A Zsiványok egy műfaji határokat szabadon áthágó novellagyűjtemény, amelyet George R. R. Martin és Gardner Dozois szerkesztettek össze. A közel nyolcszáz oldal huszonegy szerzőtől tartalmaz huszonegy sztorit: főleg fantasyket, de kerültek a merítésbe sci-fik és mindenféle tudományos/fantasztikus elemet nélkülöző krimik is. Az írásokat, ahogy azt a könyv címe is sugallja, csak a tematikájuk köti össze, az is csak nagyon-nagyon lazán: így vagy úgy, mindegyik valamiféle kívülállókról szól, legyenek azok bűnözők, kirekesztettek, antihősök vagy magányos farkasok, akik jellemzően nem feltétlenül a fennálló társadalmi rend szabályainak megfelelően tevékenykednek.
George R. R. Martin és Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Fordította: Bihari György, Bozai Ágota, Galamb Zoltán, Heinisch Mónika, Holló-Vaskó Péter, Kamper Gergely, Kleinheincz Csilla, Novák Gábor, Pék Zoltán, Rusznyák Csaba, Fumax, 2015, 796 oldal, 5795 HUFB
Egy novelláskötetről mindig nehéz egységes kritikát megfogalmazni, főleg akkor, ha ennyi különböző stílusú szerző működik közre benne, és ilyen különböző műfajokban (és főleg akkor, ha – full disclosure – a kritikát megfogalmazó maga fordította a szóban forgó történetek egy részét). A novellák egy további, többé-kevésbé közös vonása (bár nem vonatkozik mindegyikükre), hogy ritkán veszik magukat vérkomolyan: játékosak, humorosak, ironikusak.
Ez alól persze kapásból kivétel a főattrakció, George R. R. Martin sztorija, A tűz és jég dala világába helyezett A tékozló herceg, amely bőven a Trónok harca eseményei előtt játszódik, és a Targaryenek egy súlyos belháborújának (a sárkányok tánca) előzményét meséli el. Martin nem először próbál a könyvszérián túlra nyújtózkodni ebben a maga teremtette univerzumában (ld. A hét királyság lovagját), és ezúttal sem arat teljes sikert. A tékozló herceg olyan, mint egy részlet egy történelemkönyvből, szóval, bár fordulatos és érdekes, egyben rendkívül száraz, és valósággal roskadozik a nevektől meg az eseményektől. Nagyjából úgy viszonyul a regényekhez, ahogy A szilmarilok egy-egy sztorija a Gyűrűk Urához, de Tolkien ilyen téren azért jobb munkát végzett anno.
Itt hozzá kell tenni, hogy a novellák egy tekintélyes része ugyanúgy egy már létező világban játszódik, tehát korábbi novellákhoz, regényekhez kapcsolódik, mint ahogy A tékozló herceg is: Joe Abercrombie sztorija a szerző egy 2009-es regénye, a Hidegen tálalva egyik városába röpít, Joe R. Lansdale pedig sokadik Hap & Leonard történetével állt elő a gyűjteményhez (ugyanakkor mindegyik novella tökéletesen érthető és élvezhető önmagában is).
Ez a kettő egyébként a kötet legjobbjai közt van: bár előbbi fantasy, utóbbi krimi, mindkettő pörgős, finom humorral és iróniával átszőtt, műfaját intelligens szarkazmussal kezelő, emlékezetes momentumokkal és szövegekkel teli darab. Ide sorolható még Scott Lynch rendkívül vicces és ötletes műve, az Egy év és egy nap Teradániában, amelyben varázslók kapják ukázba, hogy tüntessenek el egy utcát, úgy, ahogy van, mindenestül; Paul Cornell nagyon súlyos hangvételű, hardcore párhuzamos világos/alternatív történelmes sci-fije, az Egy jobb halál, Neil Gaiman jópofa, könnyed fantasyje, a Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki, és Steven Saylor történelmi finomsága, a Káprázat Türoszban.
De a kötet legjobbja Patrick Rothfuss A ménkűfa című dolgozata, egy fantasztikus hangulatú, hihetetlenül szellemes, nagyszerű karakterekkel teli, egészen sajátos stílusú mese – nem lehet nem vigyorogva olvasni.
Sajnos akad a könyvben egy-két kifejezetten félresikerült írás is, leginkább Connie Willis semmiről sem szóló, sehová sem tartó, színtelen-szagtalan-súlytalan-értelmetlen Műsoronja lóg ki a képből. Összességében talán a Zsiványok egyik történetére sem lehet minden jóindulat nélkül „mestermű” és ehhez hasonló jelzőket aggatni, de azért legtöbbjük szórakoztató, élvezetes olvasmány, és került közéjük pár igazi gyöngyszem is.
