Lionel Shriver: Születésnap után, fordította: Komló Zoltán
Gabo Könyvkiadó, 2014, 600 oldal, 3392 HUF
Néhány éve még Kevinről akart beszélni, most azonban Lawrence, Irina és Ramsey van soron. Születésnap után című regényében Lionel Shriver szerelmi három- és sokszögeknek, alternatív sorsoknak, párhuzamos magánuniverzumoknak ered a nyomába, miközben határozott kézzel veri szét a „mi lett volna, ha” örök illúzióhalmát. Nem tökéletes, mégis technikás, szellemes, következetesen végigvitt, és sokdimenziós szereplőkkel megtöltött regény a mostani hét könyve, amely helyenként cáfolja a mesebeli jó és az általa elnyert végső jutalom közötti logikai kapcsolatot, és határozottan állítja, hogy a kultúrák és nemek összecsapásának nemcsak a politika, hanem egy egyszerű, hétköznapi vacsora, egy feldúlt ágy vagy akár egy zöldposztós snookerasztal is ideális terepe lehet.
A nő kétszer című 1998-as romantikus filmben Gwyneth Paltrow életét alapvetően meghatározza az az aprócska tény, hogy egy szép napon becsukódik-e az orra előtt a metrószerelvény ajtaja, vagy még éppen át tud csusszanni rajta. Lionel Shriver regényében (mely angolul 2008-ban jelent meg) Irina McGovern élete egyetlen csókon fordulhat meg, attól függően, hogy elcsattan-e vagy sem. De biztos ez? Biztos, hogy az ember életének fordulata ilyen pitiáner, a romantikus fantáziában ugyanakkor sorsfordítóvá felfújt apróságokon múlik? Jobbak leszünk erkölcsileg, emberileg, ha tartjuk magunkat egy ki sem mondott fogadalomhoz, és biztos, hogy mindig leakasztjuk a főnyereményt, ha meglépjük a kezdetben megléphetetlent?
„Lawrence sohasem csalná meg. Irina soha életében nem kutakodott Lawrence postájában, nem kotorászott a zsebeiben, és nem azért, mert hiszékeny volt vagy mert attól félt, hogy rajtakapják, hanem mert teljes bizonyossággal tudta, hogy nincs mit keresnie.”
A regénybeli Irina kellemes, ugyanakkor szenvedélymentes kapcsolatban él a politikai elemző Lawrence-szel. A férfi gondoskodó, megbízható a szexben azonban ugyanolyan kiszámítható (semmi csók, a nő mindig arccal a fal felé), mint az esti vacsorát megelőző popcorn-szállítmány. Hagyománnyá vált, hogy július 6-án mindig együtt vacsoráznak távoli barátjukkal, a menő snookerjátékossal, Ramsey Actonnal. Az egyik évben azonban Lawrence éppen egy külföldi konferencián ragozza a semmit, ezért Irinát veszi rá arra, hogy ne hagyja magányosan búslakodni frissen elvált barátjukat. A nyögvenyelősen induló este meglepően kellemes fordulatot vesz, olyannyira, hogy a férfi snookerasztala fölött a barátinál szorosabb közelségbe kerül Irina és Ramsey. Megcsókolják azonban egymást? Shriver válasza, hogy igen is, meg nem is.
Ezen a ponton ugyanis kettéválik a történet, és az író alternatív meseszövésbe kezd. A váltakozó fejezetek egyikében Irina enged a kísértésnek, míg a másikban ellenáll.
A hét könyve - a sorozat többi része a linkre kattintva olvasható
A sztoriban elég nagy a potenciál a didaktikus erkölcsi kinyilatkoztatásra, Shriver azonban sokkal okosabb és technikásabb író ennél. Egyik esetben sem tör pálcát hősei felett. Szerinte alapvetően nincsenek jó és rossz sorsok, hiszen minden döntésünkben, és ezek következményeiben is vannak jó és rossz dolgok. Dönthetsz így is és úgy is, üzeni, a „mi lett volna, ha” valószínűleg mindig kísérteni fog, de megnyugtató lehet a tudat, hogy tökéletes út mindentől függetlenül úgysem létezik: „Mindkét, egymással versengő jövőnek vannak különféle előnyei és hátrányai. De én nem egy rossz meg egy jó jövőt akartam. Mindkettőben minden a legnagyobb rendben van. Minden rendben van”.
Hiába állítja azonban főhőse révén Shriver, hogy „az embernek nem csupán egy sorsa lehet”, maga a regény a cáfolata ennek a tézisnek. Mert lehet, hogy szerinte nem rosszabb egyik a másiknál (a sztori szerint: de), átjárás azonban akkor sem lehetséges a kettő között. A párhuzamosan futó történetek még a végtelenben sem találkoznak, ugyanakkor alternatíváik viccesen reflektálnak egymásra. Shriver ugyanis játékosan keveri a dialógusokat és helyzeteket a szerelmi mateknak köszönhetően. Ugyanazok a mondatok teljesen más színezetet kapnak egy szerető hitves, egy féltékeny társ vagy egy elhidegült partner szájából:
I.: „Tudom, hogy odavagy a snookerért (…). Mégse nagyon értem ezt a barátságodat Ramsey-vel. Bennetek nemigen van semmi közös. Te olyanok között szoktál forgolódni, akik olvasnak újságot.”
L.: „Te egy intelligens nő vagy! Hozzá vagy szokva, hogy olyan emberek között legyél, akik törődnek a világgal, és akik olvasnak újságot. Gondolod, hogy a Csontnélküli vett magának akár csak egyetlen lapot is az elmúlt öt évben? A BSE-ről valószínűleg azt hiszi, hogy a királynő által adományozott tiszteletbeli cím!”
A szereplők azonban nem könnyítik meg az olvasónak az azonosulást. A kívülről a tökéletesség látszatát keltő Lawrence-ről kiderül, hogy a négy fal között egy epés, merev férfi, aki nem csak a szőnyeg alá söpri a magánéleti problémákat, de még meg is tapossa azt. Irina teljesen felolvad a kapcsolataiban, az anyai dominancia terhét magával cipelve a legtöbb esetben képtelen kiállni magáért, emiatt gyakran egy álomvilágba vagy a zárt ajtó mögötti magányos maszturbációba menekül. A legszimpatikusabb még a népszerű, nárcisztikus snookerjátékos, Ramsey, aki hiába ostromolja évek óta a szakmai csúcsokat, egy hajszállal mindig lemarad a hódításról. Esendősége teszi azonban éppen emberivé, még ha figyelme csak a legritkább esetben is vetül a snookerasztalon túlra.
A Születésnap után azonban talán ezért is hihető mese. A szerkezetből adódóan a sztorinak nincsen egyetlen, gondosan kifeszített íve, helyette kisebb csúcspontok és visszaesések tagolják azt. Az alapötlet szellemes, még ha nem is egyedi, a kivitelezése következetes, technikailag nem lehet benne hibát találni. Shriver azonban hiába mondja, hogy „akármerre indulsz is el, mindenütt lesznek fények és árnyoldalak”, minden igyekezete ellenére mégis állást foglal. Az ő történetszövésében ugyanis az egyik sors, még ha időről időre ugyanúgy fájdalommal van is kibélelve, érzelmileg mégis csak értékesebbnek, tartalmasabbnak találtatik. Mert akárhogy is facsarjuk a dolgokat, az ember nem csak szeretni akar, de legalább ennyire azt is, hogy viszontszeressék, irodalmi flikk-flakkoktól függetlenül.
