cojean hívja) gondtalanul élte a 15 évesek életét, mígnem az iskolájába látogató Kadhafi felfigyelt rá. Nem sokkal később három nő elvette Sorayát a családjától és szexuális rabszolgává képezték, hogy a züllött diktátor kiélhesse rajta mocskos vágyait. A XXI. Század Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Kadhafi háremében című könyvében Cojean bemutatja Soraya életét Kadhafi rémuralma alatt, és feltárja a diktátor módszeres erőszaktevéseinek történetét: a férfiét, aki miközben világhatalmak vezetőivel gazsulált, alattvalóit (nőket és férfiakat egyaránt) saját perverz játékainak alanyaivá tette. Fiatal nőket rabolt el, hogy a szexrabszolgái legyenek, kábítószer-fogyasztásra kényszerítette őket és pornót nézetett velük. Megerőszakolta férfi testőreit, katonáit, minisztereit. Annick Cojean Kadhafi hidegvérű szexuális kicsapongásairól szóló könyvéről, és a fájdalmas múltját feledni próbáló Líbiáról is mesélt nekünk. 

Hogyan talált rá Sorayára? Hogyan nyerte el a bizalmát, és miért döntött úgy a lány, hogy megosztja önnel történetét?

Egy megindító és teljesen váratlan találkozással kezdődött 2011-ben Tripoliban, a Moammer Kadhafi elfogását és halálát követő napok káoszában. Éppen befejeztem egy cikket a Le Monde-nak a nők szerepéről a líbiai forradalom idején. Az interjúk során jutott a tudomásomra, hogy miközben a nők az azt megelőző hónapokban szinte teljesen eltűntek a tévéből, a fotókról és az oknyomozó cikkekből, óriási szerepet játszottak a forradalom során. Bátorították, etették, bújtatták, ápolták a harcolókat. Információkat szereztek a Kadhafi-barát erőkről, elképesztő kockázatot vállaltak, hiszen bármikor elzárhatták, megerőszakolhatták volna őket, mivel a diktátor harcmodorrá tette a nemi erőszakot. Kínosan éreztem magam, mert nehéz volt az erőszak áldozatait szóra bírni a velük történt borzalmakról. Aztán egy napon találkoztam Sorayával. Gyönyörű, fiatal, 22 éves nő volt, aki megjárta Kadhafi poklát. De tényleg csak szerencsém volt. Találkoztam valakivel egy kórházban, és elpanaszoltam neki, mennyire csalódott vagyok, hogy nem voltam képes áldozatokkal beszélgetni. És akkor azonnal megértettem, miért nem beszélgetnek újságírókkal. Nem, hogy egy újságíróval, még a saját családjukkal sem osztják meg szörnyű élményeiket.

És akkor valaki megszólalt: találkoztam egy fiatal nővel Tripoliban, aki annyira elveszettnek tűnt, látszott rajta, hogy beszélni akar, gondoltam, őt könnyen szóra bírom majd. Átalakítottam a tervemet, ugyan másnapra megvolt a repülőjegyem haza, de áttettem a dátumot. Így találkoztam Sorayával. Égett a vágytól, hogy beszélhessen. Annyira hihetetlen története volt és igazságot akart. Tripoliban volt azokban a kaotikus napokban és amikor megpillantotta Kadhafi holttestét a tévében, ellentmondásos érzései voltak. Dühös volt és megkönnyebbült egyszerre. Örömöt is érzett, de ugyanakkor meg is rémült, és főleg arra gondolt, így már senki nem citálhatja az igazságszolgáltatás elé a diktátort. Annyira szeretett volna a szemébe nézni egy tárgyalóteremben, és feltenni neki kérdéseit: abban bízott, hogy egy napon a nemzetközi bíróság előtt kell számot adnia gaztetteiről. Nem tudta, milyen bíróság előtt, de úgy képzelte, valamilyen nemzetközi testület előtt. És akkor ő válaszolni fog a kérdéseire. Ez az álom illant el végleg, és amikor először találkoztunk, azonnal beszélni akart. Azt akarta, hogy megbízzanak benne, és én teljesen bizonyos voltam abban, hogy megbízhatok benne. De újságíróként le kellett ellenőriznem minden egyes szavát.

