John le Carré: Törékeny igazság, fordította: Széky János
Agave Könyvek, 2013, 336 oldal, 3180 HUF
B+
Pedig már épp hozzászoktunk volna a kormányügynökségek korrupt hivatali machinációihoz, lelketlen, az ideológiákért, és persze még inkább a hatalomért embereket beáldozó manőverezéseihez. Erre most sírhatjuk vissza azokat az állapotokat, amik annyira fájdalmasak és illúziórombolóak volt A kém aki bejött a hidegről idején. De hát folyton ez van: régen valahogy minden jobb volt, akármikor legyen is a „most” és akármikor legyen is a „régen”. Talán ez csak az emberi természet. A jóra emlékszünk, a rosszról, ha lehet, megfeledkezünk, de mivel a jelenhez már nem tudunk ilyen pofás kis szűrőt használni, inkább fejcsóválva tekintünk visszafelé az idealizált múltba. A másik lehetőség: tényleg folyamatosan rohad el az egész világ, és minél később születünk bele, annál inkább baszhatjuk.
Friss regényében (a Törékeny igazság Amerikában is alig fél éve jelent meg) John le Carré a hadviselés és a kémkedési intézmények privatizációjáról, illetve annak hatásairól beszél. A kormányzati és a magánszféra olyannyira összemosódott, hogy az ideológiák már ürügyként is csak nagy ritkán kerülnek elő: a nemzetérdek helyett vállalati érdek van, a szabadság eszköz és ürügy egyszerre, a pénz beszél, mindenki másnak pedig kuss van. És aki mégis megszólal, azt elhallgattatják – így vagy úgy. Lehetőség szerint pénzzel, ha már egyszer úgyis akörül forog minden, meg hát egyébként sem vagyunk barbárok, ugyebár. Mi nem. Ugyebár. De ha pénzzel nem megy, akkor szomorú sóhajtással vesszük tudomásul a modern, jó kapitalista gondolkodásra képtelen ember civilizálatlan makacsságát (micsoda barbár), és más eszközökhöz folyamodunk.
Cikkeink a szerzőről:
John le Carré: Törékeny igazság (RÉSZLET)
Egy külügyminisztériumi államtitkár utasítására egy diplomata belekeveredik egy brit-amerikai terrorizmusellenes akcióba Gibraltáron – a dolog már a tervezési fázistól fogva bűzlik, maga az akció pedig különösen romlott szagot ereget magából. De a diplomatát, aki civil megfigyelőként van jelen, biztosítják, hogy az akció maximálisan sikeres volt, ami azt illeti, ennél simábban nem is mehetett volna: a célszemélyt elfogták és egyetlen csepp vér sem hullott egyik oldalon sem. Közben az államtitkár asszisztense megneszeli, hogy valami nem stimmel, de mire kettőnél többet kérdezhetne, áthelyezik külföldre. Három évvel később a diplomatát és az asszisztenst összehozza az akció egyik tényleges résztvevője, és fény derül az igazságra, ami, persze, törékeny is, de még inkább: mocskos.
Már megszokott, kényelmetlen realizmusával és illúziómentességével le Carré a kémkedés egy olyan világát festi meg, amiből már nem csak a humanizmus és a moralitás hiányzik, de a hazaszeretet is. Lehet visszasírni azokat az időket, amikben mindaz, amiért az embert elárulták és feláldozták, legalább jelentett valamit, képviselt valamiféle értéket. Most már maga a cél, a küldetés, az eszme is csak egy nagy hazugság, minden csak egy fedősztori a pénztermeléshez. Le Carrétól sosem állt távol a cinizmus, de a Törékeny igazsággal egészen új lendülettel ugrik bele fejest: az idős diplomata, aki még a hazugságok felfedezése után is hisz a rendszer működésében, szemtől szembe akar megharcolni az igazságért – a régi motorosok becsületességével és tántoríthatatlanságával (valójában: döbbenetes, az új közeg szabályait nem értő naivitásával) egyenesen bemegy a külügyminisztériumba, és lerakja az asztalra a bizonyítékot. Még csak nem is egy sötét sikátorban végzi. Ügyvédek és tisztviselők tépik szanaszét szavakkal és paragrafusokkal.
A golyó a fejbe szinte humánusabb megoldásnak tűnik.
