Az irodalmi Nobel-díjas személyét megtippelni lehetetlen vállalkozás, ez nem az Oscar-díj, ahol az éves filmtermést értékelik, itt teljes életművek ütközhetnek akár egy-egy kimagaslóan fontos regénnyel, és minden évben más-más külsőszempont befolyásolja a végső döntést. A magyar szerzők közül pár éve Nádas Péter a legesélyesebbek között kap helyet, idén már Krasznahorkai Lászlót is megemlítette a Complete Review alapítója.
Idén Ngũgĩ Wa Thiong’o és Haruki Murakami a legesélyesebbek a fogadóirodák szerint, mert bizony itt is a sportfogadó oldalak a legfontosabb iránymutatók. Kettőjük közül itthon Murakami munkásságát ismerjük jobban, előbbi a University of California professzora. „Úgy tűnik, a bizottság tagjai abszolút nyitottak olyasvalakire, mint Ngũgĩ, vagy éppen Krasznahorkai László és Mikhail Shishkin” – állapította meg a M.A. Orthofer a Complete Review-n.
Murakami örök esélyes, mégis meglepetést okozna a kitüntetése, mert bár a könyvei szépen fogynak, és nevét az egész világon ismerik, soha nem hurcolták meg vagy börtönözték be, és nem volt összetűzése a mindenkori hatalommal. Pedig ez a Svéd Királyi Akadémia döntésénél általában előtérbe szokott kerülni. Thiong’o kenyai börtönben raboskodott, Alekszijevicset pedig a hatalom a hazája elhagyására kényszerítette.
Azt nem szabad elfelejteni, amit egy belső csetelés során mi magunk is megállapítottunk:
"a svéd akadémia elitista, és bukik a politikai üldözöttekre, ezzel kb bármilyen érvet át lehet húzni"
Az esélyesek
Philip Roth, aki szintén nagy meglepetést okozna, a New York Times kérdésére bevallotta, hogy azon gondolkodott, hogy ha A Portnoy-kórt Orgazmus a kapzsi kapitalizmus alattra nevezné át, vajon az Akadémia is másképp viszonyulna-e hozzá. A Times arról ír, hogy ha a Nobel-bizottság akár olyan embernek is adhatná a díjat, aki még csak egy vagy két könyvvel büszkélkedhet, mert az nagyjából egyenértékű lenne Barack Obama Nobel-békedíjával. Adják Chimamanda Ngozi Adichie-nek, vagy Ben Lernernek, és lássuk meg, hogy mi történik.
Új névként felbukkant a listán a legújabb irodalmi szupersztár, Karl Ove Knausgaard, bár az ő díjazásánál erősen hátráltató tényező az életkora., Knausgaard még csak negyvenöt éves, úgyhogy rá majd térjünk vissza inkább harminc év múlva. Nagyon ritkán adják fiatalabb írónak a díjat. Albert Camus 43 évesen, Orhan Pamuk 54 évesen kapta meg a díjat, és ők fiataloknak számítanak. Egyszerű magyarázata van ennek a gondolkodásmódnak: a Nobel-díjjal alapvetően egy-egy író irodalmi munkásságát és hatását értékelik. A fiatalok közül az amerikai Jonathan Franzen és Zadie Smith neve is elhangzott már, de a fenti szempontból JK Rowlingnak is járna a díj, amennyiben szigorúan vesszük, hogy ki volt a legnagyobb hatással könyveivel egy korszakra.
Az amerikaiak évek óta sértődötten figyelik, hogy a Nobel-bizottság nem értékeli őket, pedig Thomas Pynchon, Don DeLillo vagy Cormac McCarthy is megérdemelné az amerikai sajtó szerint. Amerikai író utoljára 1993-ban kapott Nobelt, Toni Morrison sikere óta főleg Joyce Carol Oates, Thomas Pynchon és Bob Dylan neve szokott felbukkanni az esélyesek között. A Times szerint csodálatos lenne, ha kiderülne, hogy utóbbi kettő ugyanaz az ember, szerintünk az még csodásabb lenne, ha kiderülne, hogy az előbbi kettő ugyanaz.
Az esélyesek közül idén sem maradhatott ki Peter Handke, Milan Kundera, Nuruddin Farah, Umberto Eco, Margaret Atwood, Ámosz Oz, Paul Muldoon, Salman Rushdie, és Adonis, és ahogy az már lenni szokott, a költők idén is háttérbe szorulnak a prózaírókkal szemben. Bár láttuk, mi történt 2011-ben.
Régen az írók dolgoztok, volt élményanyag
A Nobel-bizottság egyik tagja, Horace Engdahl a Guardiannek beszélt a Nobel-díjról és az irodalomról úgy általában. Sok érdekeset mondott, többek között azt, hogy a mai „professzionális írók” teljesen elvágják magukat a társadalomtól, ez pedig kifejezetten rossz hatással van a nyugati irodalomra. Korábban az írók a megélhetés miatt pincérként vagy taxisofőrként dolgoztak, így élményanyagot gyűjthettek az írásaikhoz.
Horace Engdahl (kép forrása)
Engdahl úgy véli, hogy ez az irodalmi elszegényedés csak a nyugati civilizációkban probléma, hiszen ha az ember sok afrikai és ázsiai szerzőt olvas, akkor az ő műveikben mintha újra felismerni vélné azt a bizonyos szabadságot, ami a nyugati szerzőkből már hiányzik. Az akadémikus hozzátette: reméli, hogy az afrikai és ázsiai irodalmak gazdagodása nem fog csökkeni a szerzőknek a nyugati civilizációkba való asszimilálásával. Engdahl komolyan aggódik az irodalom jövőjéért – külön kiemelte viszont, hogy ezek a problémák napjaink Nobel-díjasait nem érintik, hiszen ők többnyire hatvan év felettiek. Engdahl semmi olyasmit nem mondott, ami alapján azonosítani lehetne a csütörtökön átadásra kerülő Nobel-díj nyertesét – bár rajongása az afrikai és ázsiai irodalmak iránt (a Ladbrokes fogadóiroda listájához hasonlóan) Ngũgĩ Wa Thiong’o és a japán Murakami Haruki esélyességét látszik alátámasztani.
Az interjúban az irodalmi kritika kérdése is szóba került. Az akadémikust nyugtalanítja, hogy a határok az irodalom, illetve az „árucikké vált irodalom” között elmosódni látszanak. „Ugyanúgy írunk mindenről, és ez elszegényíti a kritikai életet” – mondja. „A magas irodalom egyre inkább marginalizálódik, pedig nem lett rosszabb, csak úgy látszik, megváltozott a státusza. Korábban voltak hegyek és síkságok. Ma a kilátás inkább egy szigetvilágra emlékeztet, ahol minden sziget egy-egy műfajt jelent. A szigeten pedig minden egyszerre létezik, hierarchia és központ nélkül.”
A Nobel-díj győztesét csütörtökön nevezik meg.
Szerző: Illés Zsófia - Rostás Eni - Valuska László