Hogyan erősíttette meg a történetét?

Számos lehetőség volt. Amikor találkoztunk és elmondta a történetét 2011 októberében, eszembe jutott valami. Mielőtt Líbiába utaztam volna, találkoztam egy líbiai nővel Párizsban. Ő volt a felkelők egyik vezére. Harcolt a forradalom idején, nem akarta, hogy megnevezzem, de a könyv végén köszönetet mondtam neki. Sokat tett a forradalom idején, és egyike azon kevés líbiai nőknek, akik mindent tudtak a nemi erőszakról. Nagyon kevés ilyen nő van, mert a nők nem beszélhetnek. Nem beszélhetnek a családjuknak, sőt néha még az orvosnak sem. Ez egy nehéz és meglehetősen komplikált tabu, ahogy a könyvben is elmondom. Ez a nő számos megerőszakolt nővel találkozott a forradalom idején. Segített nekik eljutni Tunéziába, orvoshoz vitte őket. Rengeteget segített, és megerősítette, hogy nagyon is valóságos dologról van szó. Beszélt nekem a sok nemi erőszakról a forradalom alatt, de említést tett arról is, hogy Kadhafi maga is megerőszakolt, elrabolt nőket, akiket napokig, hetekig vagy akár évekig is bezárva őrzött. Nem tudtam sokat, de ott volt még a fejemben, amit előzőleg mesélt.

Amikor véletlenül találkoztam Sorayával – bár nem kimondottan olyan valakit kerestem, akit a forradalom előtt erőszakoltak meg, inkább a forradalom alatti borzalmak után kutattam –, és elmondta, mi történt vele, azonnal összekapcsoltam azzal, amit a másik nő mesélt, és így összeállt a kép. Ezért sem kételkedtem abban, amit Soraya elmondott. Mikor 2012 januárjában visszamentem Líbiába, és több, mint két hónapot, majdnem hármat töltöttem el ott, lassanként igyekeztem megismerni olyan embereket, akik találkozhattak Sorayával. Aztán ellátogattam az iskolájába, és megpróbáltam megérteni az egész rendszert, és újra és újra ellenőriztem, hogy amit elmond nekem, az tökéletesen megfelel-e az igazságnak. Sok-sok részletet szedtem össze, sokan látták őt és pontosan tudták, hogy kiről beszélek. Persze a közigazgatásban, az államapparátusban dolgozók nem szívesen nyíltak meg. Kadhafi támogatói ma is élnek és többek megőrizték hatalmukat. A forradalom híveivé váltak ugyan, de léteznek és tartanak attól, hogy ezek a nők egyszer megszólalnak majd.

Mesélne azokról a nőkről, akik cinkosai voltak a diktátornak a nemi erőszakban? Ijesztő volt olvasni, hogy olyan nők, mint Mabrouka, részt vettek a lányok kiválasztásában és felügyeletében, és legalább olyan kegyetlenek voltak, mint maga Kadhafi.

Ó, igen, Mabrouka. Azt hiszem a többségük, sőt talán mindannyian Kadhafi szeretői voltak, legalábbis kezdetben. Némelyiküket elvarázsolta, ez kétségtelen. Mások rájöttek, hogy miután együtt voltak Kadhafival, nincs is más út számukra. Reményük sem volt, hogy megváltozzon az életük, hacsak nem válnak a rendszer kiszolgálóivá. Ha ezek a nők az együttműködés mellett döntöttek, pénzt és egyéb előnyöket biztosítottak számukra. Nem lehetett családjuk vagy normális életük, de legalább némi pénzre, autóra, lakásra tehettek szert, és volt, aki mindezt vonzónak találta. Persze elég nehéz megérteni egy olyan személyiséget, mint Mabrouka. Komoly hatalom birtokosa lett  a kezdetektől erre vágyott és meg is kapta. Amikor beszéltem valakivel, aki abban az időben a francia köztársasági elnöki hivatalban dolgozott Sarkozy alatt, elmondta, hogy rendszeresen telefonált oda. Nagyon fontos figura volt, a legfontosabb emberek egyike Kadhafi körül. Mondom neki, ugyan már, hiszen csak a lányokat felügyelte. Nem, nem – felelte – hozzá tartozott a tuaregek ügye, sokat tudott Maliról is. Próbálta magát sokkal fontosabbnak mutatni, mint amilyen valójában volt. Nagy jelentősége volt Kadhafi számára a feketemágia és a lányok miatt, de valójában ennyi volt az egész. Ő persze sokkal többet képzelt magáról.

