Fotó: Valuska Gábor
A Margó fesztivál utolsó napján kiléptünk az irodalmi szalonok, múzeumok, színházak, mozik, klubok, bárok és kávézók sötétjéből, hogy együtt csatangoljunk kicsit Bereményi Gézával a napfényes Ferenciek tere környékén. Sokan éltek a lehetőséggel.
Kánikulamentes, barátságos kora nyári délután van, épp egy kis sétára való. „Sosem gondoltam, hogy egyszer békemenetet fogok vezetni.” – kiáltja Szegő János, amikor a hosszú sor kikígyózik a PIM-ből pontban öt órakor. A Magvető szerkesztője Jánossy Lajossal közösen állt a csapat élére, hogy először a Centrál Kávéházba, majd a Kárpátia étterembe vezesse az érdeklődőket. Rövid ideig vállvetve küzdöttek egy folyamatosan gerjedő hangosbeszélővel, majd feladták. A megafon a beszélgetés végéig hol engedelmesen szolgálta az embert, hol sípolt vagy szirénázott egy nagyot, nehogy valaki elfelejtse: ő is jelen van.
A helyszínek kiválasztása természetesen nem volt véletlen. A Centrál és a Kárpátia Bereményi Géza Vadnai Bébi című, tavaly megjelent regényének (kritikánk itt) emblematikus színtere, s az lett volna a sajnálatosan kimaradt volt Pajtás is. Annak a regénynek, melynek fő tanulsága Bereményi szerint az, hogy akkor is van kapcsolat a generációk között, ha látszólag nincs: egy misztikus fonál mindig összeláncolja az egymásról tudomást venni nem akaró korosztályokat.
A Centrálban, és főleg a Kárpátiában az író doppelgangere, a fiatal Dobrovics Péter és a könyv szereplői sűrűn találkoznak, beszélgetnek, világot váltanak. Közben besúgók árgus szemei kísérik minden lépésüket, vagy igazoltatják, megverik, és elhurcolják őket a rendőrök. Természetesen a két hely az író Bereményi Géza szívének is igen kedves emlék. Sok időt töltött el a hetvenes években, ebben a „értelmetlen, fura, átmeneti évtizedben” az épületek falai között a „törzzsel”, akiknek tagjairól könyve hőseit mintázta.
A Centrál az ELTE klubja volt egykoron, a felső traktusban rejtőzött az „intim hely”, a menza. Bereményi mesél az unicum- és a kevertkorszakról, arról, hogyan lehetett a betiltott Coca Cola segítségével drogmámorba ringatózni, és hogy a portyázó, irodalmi csoportosulásokba beépült besúgók voltak a leghangosabbak, szívesen kötözködtek a hatóság embereivel – erről lehetett őket felismerni. Jánossy leszögezi, hogy a könyv egyik fontos alakjánál, Doxánál keresve sem lehet harsányabb, provokatívabb karaktert találni, ihletője, Gémes János „Dixi”, a kor underground művészeti életében ismertté vált figura mégsem volt III/III-as. Ezzel a megállapítással Jánossy központi témává lépteti elő Dixit: Bereményi legendákat mesél a hetvenes-nyolcvanas évek „búvárharangvilágának” excentrikus személyiségéről, eltitkolt apjának kilétéről, majd barátja meneküléséről a végső igazság elől. Még az is lehetségessé válik, hogy Bereményit és Gémest sokáig rejtve maradt rokoni szálak kötötték össze (Testvérek? Unokatestvérek? „Nem-testvérek” voltak?), az valóságot azonban csak az tudhatja meg, aki elolvassa a Vadnai Bébit. Vagy talán ő sem.
A Kárpátiában Bereményi még inkább tűzbe jön: mutogatja, melyik asztalnál ült a regénybeli társaság, milyen irányból érkeztek a „jagellók” (korabeli szleng, rendőrt jelent), hogy végigigazoltassák a vacsorázgató, a „latabárok” (újabb szleng) bemasírozására jéggé dermedt társaságokat. Dixi továbbra is középpontban marad. Az „intellektuális csavargó” az étteremből ki volt tiltva, barátai vitték neki az unicumot az ajtó elé, és innét cibálták az utcára a rendőrök, akiket szíves örömest hergelt az Ószövetség soraival, hogy alaposan elagyabugyálják. Nem tudni, a sétálók közül hányan hallottak valaha Gémes Jánosról, én mindenesetre elérzékenyültem, amikor eszembe jutott, hogy egy réges-régi nyári éjszakán együtt majszoltuk a száraz zsemlét egy eső áztatta padon a Tabánban.
A séta nem volt kalóriaégetőnek nevezhető, hiába vett mindenki kényelmes sportcipőt, a tervezett három helyszínből pedig csak kettőbe látogathattunk el. Bereményi adomái, ügyes cliffhanger-kezelése Dixivel való esetleges rokonságát illetően, és a nem is olyan régi múlt atmoszférájának felidézése valószínűleg így is mindenkinek meghozta a kedvét a Vadnai Bébi fellapozásához, amiből Szegő, Jánossy és maga a szerző is felolvasott. S mi más lehetne egy irodalmi fesztivál legfontosabb célja?
