Mo Yan: Szeszföld, fordította: Kalmár Éva
Noran Libro Kiadó, 2013, 398 oldal, 3800 HUF
A Noran Libro megjelenteti a tavalyi év irodalmi Nobel-díjasának, Mo Jennek Szeszföld című regényét. A regény a mai Kína Szeszföld nevű városába kalauzolja az olvasót, egy babonákkal és furcsaságokkal teli szürreális világba. A tartományi Népi Ügyészség Tom Portot küldi a helyszínre, hogy kivizsgálja a féktelen alkoholfogyasztást, és a bűnügynek számító kulináris élvezeteket, ám vizsgálódás közben a nyomozó többször a pohár fenekére néz, és megjárja a poklok poklát. Mo Jen,aki mostanában megunta az utazgatást, és csak írni szerete, kisebb botrányt okozott, amikor tavalyi győzelme után megvédte a cenzúrát. 2009 Nobel-nyertese, Herta Müller egyenesen katasztrófának nevezte kínai kollégája kitüntetését, aki ennek ellenére fenntartja a véleményét arról, hogy a cenzúra ösztönzően hat hazája írókra. A Szeszföldben Mo Jen a kínai társadalmat kritizálja, de hogy mennyit értünk meg ebből, abban a fordítónak is hatalmas szerepe van. Vajon át lehet-e ültetni a kínai irodalmat bármilyen latin betűs nyelvre? Erről szól a könyv fordítójának, Kalmár Évának jegyzete, amelyet a kiadótól kaptunk. A jegyzetet változtatás nélkül közöljük:
2012 októbere óta, amikor is az irodalmi Nobel-díjat Mo Yan kínai írónak ítélték, számtalan cikk, tanulmány és blog foglalkozik az író munkásságának értékelésével, Kínában nemcsak írótársak és kritikusok, hanem egyszerű olvasók is közzéteszik véleményüket. Az egyik olvasó egyenesen azon a véleményen volt, egy irodalmi blogon olvastam, hogy az író műveit és egyáltalán a kínai irodalmat nem lehet latin betűs nyelvekre lefordítani, mert az ideografikus kínai írásjegyek olyan tömör vizuális kifejezésformát hordoznak, olyan fogalmi és hangtani asszociációkat idéznek föl az olvasóban, amelyeket a latin betűs írások meg sem közelíthetnek – és szerinte ebben rejlik a kínai irodalom lényege.
Vajon így van-e? Vajon ilyenféle oka volna annak, hogy számtalan latin betűs nyelvre lefordított modern irodalmi mű szinte egyáltalán nem tudott változtatni azon az évszázadok óta az európai köztudatba beivódott vélekedésen, hogy a kínai irodalom és művészet kifinomult, fennkölt, vagy egzotikus művekből áll, melyek igen távol állnak a nyugati művészettől, s a nyugati nyelvekre fordított művek csak a sinológusok és Kína-rajongók szűk köréhez jutnak el? Vajon ugyanez az oka annak, hogy a több száz magyarra fordított klasszikus és modern vers, regény, elbeszélés, esszé alig hagyott nyomot a magyar irodalmi köztudatban?
Ha igennel válaszolnánk az első kérdésre, nem tudnánk megmagyarázni: miként lehet, hogy a kínai irodalom, azon belül is a 20-21. századi modern irodalom több száz alkotását hogyan fordíthatták le mégis valamennyi világnyelvre és kelet-közép-európai nyelvekre is, ha igen volna a válasz a második kérdésre, miként lehetne, hogy e művek egyre nagyobb érdeklődést, figyelmet vonzanak világszerte, rangos irodalmi díjak jutnak a kínaiból készült fordításoknak. – [Mo Yan Szeszföld című művének francia fordítása: (Le Pays de l'alcool, Seuil, 1999. traduil du chinois Noël et Liliane Dutrait) 2000-ben Laure Bataillon irodalmi díjban részesült.]
Ha nemmel válaszolnánk, nem tudnánk megmagyarázni, hogy miért csak azt kutatják kínai és nem-kínai irodalomértők, kritikusok, hogy egy-egy műre – például Mo Yan regényeire – mely nyugati írók hatottak: Kafka?, Faulkner?, Joyce?, Borges?, vagy talán García Marques, Günther Grass vagy Milan Kundera?
Arról még sosem, vagy alig esett szó, hogy a kínai irodalom jeles alkotói hatottak-e, s ha igen miként, más országok íróira.