Mikor Kadhafi ellátogatott Franciaországba és a szomszédos államokba, amikor Olaszországba, Belgiumba utazott, nem is beszélve az összes arab országról, mindig mögötte volt, részt vett a hivatalos vacsorákon, sőt a francia külügyminisztériumba is bejáratos volt. Ami igazán felbőszít, hogy a francia titkosszolgálat tudta, hogy mi zajlik. Talán nem tudták pontosan, nem ismerték az összes részletet, senki sem sejtette, mi történik Kadhafi pincéjében Tripoliban, de sok mindent tudtak arról, hogy mivel is foglalkozik Mabrouka. Mikor találkoztam valakivel, aki ma Franciaország egyik legfontosabb nagykövete, azt mondta nekem: „Tudja, Annick, amikor Mabrouka Párizsba jött, a titkosszolgálat minden lépését figyelte, mialatt bevásárolt”. Ezt a kifejezést használta: bevásárolt. Bevásárolt? Úgy érti, ahogy én értem? Erre azt felelte, igen, lányokat kutatott fel. Diplomaták és rendőrök követték, akik pontosan tudták, hogy miben mesterkedik. Szégyenletes dolog.

Moammer Kadhafi

Sokkoló belegondolni, hogy hírességek és a világ vezető politikusai szemet hunytak efelett. Miért nem vettek tudomást erről?

Így megy ez a diktátorokkal, és ez majdhogynem normális. Lányok veszik körül őket, és bármit megtehetnek a nőkkel. Tiltakoznánk, keményen kritizálnánk ezt a helyzetet, elfogadhatatlannak tartanánk, ha politikai foglyokról lenne szó. Az ilyen mértékű hatalmi visszaélésért bárkit feljelentenénk. De amit a diktátorok tesznek általában nőkkel, azt a közvélemény, a diplomácia inkább elfogadja, ami felfoghatatlan és tolerálhatatlan. Amikor visszatértem Franciaországba, beszéltem egy nagyon jó barátommal, aki kiváló újságíró. Számos alkalommal járt Irakban és hasonló országokban. Sokkos állapotban voltam attól, amit megtudtam Kadhafiról és a fiatal nőkről. Erre azt mondja nekem ez az újságíró: „Ugye tudod, hogy Szaddám Huszein fiai éppen ezt tették a nőkkel?” Lányokat szedtek össze falvakban, megerőszakolták őket és néhány nappal később egyszerűen eldobták őket útközben, gyakran megcsonkítva testüket. „És mondd, írtál erről valaha?” – kérdeztem tőle. Erre azt felelte: „Nézd, az emberek úgyis tudnak erről…” Ez a pasi több száz cikket írt meg Irakról, a politikai foglyokról, a kínzásokról. De egyetlen egy írásában sem foglalkozott azzal, hogy mi történt a fiatal nőkkel. Ez egyszerűen hihetetlen. Elfogadott és természetes, hogy a diktátoroknak nőik vannak, egyfajta háremük, kiválaszthatnak maguknak lányokat, akiket később csak úgy eldobhatnak. Sokkot kaptam. Ilyenkor feljelentést kell tenni! A könyvem egyik célja az volt, hogy akik elolvassák, köztük a diplomaták is, ne érezzék, hogy ugyanúgy hallgathatnak, ahogy eddig tették. Az egész világot elbűvölték az amazonok (Kadhafi női testőrei  a szerk.),  emlékszem, valaki mesélte, hogy Kadhafi sátrában tartottak egy sajtótájékoztatót, és az esemény kellős közepén levette karjáról a gyönyörű karóráját és odadobta az egyik amazonnak, aki éppen ott állt. Mindenki előtt, afféle ajándékként. Nos, valószínűleg ekkor választotta őt szeretőjének arra az éjszakára. Az emberek lenyűgözve figyelték. Azt mondták, hogy mennyire modern gondolkodású, sőt egyfajta feminista. Botrány! Igen, választ várok a politikusoktól és a sajtótól is, hogy vajon miért nem tették fel a legfontosabb kérdéseket. Franciaországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Olaszországban és Katarban is ismerek újságírókat, újságírónőket, akik éppen csak, hogy megúszták, hogy Kadhafi megerőszakolja őket. Többen közülük elmesélték a munkatársaiknak is, nos, a hírekben ennek ellenére normális vezetőként tűnt fel Kadhafi. Ez egyszerűen elfogadhatatlan!

