Meghalt a Kis Nagy Ember szerzője

.konyvesblog. | 2014. július 22. |

berger.jpgNapokkal a kilencvenedik születésnapja előtt, július 13-án elhunyt Thomas Berger, a Kis Nagy Ember szerzője. Az elmúlt években egészségügyi gondokkal küzdő író halálhírét ügynöke, Cristina Concepcion erősítette meg. Berger volt az egyik utolsó nagy szerző, aki szolgált a második világháborúban. Rajongói egyedi hangú, ám alábecsült írónak ismerték.

Thomas Berger 1924-ben született Cincinnatiban. Már gyermekkorában szoros kapcsolatba került a könyvekkel, mert rájött, hogy a valóság untatja. Kedvencei Arthur király legendái, és a Little Bighorn-i csatáról szóló történetek voltak, ráadásul mivel elég közel született a 19. századhoz, utóbbiról még első kézből hallhatott. Berger 1943 és 1946 között az amerikai hadseregben szolgált, németországi tapasztalatai egy részét debütáló regényében, a Crazy in Berlinben használta fel. Leszerelése után Cincinnati egyetemén diplomázott 1948-ban, és bár beiratkozott a Columbiára is, hogy folytassa tanulmányait, végül a New School for Social Research nevű intézményben kötött ki egy írói workshopon, ahol találkozott többek közt Jack Kerouac-kal, Mario Puzóval és William Styronnal. Itt ismerte meg feleségét, a festő Jeanne Redpath-ot is.

A húszas éveiben novellákat kezdett írni, de nem szerette a műfajt, mert úgy érezte, nagyobb térre van szüksége, hogy létrehozza a saját alternatív valóságát. Berger több mint 20 könyvet írt, köztük az önéletrajzi ihletésű Rinehart-sorozatot, és az 1983-ban publikált, és egy évvel később Pulitzer-díjra jelölt The Feud című regényt, amely egy közép-nyugati család viszályairól mesél az 1930-as években. (A díjat végül nem Berger regénye, hanem egy másik, a nagy gazdasági világválság környékén játszódó kötet, William Kennedy Ironweed-je kapta.)

Legsikeresebb regénye, a Kis Nagy Ember 1964-ben jelent meg. Hőse a 111 éves Jack Crabb, „vadnyugati pionír, indián nyomkereső, mesterlövész, bölényvadász és adoptált csejenn indián”, akit állítása szerint gyerekkorában elraboltak az indiánok, akikkel együtt harcolt a Little Bighorn-i csatában. A figurát Kit Carson, William Saroyan drámájának a The Time of Your Life-nak hőse inspirálta, a regényből pedig 1970-ben készült film Dustin Hoffman főszereplésével. Jack Crabb történetének folytatása, a Kis Nagy Ember visszatér 1990-ben jelent meg. Számos más Berger-regényt is megfilmesítettek, például az 1980-as Neighbors-t (Szomszédok) John Belushi és Dan Aykroyd. Legutóbb, 10 évvel a megjelenése után az 1992-es Meeting Evil-t adaptálták a vászonra Samuel L Jackson és Luke Wilson főszereplésével.

Berger magát az „üzekedő szavak kukkolójának” tartotta, és sosem gondolta, hogy vicces lenne, amit ír. Szerinte pontosan úgy írt, ahogy az életet látta, és ha ezt valaki viccesnek találta, az csak a véletlen műve lehetett.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.