Fotó: Valuska Gábor
A másság nem magánügy, a homoszexualitás nem a szexről szól, és melegnek lenni igenis jó: bizony, még Magyarországon is. Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza címmel esszékötetet (ahogy ő fogalmazott: etológiai ismeretterjesztő-könyvet) írt a melegekről – a könyvbemutatón a szerzővel Grecsó Krisztián beszélgetett, a könyvrészleteket pedig Kulka János olvasta fel.
Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza - Írások melegekről, melegségről
Magvető, 2015, 168 oldal, 2690 Ft>
Magánügy az, amit két ember a hálószobában csinál – erről viszonylag ritkán csevegünk az ismerőseinkkel, idegenekkel pedig nagyjából soha. Arról viszont, hogy milyen jellegű párkapcsolatban élünk és kivel, igen is szoktunk beszélni, sőt, egy házasság vagy egy bejegyzett élettársi kapcsolat egyben jogi köteléket is jelent – tehát nem magánügy. Nádasdyt éppen ezért dühíti, ha valaki azzal jön: azért kell békén hagyni a melegeket, mert a másság magánügy. Egyáltalán nem az. Erről szól a Férfiszoba című írás, amelyet Kulka mindjárt az elején fel is olvas: a társasház lakói egy sorsdöntő vizit után elfogadják az új lakók homoszexualitását.
Ez a fajta pozitív végkifejlet, az optimizmus, a derű az egész kötetre jellemző – ez egyrészt abból fakad, hogy az írások nagy része eredetileg tárcaként jelent meg különféle folyóiratokban, többek között az Élet és irodalomban, másrészt Nádasdy pozitív életszemléletének a következménye. „Ha drámát írnék, vígjátékot írnék” – jelentette ki a szerző, aki szerint
ez a kötet végül is egy ismeretterjesztő etológia-könyv lett a melegekről: megtudhatjuk belőle, milyenek ezek a lények, mivel táplálkoznak és mit csinálnak nap közben és éjszaka.
Apró anekdotákat tartalmaz a meleg élet érdekességeiről: azokról a vidám, szomorú vagy éppen fonák helyzetekről, melyekkel egy homoszexuális nap mint nap szembesül. Az igazán súlyos, tragikus témák hiányoznak a könyvből. Ahogy Grecsó is megjegyzi: A vastagbőrű mimózát végigolvasva egyenesen az lehet a benyomásunk, hogy Magyarországon jó dolog melegnek lenni, ez pedig azért egy kicsit hihetetlennek tűnik.
„Pedig jó melegnek lenni, mert jó valamilyennek lenni. Persze ez egy kicsit nehezebb, olyan, mint annak a gyereknek, akinek az osztálykiránduláson követ raktak a hátizsákjába, de hát attól még ugyanolyan vidám arccal kell menni tovább”
– felelt Nádasy. A szerző röviden kitért a miniszterelnök három nappal ezelőtti kijelentésére is, melyben Orbán háláját fejezte ki a magyar meleg közösségeknek, amiért azok „nem provokálnak”. A szerző szerint a megfogalmazás természetesen suta volt, ugyanakkor ő még annak is örülni tud, hogy a miniszterelnök egyáltalán nyilatkozik ez ügyben, hogy a homoszexuálisok létezése téma lett, ami lassan kezd beszivárogni a közbeszédbe. Persze ez generációs kérdés is – ő annak is újra és újra megörül, hogy nyitottak nyugat felé a határok; egy fiatal biztosan máshogy gondolkodik ezekről a kérdésekről.
Ugyanakkor a kötet talán azért is lett ennyire optimista, mert őt magát személyesen sohasem érte igazi sérelem a melegsége miatt. A szülei művészek voltak – ő egyszerű, unalmas polgár akart lenni, talán azért is, hogy ne kelljen szembesülnie a másságával, melyet önmaga előtt is titkolt. Megnősült, született két lánya, tulajdonképpen boldog volt, mégis, valami nem működött, valami hiányzott: rossz volt az egyre mérgezőbbé váló titokban élni. A válás mellett döntött. 1978-ban szerelmes lett későbbi párjába, Ivánba, akivel egészen a férfi halálig együtt éltek. Szerencsések voltak, mert a családjuk, barátaik, ismerőseik mind elfogadták a kapcsolatukat. Egyébként 1990-ben, egy kiállításmegnyitón mondta ki először nyíltan, hogy homoszexuális – igaz a rendszerváltás előtt ezt nem is nagyon tehette volna meg. A melegséget elsősorban beszédaktusnak tartja: olyasvalami ez, ami csak onnantól fogva létezik, hogy kimondjuk, ha másnak nem is, legalább önmagunknak.
Azt is fontos látni Nádasdy szerint, hogy a homoszexualitásnak önmagában nincs több köze a szexualitáshoz, mint két ember bármiféle kapcsolatának – ilyen szempontból az elnevezés eléggé félrevezető. Ha egy heteroszexuális pár megy be egy zöldségesbe, az csak egy egyszerű élet-jelenet: ha egy homoszexuális, az már mindjárt szex – mikor kimennek, a zöldségesek összesúgnak, és megtárgyalják, vajon mit csinálhat ez a két férfi egymással az ágyban? Pedig a melegség normális esetben ugyanúgy nem csak a szexről szól, mint egy férfi és egy nő kapcsolata. Minden viszonynak van egy szexualitástól mentes holdudvara: apróságok, amik miatt az ember szeret együtt lenni a párjával. Melegként ő például élvezi, hogy a mosógépben csak férfiruhákat talál, hogy a társával néha összekeverik a cipőiket, hogy reggel a villanyborotva zúgására ébred fel – míg egy hetero férfinak az okoz örömet, hogy a lakás tele van mindenféle női holmival. Ezek teljesen mindennapi dolgok, ugyanakkor nagyon is meghatározzák, kivel érezzük jól magunkat, kivel alakíthatunk ki szerelmi kapcsolatot. Ő maga egész életében csak férfiakba volt szerelmes, ugyanakkor elvi szinten nem tartja kizártnak, hogy valaki mindkét nemhez képes legyen vonzódni. Korábban nem igazán hitt a biszexualitásban, ma már elfogadja, hogy létezik, ugyanakkor annak egyáltalán nem a híve, hogy az ember folyamatosan váltogassa a különböző nemű partnereket. „A monogám párkapcsolatokban hiszek – hiába, konzervatív meleg vagyok” – mosolyog.
A jó hangulatú beszélgetés legvégén a cím kérdése kerül előtérbe. A vastagbőrű mimóza kifejezi azt, hogy a melegek alapvetően nagyon érzékenyek, ugyanakkor az életben maradáshoz, legyenek bármilyen szerencsések, mégis csak jó vastag bőrre van szükségük.
