Izgalmas, de nem tökéletes az új Poirot-regény

barraban | 2014. szeptember 09. |

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok, fordította: Molnár Eszter

Európa Könyvkiadó, 2014, 501. oldal, 3490 ft

B-

Dacolva teremtőjével és hóhérjával, Hercule Poirot főnixként támadt fel önnön hamvaiból! A különc zseni vadonatúj, friss-ropogós pastiche-ban tűnik fel 1975-ös halála óta első alkalommal. Lélegzetelállítóan izgalmas kísérlet, engem már az ötlet is teljesen lázba hozott (másokat kevésbé, de most nem idézném az ünneprontókat), és minél előbb szerettem volna viszontlátni a sokakat irritáló, nekem mégis kedves kackiás bajszú belgát.

Mit írjak róla?

Klasszikus, analitikus krimiről kritikát írni eleve nehéz feladat. Ugyanis – jó esetben  van neki ugye egy slusszpoénja, amit a recenzor nem fedhet fel, mert az csúnya dolog. A slusszpoént ráadásul ezer csekélyebb fajsúlyú csavar előzi meg, s velük az olvasói megfejtések is rendre korrigálódnak: a 100. oldalig X-re gyanakszunk, aztán, mivel ő tisztázódik, Y-ra. És így tovább. Az óvatlan kritikus máris térdig gyalogol a spoilerekben, magára vessen, ha fejére zúdul a leendő olvasók ádáz haragja.

Sophie Hannah művének esetében még nehezebb a dolgunk, mivel a könyv csak most jelenik meg az egész világon. Meg hát óhatatlanul felmerül a kérdés: megérte-e egy utánozmányt gyártani? Meddig merészkedhetünk előre a cselekményben, hogy ne haragudjon ránk senki, de egy fülszövegnél (ami amúgy a világmindenség legspoileresebb kreálmánya) azért informatívabb legyen a dolog? Nem szeretnék semmi jónak, sőt rossznak az elrontója lenni, és talán nem sétálok túl mélyre az ingoványos területen. Tehát:

1.A monogramos gyilkosságoknak semmi köze nincs a hús-vér Agatha Christie-hez. A cselekmény teljes egészében Sophie Hannah thrillerszerző agyszüleménye, aki az egészet jóval korábban kitalálta, csak saját írói univerzumában nem lelt számára helyet. A Christie-rajongó írónőnek kapóra jött az örökösök felkérése, hogy új ötletét régi köntösbe öltöztesse, de saját bevallása szerint nem akart ringbe szállni a krimi egykori királynőjével.

2. A monogramos gyilkosságok-béli Poirot tényleg az a Poirot, akit Agatha Christie regényeiből megismerhettünk. Mintha Agatha egyszerűen csak kifelejtette volna ezt az esetet a detektív számtalan bravúros nyomozása közül. Tojásfejestül, szürke agysejtestül, makulátlanra vasalt hacukában halad a hazugságokkal kikövezett úton a végső igazság felé. Lelkesen keveri az angolt francia kifejezésekkel, ha izgatott, macskazölden világít a szeme, és mindig gondosan megigazítja a ferde evőeszközöket (rendmániájának köszönhetően ebben a regényben is fontos felfedezéseket tesz). Poirot a gyilkosságot semmilyen körülmények között sem tartja helyénvalónak, fellépésével az élet kiszámítható, a gonosz legyűrhető. Nincs semmi újítás, furfang, posztmodern kacsingatás, ha valaki ettől tartana.

3. A regény stílusa is nagyjából megegyezik a krimikirálynő tündöklésének idején divatos hangnemmel: Hannah rafinált stílusjátékkal bűvészkedik, garantálja, hogy vérbeli klasszikus krimi kerüljön a rajongók kezébe.

4. Nem egy, hanem egyszerre három gyilkosság borzolja az ötórai teához szokott idegeket. A szerencsétlen holttestek egy szálloda három különböző emeletén, precízen kiterítve, mandzsettagombbal a szájukban várakoznak arra, hogy a zseniális belga felkutassa és megbüntesse a gyilkosukat. 

5. A Christie-életmű avatott szakértői régi ismerősként üdvözölhetik a 20. század első felének jellegzetes londoni miliőjét, arcait, a tipikus címeket és foglalkozásokat (nyomozó a Scotland Yardról, fecsegő szállodaigazgató, megfélemlített szobalány, rangos festőművész, pincérnő, lelkész, orvos, lord és lady etc.). Hannah a rongyosra olvasott Christie-könyvekből átemelte az angol vidék barátságos vagy épp borongós hangulatát is: a regény gyakori enteriőrjei a bájos falusi házak, apró utcácskák, parókiák, elhagyott temetők, templomok, csapszékek.

6. És van persze megannyi gyanúsított, akiktől hemzseg a brit főváros és a countryside, csak győzze Poirot kihámozni közülük a valódi elkövetőt. Remélem, senki sem lepődik meg, ha elárulom: győzi.

7. A regény egy kicsit zavaros és helyenként egyszerűen nyálas. A szerkezet széttartó, sok kérdésre egyáltalán nem kapunk választ, vagy ha igen, nem mérhetők a logikai malőröktől szintén nem mentes, ám tehetségével ezt valahogy mégis feledtetni tudó Agatha Christie-hez.

8. Az új Hastingst, a regény narrátorát, azaz Edward Catchpool nyomozót valószínűleg már a főiskolai felvételiről kihajították volna szakmai alkalmatlanság miatt, és egyébként is ráférne egy intenzív pszichoterápia párkapcsolat-, arckép-, és hulla(!)fóbiája miatt. Poirot tenyérbemászó kioktatásai soha nem voltak annyira jogosak, mint ebben a regényben.

9. A sok nyelvi játék, illetve a nyelvhasználati kérdések (milyen szó helyettesíthető a keresztrejtvénybe, illetve ki milyen regiszterben beszél, művelt úr módjára avagy a plebs stílusában) nehézkesen, erőltetetten működnek. Nem tudom eldönteni, fordítási problémákról van-e szó, vagy maga az írónő sem jeleskedik megalkotásukban. Pedig kétségtelenül lelkesedik a témáért, telezsonglőrködi az egész regényt efféle játékokkal.

10. A vége… erről az olvasók iránti tapintatból csak suttogva és szájeltakarva kérdezem a szerzőt: Miért kellett neki ilyen hülye ürügyet kitalálni, hogy elleplezze a valódi okot? Miért mentek oda, ilyen sok ember elé? Ez miért öli meg azt? Miért… na mindegy. Sok a miért, nincs válasz.

11. Azért senki ne rettenjen el az olvasástól. Izgalomból, fordulatokból nem lesz hiány.

12. És a nagy kérdés a végére: megérte a szenzáció, vagy kicsit úgy érezzük magunkat, mint mondjuk Gus van Sant újraforgatott Psychója után? A válasz alaposan megosztja majd a krimifaló társadalmat, hisz már az ötletet is sokan szentségtörésnek érezték, míg mások eksztázisban ünnepeltek. Részemről: kezdetnek nem rossz. Ki tudja, hátha folytatódik a kísérlet.

 C’est fini. Sok sikert az útvesztőhöz!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.