Krasznahorkai és a Báró hazatérése  – riportfilm a Margón

.konyvesblog. | 2018. október 19. |

A_BARO_HAZATER_TRAILER_FINAL_MIX_SUB from ELF Pictures on Vimeo.

Holnap mutatják be a Margó Irodalmi Fesztiválon azt a portréfilmet, amelyben Krasznahorkai László hazatér szülővárosába, Gyulára, és megmutatja gyerekkorának legfontosabb helyszíneit. A Breier Ádám által készített A báró hazatér című filmben az író mesél többek közt szüleiről, az általa sokáig legendásnak hitt városról, és regényhőseiről is, akikkel mind érez egyfajta rokonságot. A különleges dokumentumfilm, amely nem sokkal a Báró Weinckheim hazatér megjelenése után készült el, egyfajta múltidézés, amelyben egymásra íródik a Báró egykori városa, Krasznahorkai otthona és a mostani Gyula. Az író rég nem látott helyszíneket keres fel, és közben az is kiderül, hogy miképpen kapcsolódik össze, rakódik egymásra művészete és valós élete. Az pedig már csak ráadás, hogy közben olyan helyzetekben is láthatjuk őt, ahogy korábban sosem: például megnézhetjük hogyan mászik kerítést, merre volt kedvenc kocsmája, vagy hogyan nézi meg fiatalokkal a naplementét.

Bemutató. Breier Ádám portréfilmjét holnap este 20 órakor mutatják be a Várkert Bazárban a Margó Irodalmi Fesztiválon. Bővebb információért KATT IDE. 

A film részleteit természetesen most nem áruljuk el, de felsorolunk pár izgalmas adalékot, amiért érdemes megnézni:

  • láthatod, hogy a Báróhoz hasonlóan hogyan tér vissza Krasznahorkai szülővárosába, és mit él át közben
  • mesél szüleiről és megmutatja, hogy melyik házban született
  • beszél az egykori városi legendákról és azokról a figurákról, akik valamilyen formában felbukkannak a regényeiben
  • megnézheted, hogyan mászik meg gondolkodás nélkül egy pillanat alatt egy kerítést a hatvannégy éves író
  • kiderül, hogyan szerzett tudomást édesanyja öngyilkossági kísérletéről és mit élt át
  • elmondja, hogy miért érzi azt, hogy elveszítette az otthonát
  • megmagyarázza, hogy miért nem ugyanaz a Báró gyerekkorának Gyulája és a mostani város
  • megmutatja melyik volt a kedvenc kocsmája, és elárulja azt is, miért nem iszik 18 éve
  • mesél a rockzenekaráról, és arról, hogyan tört ketté zenei karrierje tizenhét éves korában
  • szó esik Tarr Bélával való megismerkedéséről és a Sátántangó megfilmesítéséről
  • elmondja, hogy szerinte hogyan adja ki egy mű összes szereplője az író személyiségét, és hogy számára a figurái miért nem választhatók el a valóságtól

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél