Madách Imre
Madách Imre különc Nógrád-megyei nemes volt – igaz, nem különcebb, mint az összes többi. Az is közhely, hogy egyműves szerző volna, ráadásul a nőket sem gyűlölte. Az ember tragédiája viszont valóban a magyar irodalom egyik legsikeresebb export-cikke, az Alföldi Róbert-féle feldolgozás pedig igen is jó volt. Madách halálának 150. évfordulója alkalmából Dr. Szilágyi Márton irodalomtörténészt kérdeztük.
Madách Imre 1864. október 5-én hunyt el 41 évesen, tehát még a kor viszonyaihoz képest is fiatalon. Mennyire rázta meg halála az akkori irodalmi életet – már akkor is fontos szerzőnek tartották?
Pontosítanék: a kor viszonyai szerint a 41 éves korban bekövetkezett halál nem volt fiatal kori távozás. Gondoljon csak Czakó Zsigmond öngyilkosságára, amely 27 éves korában következett be, hogy ne is emlegessem Petőfit ebben az összefüggésben. Korai volt, az igaz, de amikor Madách meghalt, ő már családot és egzisztenciát alapító személy volt. Az írói ismertség küszöbét már átlépő, egyre ismertebbé váló írótól kellett ekkor búcsúzni, és ez éppen a Tragédia egyre növekvő hírnevének az árnyékában történt. Néhány éve, még a Tragédia elkészülte és kiadása előtt Madáchot mint jeles Nógrád megyei politikust és országos ügyekben is számottevő módon megszólalni képes politikust ismerték csupán, ekkor már azonban jeles íróként tekintettek rá. Valóban keltett megrendülést a távozása.
Szilágyi Márton
És mi a helyzet Madáchcsal ma? Hogyan változott a kánonban elfoglalt helye?
Madách a halála óta eltelt időszakban egyre fontosabbá vált. Életművének összetettsége miatt egyre bonyolultabbnak látszik, és megvannak utóéletében a kultusznak is nyomai: hálás témája lett például ezoterikus és dilettáns írói és irodalomtörténészi megközelítéseknek is. De ma már biztosan a 19. század közepének legfontosabb írójának tekinthetjük, mondhatni akár úgy is, hogy a Petőfi halála utáni periódus első jelentős és eredeti tehetségének számít. Ennek a ténynek megfelelően, ilyen komolysággal érdemes foglalkozni vele.
Hajlamosak vagyunk Madáchra mint komor, befelé forduló és alapvetően magányos férfira gondolni. Tényleg ilyen volt?
A Madáchra vonatkozó emlékezések ennél azért árnyaltabb képet mutatnak. Madách ugyanis tagja volt egy régi és komoly beágyazottságú Nógrád megyei nemes családnak, megvoltak azok a lokális közösségek, ahová tartozott s ahol el is fogadták. Nem volt eredendően magányosabb és különcebb, mint a Nógrád megyei nemesség egyéb különc tagjai. Ezért is keltett meglepetést írói felbukkanása. Mert bár Madáchot hosszú és több műfajú írói felkészülés jellemezte, ezek a kísérletek magánkörben maradtak. Mondhatni, nem lépték át a műkedvelő irodalmi próbálkozások körét. Amikor Madách váltott, és a Tragédiával kilépett a nyilvánosság elé, ráadásul komoly prezstízst jelentő módon a Kisfaludy Társaság támogatásával, akkor éppen ez a nógrádi kisvilág lepődött meg. Merthogy ezt nem nézték ki Madáchból. Tehát innen nézvést nem volt egyedül és nem volt magányos, noha némileg tényleg kilógott saját társadalmi miliőjéből.
Madách nem szerette a nőket, legalábbis a Tragédia Éva-ábrázolásából sokan ezt olvassák ki. Vannak, akik a magánéletében, édesanyjával, feleségével való kapcsolatában keresik ennek az okát. Ön mit gondol erről?
Alig hiszem, hogy a Tragédia Éva-ábrázolása azt jelentené, hogy szerzője nem szerette a nőket. Igaz persze, hogy Éva alakjához folyamatosan a prostituálódás képzetei kapcsolódnak hozzá (gondolja csak át, a történeti színekben mikor milyen szerepet tölt be Éva) – de hát a keretszínekben mégiscsak a női princípium apoteózisa az egyik reménybeli megoldás. Egyébként Madáchnak a nőkhöz való viszonyáról – úgy általában – nem sokat tudunk. Anyja kemény egyéniség volt, de hát ez a sorsából is következett: férje halála után neki kellett minden gazdasági feladatot átvennie, összetartani a családot és felnevelni az árván maradt gyerekeket. Ez egyike a sajátos sorslehetőségeknek, párhuzamként erre a magatartásra hirtelen Kazinczy Ferenc anyját említeném, aki szintén ilyen helyzetbe kerülvén, szintén egyedül állt helyt. A feleséghez, Fráter Erzsébethez viszont már egy másik sorsképlet látszik hozzárendelődni: a csapodár, hűtlenné váló nő képzete. Madách házasságának a kérdése nem egyszerű probléma, egyáltalán nem biztos, hogy a férjnek mindenben és mindenkor igaza volt, bizonyos mértékig ő is alakítója volt annak, hogy a neje ilyen hírbe került. S nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ebben a történetben feleség és anya egymástól jelentősen eltérő életfelfogása is komoly szerepet játszott. Úgy vélem, Madách ezek között a számára adva lévő, a normától és a szokásostól is eltérő női életforma-típusok feszültségében élt – de ez nem azonos a női nem egészétől való elhatárolódástól, és végképp nem szabad egy az egyben rávetíteni mindezt a Tragédia poétikai összetettségére.
