Én vetettem fel, hogy online történjen a szavazás a családi elnökválasztáson, hogy Mariéknak ne kelljen hazajönni Németországból, meg Gáboréknak Amerikából. Persze már ekkor megvádoltak azzal, hogy ilyen gesztusokkal akarok szavazatokat szerezni. Ami már azért is nonszensz, mert mindenki tudja, hogy Gáborék a Nagypapára fognak szavazni. Már húsz éve kint élnek, és nem fognak egy progresszív erőt támogatni, amikor nekik a Túró Rudi és a gulyásleves országa kell, hogy maradjunk, szeretnék, ha semmi nem változna meg; évente kétszer abba jöhessenek haza, amiből elmentek.

Ráadásul Gábor volt az első, aki az éjszaka közepén – jellemző, hogy nem gondol arra, nálam hány óra van – üvöltve felhívott, hogy mit képzelek, hogy elindulok a Nagypapával szemben. Se a Nagypapa kormányzásával, se a minisztereivel nem vagyok megelégedve, mondtam neki nyugodt hangon. Az étkeztetési miniszter, a Gréta, olyan zsíros kajákat főz, amitől az egész család várható élettartama tíz évvel csökken; ne is beszéljünk Zolikáról, a kulturális miniszterről, aki giccses előadásokra szervez látogatásokat, semmi magasművészet vagy kísérletezés; és akkor a legsúlyosabbat, a Tivadart, a Nagypapa bátyját még nem is említettem, aki közlekedési miniszterként még mindig csak a családi autókra ad támogatást, az alternatív közlekedési eszközökre nem, pusztán azért, hogy őt bárki bárhova kényelmesen elfuvarozhassa. Arra persze cseszik gondolni, hogy mi lesz az én generációmmal. Ne cseszikezzek, oktat ki Gábor, az ő szemében még mindig tizennégy vagyok, kábé ötször próbált az előző monológomba is belevágni, érződött rajta, hogy le van taglózva, hogy kinyitom a számat.

Már sajnálom, hogy tizennégy évesen éhségsztrájkkal kiharcoltam, hogy vigyük le tizennégyre a választójog alsó korhatárát, mert most így Christopher, Gábor legnagyobb fia is szavazhat. De tuti az apja fogja helyette megnyomni a gombot. Persze ilyeneket nem gondolhatok, hiszen akkor a demokrácia intézményét kérdőjelezem meg, mondjuk ha Christopher elolvasná a programjainkat – pontosabban az enyémet, Nagypapának nagyjából annyi, hogy “én vagyok a családfő ötven éve” – akkor nem lenne bajom azzal, hogy neki is ugyanannyit ér a szavazata, mint nekem. Amúgy meg nem vele van a legnagyobb bajom, hanem a család öreglányaival, és mielőtt bárki ageizmussal vádolna meg, nem a korukkal, hanem a mentalitásukkal van a legfőbb problémám. A Nagymama, Isten nyugosztalja, el nem kelt húgairól van szó, akik a Nagypapa legfeltétlenebb hívei, és ezt az elvakult hódolatot azzal betonozzák be, hogy nem tájékozódnak. Persze erről leginkább a Nagypapa és a Gábor felesége, a Kati tehet. Merthogy a családi Facebook-csoportunknak ők ketten az adminisztrátorai, és sajnos ezzel a pozíciójukkal visszaélnek, ezt screenshotokkal tudom bizonyítani. Amikor elhatároztam, hogy indulok a családi választáson, és láttam a dühös értetlenséget sokaknál, gondoltam, elindítok egy posztsorozatot, amelyben rámutatok a Nagypapa rendszerének visszásságaira. Mondanom sem kell, az első poszt nagyjából három percig élt. Kati azonnal lekapta, sőt, engem is kitiltott a csoportból azzal a lendülettel, pedig direkt reggel tettem ki, amikor náluk még éjszaka van. Még szerencse, bár hosszú távon nehezíti a helyzetemet, hogy a Nagypapa ennél nagyobb játékos, és azonnal utasította a hű csatlósát, hogy rakjon vissza engem. Szerintem a Kati el se olvasta rendesen, amit írtam, pedig őt is érdekelné, hogy a Nagypapa a családtámogatási rendszerből éppen igyekezett kiszorítani a család „migránsait”, azaz például Katiékat, vagy hogy minden szociális juttatást meg akart vonni a családtagoktól, miután Ferivel, a vejével együtt titokban eladták a családi ezüstöt, a pénzről meg hallgattak.

