Kerékgyártó István: Hurok - Pénzmagyar
Kalligram Könyvkiadó, 2014, 176 oldal, 2080 HUF
A pénznek nincs szaga, mondta Vespasianus, Kerékgyártó István harácsoló hősei azonban mégis rendre izzadnak, pállanak, büdösödnek, pórusaikból löketekben árad a hatalom és a félelem bűze. Frusztrációjukat csak dühvel tudják feloldani, és mivel a fejüket taposó hatalmasoknak nem mehetnek neki, a legkisebb ellenállás felé haladva a környezetükben élő legsérülékenyebb célpontot szemelik ki maguknak. A Hurok mai magyar mese elsíbolt pályázati pénzekről, levajazott győzelmekről, átpasszolt állami vállalatokról, és a szálakat mozgató potentátokról, mégis időnként annyira valóságosnak és életszerűnek hat, hogy az embernek szó szerint a hátán futkos a hideg. Kerékgyártó Istváné a hét könyve.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy miniszter. Szép se volt, okos se volt, de állati jól tudott helyezkedni, és jóban volt az ország vezetőjével. Kért is, kapott is, csurrant is, cseppent is. Egy szép őszi napon azonban nagyon mérges lett a miniszter, mert államtitkára, egy bizonyos Bartus nevű, az egyik állami pályázaton nem a miniszter emberét hozta ki győztesnek. Lett is nagy kiabálás, meg kiafaszomozás. Az ugyanis, hogy mi áll a pályázati anyagban, a legfelsőbb szinteken aztán tényleg senkit sem érdekel (csak a Bartust), de a miniszter szíves jóvoltából legalább most már ő is tudja, hogy a „kibaszott uniótól csakis azért jön az a kurva pénz”, hogy megnyerje a miniszter embere.
Bő két hét történetét bontja szét Kerékgyártó István a Hurokban. A Pénzmagyar alcímet viselő kötet nyolc novellája külön-külön is megállná a helyét, az azokban vázolt élethelyzetek, illetve maguk a karakterek is azonban egységes történetté fonják össze a narratív szálakat, melyeket a szerző – a cím ígéretének megfelelően – a végén szépen visszahurkol és lesimít.
Míg előző kötetében, a Rükvercben egyetlen szereplő, a Mechwart ligetben elhunyt hajléktalan, Vidra Zsolt életének főbb állomásait villantotta fel időrendben visszafelé haladva a szerző, itt az egyes történetek szereplői a korábbi untermann helyzetből kiugorva válnak a cselekményt aktívan befolyásoló, mások élete felett uralkodó, és azt kényelmes medréből végső soron kisiklató aktorokká. Így történhet meg, hogy az első novellában megszégyenített Bartus államtitkár a második történetben már páros lábbal rúgja ki egykori osztálytársát, az állami vállalat élére beemelt igazgatót. Aki azután a következő novellában titokban készített felvételekkel zsarolja meg az egyik korábbi pályázat nyertesét, a homoszexualitását a környezete elől gondosan rejtegető bolthálózat-tulajdonost.
Bővebb megismerésükre és megismertetésükre nincs se tér, se szükség: a korrupt minisztertől kezdve a rendszeresen visszaeső, de a csillagot az égről leígérő drogosig mindenki ismerni véli karaktereiket, a máskülönben közhelyesnek tetsző embertípusokat azonban Kerékgyártó pergő, életszagú dialógusai töltik fel azonnal befogadható tartalommal.
Az események egyedüli mozgatója a pénz, és az utána való sóvárgás, teperés. Előbbinek hőseink mindent képesek alárendelni, hiszen tudják, hogy a helyzetük ingatag, a tutiból pedig könnyebb kiesni, mint bekerülni oda. Szorult helyzetükben azután szűkölnek, megalázkodnak, puncsolnak, az ekként felhalmozódott frusztrációjukat pedig a társadalmilag alattuk állókon töltik ki. Mert mindenki lefelé tapos, még a kirúgott bolti pénztárosnő is talál olyat, akin kiélheti bosszúját. Ráadásul a pillanatnyi hatalom birtokában a Hurok szereplői mindezt kéjjel-élvezettel teszik.
„Hallotta magát kívülről, hallotta, ahogy gonoszan nevet, és egyre jobban élvezte, ahogy a másik lassan roppan össze, ahogy lépésről lépésre rájön, hogy ő most teljesen tönkre lesz téve. Az egykori osztálytárs. Tudta jól, hogy ez öncélú kegyetlenkedés, hiszen lehetősége lett volna e játék nélkül is simán közölni vele a következményeket, és kirúgni. De ez a különös, borzongató érzés, ez a kendőzetlen gonoszság jól esett neki, most úgy érezte magát, mint gyerekkorában, mikor esténként kiment a kutyájukhoz, hogy elbúcsúzzon tőle éjszakára, és átölelte azt. Az ölelésből szorítás lett, a kutya nyakát szorította teljes erejével, az már fuldoklott, mire elengedte. Harákolt, halkan nyüszített, de nem mert vagy nem tudott ellenkezni, ezt soha nem tudta eldönteni. Tisztában volt vele, hogy tömény, cél nélküli gonoszság, amit az állattal művel, mégis újra meg újra kiment, és fojtogatta. A kedves kutyáját, akit amúgy szeretett. És egy ilyen szorítás közben volt az első merevedése is. Kéjesnek tartotta ezt az értelmetlen kegyetlenkedést. És most olyasmit érzett, mint amikor Nérót fojtogatta, és arra gondolt, hogy pedig azt a kutyát még szerette is. Ezt a férget meg utálja.”
A pénz a sérthetetlenség érzetét kelti a Hurok szereplőiben, annak elvesztése (még az elvesztésének a lehetősége is), a biztonsági háló esetleges és tényleges kiszakadása azonban fizikai tünetekkel jár. A lúzerek szaga ez, véli még megzsarolása előtt a tehetős vállalkozó, a szorongás kellemetlen kipárolgása, és ki hinné, hogy hamarosan ő maga is a félelem bűzét eregeti. A szag, a test kipárolgása kardinális kérdés a Hurokban: a miniszter azzal alázza államtitkárát, hogy hirtelen lebüdösözi („Bazmeg, te büdös vagy! (…) – Gondolod, miniszter úr? Talán megizzadtam egy kicsit – felelte, megint a hónaljához hajolt és szaglászott. – Most meg azt mondod, hogy megizzasztottalak. Hogy miattam vagy ilyen büdös.”), és hasonló módszerrel él – társadalmi fényévekkel arrébb – a nyolcadik kerületi kisbolt üzletvezetője is („Büdös, aranyom, mint az egérpisa a raktárban. Csak már nem érzi. Mert megszokta. A saját bűzét mindenki megszokja (…)”).
A módszerek – a minisztériumi tárgyalótól a belvárosi szállodaszobáig – mindegyre ismétlődnek, de a nyolcadik fejezetben hiába ér körbe a történet, a katarzis elmarad. Az ismét prosti szerepbe kényszerített Bea egy pillanat erejéig gondolhatja ugyanis azt, hogy a pénzzel „az egész, rohadt, kibillent” életüket helyre tudják hozni, szándékos vakságával, sodródásával és opportunista pénzmarkolásával azonban ahelyett, hogy lazítana, csak még szorosabbra húzza a nyakunkba vetett hurkot.