Wikipedia.org
Madáchot általában egyműves szerzőnek tartjuk, de biztos, hogy csak a Tragédia említésre méltó alkotás? Tett-e az újabb szakirodalom kísérletét a többi Madách-mű (drámák, versek) újraértelmezésére, újrafelfedezésére?
Madách valóban nem egykönyves szerző. Említettem már, hogy írói felkészülése is igen alapos volt, csak nem a nyilvánosság előtt zajlott le. A szakirodalom kétségtelen érdeme, hogy ezt a folyamatot ma már elég jól lehet tanulmányozni. Csak egyetlen jelentős példát említve: Kerényi Ferenc népszerű, de kiváló Madách-kismonográfiája jól cáfolja az egykönyves szerző közhelyét. Mi több, még csak nem is a Tragédia az utolsó szó az életműben: például a Mózes figyelemre méltó hangsúly-áthelyezéseket és témaválasztást mutat. Arról azonban nincs szó, hogy megnyugodhatnánk és kényelmesen hátradőlhetnénk: a Tragédiának van egy jó és a szerző rangjához méltó kritikai szövegkiadása, de az életmű többi részének a hasonló színvonalú feldolgozása még hiányzik. Pedig ez még akkor is fontos lenne, ha jelentőségében a Tragédiához képest Madách többi műve elmarad a főműtől. Van még tehát mit felfedeznünk, pontosabban újrafelfedeznünk.
A középiskolában belénk sulykolják, hogy Az ember tragédiája könyvdráma, tehát elsősorban olvasásra szánt mű. Ön szerint mennyire működőképesek ennek ellenére a belőle készült adaptációk (a film, a Jankovics-rajzfilm, a színházi előadások)?
Az, hogy a Tragédia könyvdráma lenne, csak azt jelenti, hogy Madách nem gondolta előadható színműnek, s annyiban teljes joggal, hogy a tőle ismert akkori színpadtechnika valóban nem tette lehetővé egy ilyen bonyolultságú (ennyi szereplőt mozgató és ilyen sok színváltással dolgozó) dráma színre vitelét. Madách művéhez azonban utólag már rendelkezésre álltak a feltételek, és Paulay Ede örök érdeme, hogy felfedezte a mű színpadi jelentőségét. Madách művének persze annyiban tipikus a sorsa, hogy csak a szerzője halála után jóval került először színpadra – de hát a magyar kultúra meghatározó jegye volt az, hogy a dramaturgiailag és eszmetörténetileg is legfontosabb szerzőket elhanyagolta életükben a színház, gondoljon csak Katona Józsefre, Vörösmarty Mihályra. Vagy mondhatok 20. századi példákat is: Pilinszky Jánosra, Weöres Sándorra. Az első bemutató óta eltelt több, mint száz év fényesen igazolta, hogy a darab működőképes, a szerepösszevonások és a szikárabb szcenikai megoldások nagyon sokféle adaptációs lehetőséget tesznek lehetővé, s ilyenformán a rendezői színház időszaka nagyon sokféle és eltérő koncepciót tud a Tragédiából kibontani. Én diákkoromtól kezdve szinte vadászom a Tragédia-előadásokat, amit lehet, megnézek, így sokféle kép él bennem a darabról. Ha választanom kell, akkor a közelmúltból Alföldi Róbert Nemzeti Színház-béli rendezését tudnám kiemelni. Kár, hogy már nem látható.
Milyen Madách fogadtatása külföldön? Ha jól tudom, Az ember tragédiáját elég sok nyelvre lefordították.
Azt mondhatjuk, a Tragédia a legtöbbször lefordított magyar irodalmi szöveg. S ebben nem csak a mennyisége mutatók az érdekesek, hanem az is, hogy egy-egy kultúra többször is nekiveselkedett, hogy a szöveget lefordítsa és magába építse. Tehát időről időre – azaz még mindig – kihívást jelent Madách művének az átültetése. Ez azt mutatja, hogy nem egyszerűen kegyeleti aktust jelent a fordítás (jó, egyszer lefordítottuk és több dolguk nincs vele), hanem volt és van igény arra, hogy újrafogalmazzák a madáchi témafelvetéseket. Sőt, Madách külhoni színpadi bemutatókat is megért, tehát a világszínház számára is fontos lett, s ez újabb ösztönzést jelentett a fordításokhoz. Remélem, ez a folyamat nem szakad meg, s a továbbiakban is regisztrálhatunk újabb átültetéseket, s figyelhetjük azt a folyamatot, ahogyan Madách Tragédiája újabb értelmezéseket hív elő nemcsak nálunk, hanem külföldön is.
Szerző: Illés Zsófia