Nem is csak nőkről van szó – azt is említi a könyvben, hogy az őrség férfi tagjait, és a hadsereg több katonáját is szexuálisan molesztálta. Ezek a történetek nyilvánosságra kerültek valaha, vagy ez olyan téma, amiről senki sem beszél?

Tabu volt, de tudjuk, hogy megtörtént. Líbia korábbi igazságügyi minisztere, akivel interjút készítettem, elmondta, hogy Kadhafi utolsó napjaiban is szexre kényszerített fiatal férfiakat. Az utolsó napokban, amikor szökésben volt. Mindezt vallomások is alátámasztják. Otthonában, a háremében is volt néhány fiatal férfi, akikre egyetemeken és más helyeken figyelt fel. Amikor Marbouka éppen külföldi útjain járt, hogy előkészítse Kadhafi utazását – Maliban, Nigerben, Nigériában, tehát olyan helyeken, amelyeket gyakran felkeresett –, mindig előbb megérkezett, hogy nőket szerezzen, és előkészítse az érkezésére rendezett partit. Olyan nőket, akikkel körülveheti Kadhafit, akik csapatostul várják őt, énekelnek és táncolnak nekik, és volt pár férfi is.

Többen mesélték, hogy úgy választotta ki őket, hogy a kezével végigsimította a testüket, hogy megnézze, kellően kidolgozott-e. Miután magával vitte és megerőszakolta őket a diktátor, természetesen lehetetlen volt erről beszélni. Voltak, akik az őrségébe kerültek, és protokollfeladatokat kaptak mellette, és mindig volt egy csapatnyi fiatal férfi, akik mindig a háremet követték. De el kell mondanom, hogy erről a témáról ma is nagyon nehéz beszélni Líbiában, noha sokat fejlődtek már ebből a szempontból. A könyv sokat segített abban, hogy vita tárgya legyen Tripoliban; voltak konferenciák, sőt utcai tüntetések, amelyeken a nők a könyvem francia és arab nyelvű borítójával a kezükben vonultak az utcára. Vannak fotóim, amelyeken az asszonyok kiabálnak, és miközben a borítóra mutatnak, azt mondják: soha többé! Tehát legalább annyit el tudtam érni a könyvvel, hogy elkezdtek beszélni erről az ügyről. De a férfiakkal szembeni nemi erőszak ennél is jóval érzékenyebb kérdés. Persze az, hogy Kadhafi megerőszakolta őket – vajon helyes kifejezés a nemi erőszak? Nagyon szomorú, de több miniszterének is kötelezővé tette, hogy közösüljenek vele, és ők soha nem beszéltek erről a feleségüknek vagy a munkatársaiknak. Óriási szégyen, hatalmas tabu. Egyszerűen nem lehetett erről beszélni.Nekem volt pár tanúm, mert mindezt a saját szobájában művelte velük, ahol nem volt egyedül. Egyszerűen elképesztő.

Beszéljünk arról, milyen nehéz ezeknek a nőknek és férfiaknak normális életet élni ezek után egy olyan társadalomban, ahol ha elveszíted a méltóságodat, értéktelenné válsz.