A családi Facebook-csoportban csak a jó híreknek van helye, küldött nekem egy bájolgó szmájlival megtűzdelt üzenetet a Kati. Rendben, az online felületeken nyomják csak ezt a buta propagandát, de a családtagjaink lakásait csak nem hallgatják le. Elindultam hát Nagypapa sógornőihez, elmentem az itthon élő nagybátyámhoz, meglátogattam az unokatestvéreimet, akiket, magunk között szólva, eléggé lenézek, de ez pusztán az edukáltság hiányából fakad, hiszen a Nagypapa az oktatási rendszerünket is tönkretette, mert félt attól, hogy valaki túlnő rajta. Majdnem ki is tagadta anyámat, amikor ő külföldi egyetemre íratott engem. Aztán megnyugodott, remélte, majd kint maradok, külön boldog volt, amikor Samuel eljegyzett, pedig amikor először mutattam Samuelről fotót, akkor kiakadt, hogy de hát ez fekete. Aztán persze Samuellel mégse működött, de nemcsak ezért jöttem haza, hanem mert azt éreztem, ebben a családban több van. A rokonoknál tett látogatások nagyot lendítettek a kampányomon, hiszen amikor hosszan levezettem nekik a Nagypapai rezsim visszásságait, és rámutattam, hogy mennyi pénzt vett ki a zsebünkből, akkor úgy láttam, hogy valami elindult bennük. Ráadásul elmondtam, hogy kiket neveznék ki miniszternek, és kellően figyeltem rá, hogy minden világnézet képviseltesse magát, elmondtam nekik, hogy nem az számít, hogy ugyanazt gondoljuk a minisztereimmel, csak az, hogy tisztán játsszunk.

Amikor hazaértem, egy kis boríték várt a postaládában. Egy láthatóan plasztikázott, meztelen nő szexelt két színes bőrű férfival, de a nő feje helyére az én fejem volt montírozva. De nagyon gagyin, a Kati szerintem paintben rakhatta rá a képre. A nevetés és a sírás egyszerre tört ki belőlem. Nem tudtam eldönteni, hogy viccnek szánják-e, úgyhogy megírtam nekik, hogy hagyjuk már ezeket a piti eszközöket. Lefekvés előtt még ránéztem a Facebook-csoportunkra, és konstatáltam, hogy Nagypapa alternatív valóságában minden rendben: büszkén tölti a kolbászt Grétával a családi nyaraló kertjében, és hosszasan fejtegeti a hozzáfűzött posztban, hogy milyen fontos, hogy összetartsunk, és a család közös kolbászát töltögessük ahelyett, hogy a saját pecsenyénket sütögetjük. Nagy mester az öreg, ért a képzavarokhoz, és tudja, hogy ezekkel az ízes nyelvi eszközökkel egyenesen a hasuknál fogja meg a választókat.

Másnap a borítékban talált szexfotó nemcsak a családi csoportba került ki, de a publikus Facebook-oldalamra is kiposztolták. Samuel feldúlva rám írt, a barátaim röhögős fejeket nyomtak rá, azt hitték, ez valami geg. A családi csoportban meg persze elindult az őrület, mit csinálok én azokkal az afrikai férfiakkal. Erre már anyám is bedühödött, előtte csak legyintett, hogy a Nagypapa az ilyen. Most viszont addig ordított vele és a Katival telefonon, hogy letörölték a fotót, és Nagypapának fel kellett hívnia mindenkit, és el kellett nekik mondania, hogy ezt a képet ő és a Kati manipulálták.

A Nagypapa elhívott ebédelni. Sejthettem volna előre: lépjek vissza, és legyek a kabinetfőnöke. Természetesen nem fogadtam el, és megmondtam neki, éppen az ilyen megalkuvások ellen akarok dolgozni. Lehet, hogy ezzel most ellehetetlenítem magam a családban, de ha meg se próbálnék változtatni, akkor nem tudnék tükörbe nézni.

A választás előtt Petivel, az unokatestvéremmel beizzítottuk az online rendszert, persze a Nagypapa is jelen akart lenni, hogy garantáljuk a választás tisztaságát. Az eredményt Nagypapánál vártuk mindannyian, Gáborék és Mariék Skype-on kapcsolódtak be. Legnagyobb meglepetésemre nagyon szoros lett az eredmény. A Nagypapa csupán egy szavazattal vert meg. De ekkor gyanús lett nekem, mert emlékeztem rá, hogy páros számú szavazásra jogosult családtag van. Ezért megkértem Petit, hogy nézzen utána. Kiderült, hogy a Nagypapa úgy gondolta, fair lenne aktiválni Nagymama profilját – aki három éve halt meg hosszú leépülést követően, és már az utolsó szavazáson se igazán tudta, miről van szó – és fair lenne Nagymama nevében is magára szavazni. Amikor ezzel szembesítettük az egész család előtt, előadta a nagy drámát. Hogy ő még nem tudta elengedni a Nagymamát, és lehet, hogy én olyan kegyetlen vagyok, hogy mindenkit elfelejtek és minden hagyományt felrúgok, de az ő számára a Nagymama még él, és fontos, hogy az akarata érvényesüljön. Körbenéztem, és láttam, ahogy mindenki törölgeti a szemét, felálltak, és megölelték Nagypapát, ráadásul anyám volt az első, aki a nyakába borult. Majdnem én is bevettem a színjátékot, de ekkor Nagypapa anya válla fölött rám kacsintott.

Bedühödtem, és otthagytam őket. Mégis, mi a francot csinálok én. Miért akarom megmenteni ezt a családot, ha vígan elvannak ebben a dagonyában. Inkább elfogadom azt az elég jól fizető állást Németországban, a családból kiszállok, hogy azt a sok pénzt, amit keresek, ne kelljen nekik leadóznom. Aztán éljenek, ahogy akarnak.