Amikor Soraya eltűnt, eleinte élvezte a családja teljes támogatását. Amikor megtudták, hogy hol van, sokkot kaptak. Ő volt a család szeme fénye, és nagyon szerették volna, ha egyszer hazatér végre. De teltek-múltak az évek, és már nem voltak képesek visszafogadni. Szégyellték őt. Dohányzott és teljesen másként nézett ki. Tudták, hogy soha többé nem élhet normális életet. És ez a helyzet számos családban, a forradalom idején számos nemi erőszak történt Kadhafi parancsára. A saját szememmel láttam olyan fiatal lányt, aki azért szökött meg a családjától, mert megerőszakolták. Talán 16-17 éves lehetett. Úgy nézett ki, mint egy tinédzser; terhes volt és kétségbeesett. Szörnyű érzés. Próbálta leplezni, hogy gyereket vár. Az emberek lepleket, köpenyeket viselnek, így el tudta rejteni növekedő hasát, mégis megszökött a saját családjától, mert tudták, hogy nemi erőszak áldozata lett. Végül Tripoliban élő nők segítettek neki és megszülte gyermekét. A kicsit örökbe adta, a lány később hozzáment egy felkelőhöz. Néhány fiatal férfi, akik részt vettek a forradalomban, elfogadták, hogy a feleségüket korábban a katonák megerőszakolták, így újra normális életük lehet. Azért teszik ezt, mert úgy gondolják, ez az egyetlen esélyük ezeknek a nőknek. Talán különös ilyet mondani a mi normáink szerint, de boldog házasságban él. Találkoztam vele akkoriban és láttam, amikor terhes volt, amikor örökbe adta a gyermekét, és aztán, amikor férjhez ment. Annyira boldog és megkönnyebbült volt, mert végre visszatérhetett a normális életbe. Legutóbb tavaly nyáron, talán júliusban hallottam róla, és úgy tudom, hogy rátalált a családja. Tripoliban találták meg vérbe fagyva, több késszúrással ölték meg, rettenetes volt. Soha nem fogjuk megtudni az igazságot, de valószínűleg a fivérei voltak a tettesek, és persze semmilyen nyomozás nem indul. Fel voltam háborodva.

Megkérdeztem azt a líbiai asszonyt, aki beszámolt nekem az esetről, hogy mit csinált a rendőrség és, hogy hol tart a nyomozás. Azt mondta, nincsen semmilyen nyomozás, soha nincs hasonló esetekben. Ez egy becsületbeli ügy. Senki nem akarja tudni az igazságot. Senki sem fogja elárulni, ki követte el, és a hasonló esetek meglehetősen gyakoriak. A nemi erőszak és a szex ma is hatalmas tabuk, így minden nő, akit Kadhafi valaha elraboltatott, tisztában volt vele, hogy soha nem lehet újra normális élete. Még munkát sem kaphatnak, akkor sem, ha házasságban élnek. Legalább néhány férjes asszony megőrizhette a titkát, mivel Kadhafi hozzákényszerítette a lányokat a testőreihez. Tehát ebben is ő irányított. Így persze elragadhatta őket újra pár hétre vagy éjszakára, azt csinálhatott, amit akart. Ezek a nők, ha hallgattak, talán túlélhették, a többiek mind megszöktek. Többeket szökés közben ölt meg Kadhafi, és vannak, akik az ország másik végén kis falvakban húzták meg magukat, és egy szót sem beszélnek a múltjukról. Akadtak olyanok is, akik külföldön, Tunéziában, Kairóban, Bejrútban vagy más arab városokban lettek prostituáltak.

Ön szerint Soraya sajnálja, hogy elhagyta Párizst? Volt egy rövid pillanat, amikor eljutott Európába, mégis visszatért Líbiába, és rövidesen újra Kadhafi háremében találta magát.

Nagyon szomorú fejezete ez az ő életének. Igen, sajnálja, de nem volt felkészülve a szabadság élményére, túl fiatal volt hozzá. Ő egy nagyon összetett, bonyolult személyiség. Néha kimondottan zavaróan viselkedett, noha éppen segíteni próbáltam rajta, de a reakciói bizarrak voltak. A többi lányhoz hasonlóan őt is nagyon fiatalon vitték el, azt sem tudta, hogy kell viselkedni, öltözni, hogyan kell bánni a pénzzel, hogyan lehet megélni. Nem ismeri az illemet, fogalma sincs, hogyan kell viselkedni a férfiakkal, azt hiszi, hogy a teste az egyetlen dolog, ami egy férfi számára érdekes lehet. Az összes beszámolója a Párizsban töltött időszakról lehangoló. Teljesen el volt veszve, és természetes reakció volt a részéről, hogy hazautazott Líbiába.

Miben reménykedhet, milyen jövő áll előtte?

Nehezére esik elképzelni a jövőt. Napról napra él, sokat néz tévét, és szerelemről álmodik. Nem sokat jár el szórakozni, mert attól tart, hogy felismerik. Csak keveset mondhatok róla. Líbiában él ma is, küzd a jövőjéért, a démonjaival, alacsony önértékelésével. Nagyon komplikált dolog ez, ezeknek a nőknek mind nagyon alacsony az önértékelésük, de ugyanakkor azt érzik, hogy valaha az uralkodó osztályhoz tartoztak, a hatalom közvetlen közelében éltek.

Mit gondol, a líbiaiak ki akarják beszélni ezeket a történeteket, vagy inkább felejteni vágynak? Van, aki inkább beszélne, más felejtene?

Igen, valahogy így van. Nagyon ellentmondásos. Amikor írtam a könyvet, a világon senki nem akart ezekről a dolgokról beszélni. Nagy volt a nyomás rajtam, mindig azt mondták, hogy nekem és Líbiának is az lenne a legjobb, ha hagynám ezt a témát. Voltak, akiket megfenyegettek, ha beszélnek velem. Engem ugyan nem fenyegettek, de amikor börtönökben és más helyeken jártam, az azért elég kockázatos volt. Ahogy rám néztek azok az emberek, amikor faggattam őket. A legtöbben vissza sem hívtak. Annyira tabu lettem, hogy az áldozatok és a szemtanúk nem mondták el senkinek, hogy beszéltünk. Voltak, akik a szállodaszobámban kerestek fel – egy nagyon kicsi, titkos hotelben – kizárólag az éj leple alatt és utána könyörögtek, hogy a nevüket is felejtsem el. Senki sem akart beszélni, szinte senki. Szerencsére volt pár szövetségesem, mint a korábbi igazságügy-miniszter. Volt néhány nő, aki vállalta értem a kockázatot, és persze Soraya. De tényleg nagyon kevesen voltak.

A forradalom után senki nem akart beszélni az erőszakról, meg akartak tisztulni és tisztítani mindent, ami Kadhafi uralmának 42 esztendeje alatt történt. Senki nem akart beszélni a szexuális bűntettekről és Kadhafi viselt dolgairól, aztán megjelent a könyv Líbiában arab fordításban. Az emberek egy részét valósággal sokkolta. Az interneten láttam, hogy sokan engem támadtak, mások azt mondták, végre, legalább megtudtuk az igazságot, végre meg tudjuk, mi történt asszonyainkkal. Legalább valaki elmondta az igazságot. Vegyes reakciók voltak, de nagyon jó reakciók is voltak közöttük.

Rengeteg vitát generált a könyv a parlamentben is, a képviselők között ma már nők is ülnek, ez korábban elképzelhetetlen lett volna. Aminek legjobban örültem és amire a legbüszkébb vagyok, hogy a törvényhozás megszavazta, hogy a jog védje a megerőszakolt nőket. Ez egy modern és liberális törvény, amelyhez hasonlót talán semelyik másik országban nem fogadtak el. Megtesz mindent, hogy megvédje a nőket és külön kitér azokra, akiket maga Kadhafi erőszakolt meg. Ez korábban elképzelhetetlen volt egy arab országban, ahol a szex és a nemi erőszak tabu. Óriási előrelépés történt és örülök, hogy a könyv segített ebben.

Szerző: r.á.